CompLex 1. oldal Budapesti Corvinus Egyetem - Fenntarthatósági Stratégiájának (2023-2030) keretrendszere Budapesti Corvinus Egyetem Fenntarthatósági Stratégiájának (2023–2030) keretrendszere Eredeti, aláírt Misszió: A Budapesti Corvinus Egyetem elkötelezett amellett, hogy a fenntarthatóság elvei kiemelt szempontként, teljeskörűen áthassák tevékenységeit és működését. Vízió: Az Egyetem célja, hogy összhangban az Egyetem stratégiájával, 2030-ig nemzetközi hatású fenntarthatósági kiválósági központtá váljon, azáltal, hogy – a fenntarthatóság iránt elkötelezett, cselekvőképes szakembereket nevel, – a fenntarthatósági kihívások megoldását érdemben segítő tudományos eredményekkel áll elő, – együttműködik a hasonló célokért dolgozó tudományos műhelyekkel, társadalmi közösségekkel, vállalatokkal és intézményekkel, – a célok megvalósítása által érdemi hatást gyakorol szűkebb és tágabb társadalmi és gazdasági környezetére. Az Egyetem célja továbbá, hogy olyan működési környezetet teremtsen, amely minden egyetemi polgár számára inspiráló, otthonos és családbarát, erősíti az Egyetem közösségét és hozzájárul az ökológiai lábnyom és a környezetterhelés jelentős csökkentéséhez. Alapelvek: – Hatás. A Stratégia alapelve, hogy a fenntarthatóságot szolgáló lépések kialakításakor kiemelt fontosságú a célok megvalósításával elért érdemi, hosszú távú és jelentős hatás. – Teljesség. A Stratégia alapelve, hogy a fenntarthatóság környezeti, társadalmi és gazdasági aspektusait egyaránt fontosnak tekinti. – Mérés és fejlesztés. A Stratégia alapelve, hogy a kitűzött célok megvalósítását szolgáló akciók hatásait mérni szükséges, a mérés eredményeit pedig szisztematikusan be kell építeni a továbbfejlesztést célzó akciókba. – Részvétel és bevonás. A Stratégia és a megvalósítását célzó akciók nyitottak minden egyetemi polgár számára, az Egyetem tudatosan figyel a részvétel és a bevonás fórumainak, mechanizmusainak működtetésére, fejlesztésére. – Transzparencia. A Stratégia elvei és gyakorlati lépései az egyetemi polgárok számára megismerhetők. A fenntarthatóság az Egyetem kommunikációjának kulcs elemévé kell váljon minden formában és csatornán. – Innováció. A Stratégia alapelve, hogy az Egyetem törekszik a külvilág újdonságaira reagálni, azokat becsatornázni, és közben belső innovatív energiáit felszabadítani. Kiemelt fontossággal bírnak a szakterületi határokon átívelő, az oktató-kutató közösség és a hallgatók közös innovációi. – Egyéni és közös felelősség. A Stratégia alapelve, hogy a fenntarthatóság ügyének előmozdítása minden egyetemi polgárnak és a teljes egyetemi közösségnek feladata és felelőssége. Oktatás CompLex 2. oldal Budapesti Corvinus Egyetem - Fenntarthatósági Stratégiájának (2023-2030) keretrendszere Az Egyetem célja, hogy kiaknázza az oktatási tevékenységeiben rejlő potenciált úgy, hogy a fenntarthatóság/ERS (etika, felelősségvállalás, fenntarthatóság) témájával kapcsolatos kérdések is beépüljenek és kiemelt szerepet kapjanak. Különös figyelmet kell fordítani a tantervek, programtervezés, tanítási módszerek és az érintett felek bevonása mellett az oktatók tudására és fenntarthatóság/ERS vonatkozású készségeire is. Kiemelt indikátor: Azon programok aránya, amelyek legalább egy fenntarthatósággal kapcsolatos kurzust tartalmaznak a programtervben; minden szinten és minden programban (BA és MA: kötelező kurzusok; PhD és MBA: választható kurzusok). Kurzusok, tananyagok: Az Egyetem célja annak biztosítása, hogy az összes hallgató elvégezzen legalább egy fenntarthatósággal/ERS-el kapcsolatos kurzust a Budapesti Corvinus Egyetemen folytatott tanulmányai során. A fenntarthatósági/ERS elveket és mutatókat be kell építeni a kurzusok oktatási eredményei és a kimeneti kompetenciák közé. Célok Indikátorok Minden hallgatónak lehetősége nyílik legalább egy fenntarthatósággal/ERS-sel foglalkozó tantárgy elvégzésére a tanulmányai során. A fenntarthatósággal/ERS-sel foglalkozó tantárgyakat tartalmazó programok aránya (minden képzési szinten: BA, illetve MA programok esetén kötelező tárgyként, PhD, illetve MBA programok esetén választható tárgyként) Az Egyetem úgy fejleszti a tantárgyakat, hogy minden témakör kapcsán megjelenjen a fenntarthatóság/ERS szempontja, amennyiben releváns. A fenntarthatósági/ERS kompetenciák aránya a tantárgyakban (minden képzési szinten, minden programban). Az Egyetem konkrét tanulási eredményeket és fenntarthatósági/ERS mutatókat biztosít releváns kurzusain belül. Az oktatás hatásainak mérése, mely figyelembe veszi a kompetenciákat, a tudást, a kurzus keretében zajló tevékenységeket és a kapcsolatokat az érintettekkel. Az Egyetem növeli a fenntarthatósági/ERS kötődésű tantárgy választékot. A fenntarthatósági/ERS kötődésű tantárgyak aránya az összes tantárgyhoz viszonyítva. Más egyetemekkel együttműködésben kínált fenntarthatósági/ERS kötődésű tantárgyak száma Oktatók: Az Egyetem célja, hogy oktatásfejlesztési programjai révén fokozatosan növelje azon oktatók számát, akik elkötelezettek a fenntarthatóság/ERS ügye iránt. Célok Indikátorok Az Egyetem növeli a fenntarthatósági/ERS oktatók számát. Fenntarthatósági/ERS kötődésű oktatók száma. Az Egyetem képzéseket biztosít a fenntarthatósági/ERS Képzések száma. tantárgyakba való beilleszthetőségének tudatosítása érekében. A képzéseken részt vevő tárgy- és szakfelelősök száma. A képzéseken részt vevő oktatók száma. Tanórán kívüli tanulási lehetőségek: Az Egyetem célja, hogy növelje a fenntarthatósági/ERS kurzusokon kívüli tanulási tevékenységek, valamint az ezeken résztvevő hallgatók számát. Célok Indikátorok Az Egyetem tanórákon kívüli lehetőségeket is biztosít a fenntarthatósággal való foglalkozásra (pl. terepgyakorlatok). Az Egyetem által kínált tanórákon túli, fenntarthatósági/ERS programok száma. A tanórán kívüli fenntarthatósági/ERS programokon részt vevő hallgatók száma. CompLex 3. oldal Budapesti Corvinus Egyetem - Fenntarthatósági Stratégiájának (2023-2030) keretrendszere Az Egyetem olyan csatornákat épít ki, amelyek lehetővé teszik a hallgatók számára, hogy gyakorlati tapasztalatot Fenntarthatósági/ERS kötődésű, hallgatók által elvégzett szakmai gyakorlatok száma. szerezzenek fenntarthatósággal kapcsolatos szervezeteknél. Szervezetek száma, amelyek hosszú távú megállapodás keretén belül szakmai gyakorlati lehetőségeket biztosítanak a hallgatóknak a fenntarthatóság/ERS területén. Oktatásmódszertan: Az Egyetem célja, hogy támogassa az oktatók tapasztalati és transzformatív tanulási módszertani innovációit, és ösztönözze a hallgatókat a fenntarthatósági/ERS projektek kezdeményezésére. Célok Indikátorok Az Egyetem növeli a tapasztalati tanulás szerepét az oktatásban. Azon tantárgyak/képzési programok aránya, ahol a tapasztalati tanulás megjelenik a tantervben. Az Egyetem innovatív fenntarthatósági/ERS oktatási projekteket fejleszt. Fenntarthatósági/ERS kötődésű innovatív oktatási projektek száma. Az Egyetem több külső érintettet von be a fenntarthatósági/ERS oktatásba, ideértve a vállalkozásokat Külső partnerek száma a tantárgyakon. (különös tekintettel az KKV-kra), a civil társadalmat, a helyi Külső partnereket bevonó projektek száma a tantárgyakban. közösségeket, illetve a kormányzati szereplőket. A külső partnereket bevonó tantárgyak száma. Alumni: Az Egyetem célja, hogy bevonja az alumni közösséget az oktatási programba, hallgatóként, támogatóként, külső partnerként egyaránt. Célok Indikátorok Az Egyetem fenntartja a kapcsolatot az alumni közösséggel annak érdekében, hogy többféle módon bevonjuk őket a fenntarthatósági/ERS oktatásba. Az Egyetem fenntarthatósági/ERS kezdeményezéseiben rendszeresen részt vevő végzett hallgatók száma. Az Egyetem ösztönzi alumni hallgatóit, hogy rövid távú/executive fenntarthatósági/ERS képzéseken vegyenek részt. Alumni hallgatók száma a rövid távú/ executive fenntarthatósági/ERS képzéseken. Kutatás Az Egyetem célja a fenntarthatósági/ERS témákhoz kötődő publikációs tevékenység és kutatási kapacitás növelése a szervezeti keretek biztosítása, valamint a belső és külső együttműködés ösztönzése által, az érdemi hatással bíró kutatások és a kutatási kiválóság elérése érdekében. Kiemelt indikátorok: Az Egyetem fenntarthatósági/ERS témájú tudományos publikációira érkező idézetek száma. A fenntarthatósági/ERS témájú tudományos publikációkhoz kötődő külső érintett szervezetek száma. Publikációk és kutatási kapacitás: Az Egyetem ösztönzi az oktató/kutató kollégákat és a hallgatókat a fenntarthatóság/ERS területén való kutatási és publikációs tevékenységre, célja a fenntarthatósági/ERS tudás létrehozása, a tudományos eredmények és a kutatási kapacitás növelése érdekében. Célok Indikátorok A fenntarthatósági/ERS témájú tudományos publikációk száma. CompLex 4. oldal Budapesti Corvinus Egyetem - Fenntarthatósági Stratégiájának (2023-2030) keretrendszere A fenntarthatósági/ERS témákat tartalmazó tudományos publikációk száma. Az Egyetem ösztönzi és támogatja a tudományos munka létrehozását a fenntarthatóság/ERS témájában minden releváns tudományterületen. A fenntarthatósági/ERS fókuszú, magas színvonalú tudományos publikációk száma (pl. a Q1/D1-es folyóiratokban). A fenntarthatósággal/ERS-sel kapcsolatos témákat tartalmazó, magas színvonalú tudományos publikációk száma (pl. folyóiratokban). Hallgatók által írt fenntarthatósági/ERS fókuszú tudományos publikációk száma. A fenntarthatósággal/ERS-sel kapcsolatos témákat tartalmazó, hallgatók által írt tudományos publikációk száma. Az Egyetem fenntarthatósággal/ERS-sel kapcsolatos tudományos publikációira érkezett hivatkozások száma. Az Egyetem ösztönzi és támogatja a fenntarthatósági/ERS A fenntarthatósági/ERS témájú BA szakdolgozatok száma. témájú szakdolgozatok, diplomamunkák, PhD disszertációk és A fenntarthatósági/ERS témájú MA szakdolgozatok száma. tudományos diákköri dolgozatok készítését. A fenntarthatósági/ERS témájú doktori disszertációk száma. A fenntarthatósági/ERS témájú TDK dolgozatok száma. Az Egyetem növeli azon kutatói közösségek arányát, amelyek integrálják kutatásukba a fenntarthatósági/ERS kérdéseket. A fenntarthatósági/ERS kérdéseket kutatásaikba integráló oktatók százalékos aránya. A fenntarthatósági/ERS kutatásra szakosodott oktatók százalékos aránya. Belső kutatási együttműködés: Az Egyetem a fenntarthatóság/ERS terület szellemében bevonja és ösztönzi közösségeit, hallgatóit és oktatóit/kutatóit a szervezeti határokon átnyúló interdiszciplináris és transzdiszciplináris kutatásokon keresztül megvalósuló együttműködésekben való aktív részvételre. Célok Indikátorok A fenntarthatósági/ERS kutatócsoportok száma, átlagos mérete és a résztvevők teljes száma. Az Egyetem ösztönzi és jutalmazza a fenntarthatósági/ERS kutatási együttműködéseket az intézetek/tanszékek/szakok között, valamint a hallgatók és az oktatók között. A több intézetet/tanszéket/tudományágat érintő fenntarthatósági/ERS kutatási együttműködések száma, átlagos mérete és a résztvevők teljes száma. Az oktatókat és hallgatókat egyaránt bevonó fenntarthatósági/ERS kutatási együttműködések száma, átlagos mérete és a résztvevők teljes száma. A több tudományterületről érkező hallgatók részvételével zajló fenntarthatósági/ERS kutatási együttműködések száma, átlagos mérete és a résztvevők teljes száma. Kutatási kiválóság és külső együttműködés: Az Egyetem célja a fenntarthatósági/ERS területen kiválóságot képviselő kutatási központtá válni, mind hazai, mind nemzetközi szinten, olyan kutatási együttműködések révén, amelyek összekapcsolják a különböző érintettek és hálózatok közösségeit. Célok Indikátorok Nemzetközi kapcsolati térkép létrehozása a fenntarthatóság/ERS témájában. CompLex 5. oldal Budapesti Corvinus Egyetem - Fenntarthatósági Stratégiájának (2023-2030) keretrendszere Az Egyetem fenntarthatósági/ERS területen kiválóságot képviselő nemzetközi/regionális/nemzeti kutatási központtá fejlődik. A más egyetemekkel vagy kutatókkal együttműködésben megvalósuló fenntarthatósági/ERS kutatási projektek száma, átlagos mérete és a résztvevők teljes száma. Más kelet-közép-európai egyetemekkel vagy kutatókkal együttműködésben kivitelezett fenntarthatósági/ERS kutatási projektek száma, átlagos mérete és a résztvevők teljes száma. Más nemzetközi egyetemekkel és kutatókkal együttműködésben kivitelezett fenntarthatósági/ERS kutatási projektek száma, átlagos mérete és a résztvevők teljes száma. A vállalkozásokat is érintő fenntarthatósági/ERS kutatási projektek száma, átlagos mérete és a résztvevők teljes száma. Az Egyetem növeli a fenntarthatóság/ERS területéhez kapcsolódó kutatási projektek számát, amelyekben külső A civil társadalmat bevonó fenntarthatósági/ERS kutatási projektek száma, átlagos mérete és a résztvevők teljes száma. érintettek – beleértve, de nem kizárólagosan a vállalati szektort, a civil társadalmat és a közszférát – is részt vesznek. A közszférát bevonó fenntarthatósági/ERS kutatási projektek száma, átlagos mérete és a résztvevők teljes száma. A fenntarthatósággal/ERS-sel kapcsolatos külső érintett szervezetek száma, az ezekhez kapcsolódó egyetemi publikációk száma. Szervezeti keretek a kutatási kiválóságért: Az Egyetem célja, hogy megfelelő támogatói keretrendszert hozzon létre fenntarthatósági/ERS kutatási céljaihoz, biztosítva a szükséges adminisztratív hátteret, finanszírozást, képzési és ösztönzési rendszert a kutatási kiválóság eléréséhez. Célok Indikátorok Célzott kutatási keret létrehozása, amely támogatja az intézetek közötti kapcsolatokat és az inter- és transzdiszciplináris közös kutatást. Az Egyetem biztosítja a megfelelő szervezeti keretrendszert a fenntarthatósági/ERS kutatás támogatására, ideértve az adminisztratív hátteret, a világos stratégiai prioritásokat és a A szervezet egészére vonatkozó, a fenntarthatósági/ERS kutatások létrehozását célzó pénzügyi és nem pénzügyi ösztönzőrendszerek létrehozása. szabályzatalkotást. A fenntarthatósági/ERS kutatásra szánt összes forrás (amerikai dollárban). A fenntarthatósági/ERS kutatásra szánt finanszírozás aránya a teljes kutatási finanszírozáshoz viszonyítva. Kutatási célú demonstrátori tevékenységekbe bevont hallgatók száma (kiterjesztve például a CIAS-ra és az ERS Hub-ra). Az Egyetem képzést biztosít a fenntarthatóság/ERS kutatásba való integrációjának lehetőségeire vonatkozóan. A témához kapcsolódó képzéseken részt vevő kutatók száma. Érdemi hatással bíró kutatás: Az Egyetem prioritásként kezeli az érdemi hatással bíró kutatást, olyan projekteket támogatva, amelyek a tudományos hatáson túl valós értéket teremtenek az érintettek számára, beleértve a fenntarthatóság/ERS területén belüli és kívüli érintetteket is. Célok Indikátorok Azon kutatási projektek száma, amelyek igazolhatóan gyakorlati vagy hatást elérő tudást hoznak létre az Egyetem belső vagy külső érintettjei számára. CompLex 6. oldal Budapesti Corvinus Egyetem - Fenntarthatósági Stratégiájának (2023-2030) keretrendszere Azon kutatási projektek száma, amelyek a fenntarthatóság/ERS területén igazolhatóan gyakorlati vagy érdemi hatást elérő tudást hoznak létre az Egyetem belső vagy külső érintettjei számára. Az Egyetem prioritásként kezeli a fenntarthatósági/ERS kutatást és/vagy a kutatást, amely hatással van az érintettekre vagy az Egyetemre magára. Azon kiemelt témák száma a fenntarthatóság/ERS területén, amelyekre az Egyetem bizonyíthatóan támaszkodhat, mint érdemi hatást elérő tudományos eredmények hosszú távú, produktív forrása. Azon projektek száma, amelyek képesek a fenntarthatósággal/ERS-sel kapcsolatos kompetenciák fejlesztésére a kutatási módszertanok tekintetében (pl. reflexivitás, akciókutatás). Az Egyetem által a fenntarthatóság/ERS területén kidolgozott és kutatott, az üzleti élet szereplőinek elérését célzó, vállalkozásorientált, gyakorlatias témák száma. A közösség által kezdeményezett olyan projektek száma, amelyekben a külső partner egyenrangú szerepet játszik a kutatás irányításában. Outreach és társadalmi hatás Az Egyetem célja, hogy valamennyi tevékenysége kifejezze a felelősséget és a fenntarthatóságot a külső és belső érintettek felé, ezzel példát mutatva mások számára. Az Egyetem szoros és kiterjedt partnerségeket és együttműködéseket alakít ki és tart fenn érintettek széles körével, ideértve a vállalatokat, a közösségi partnereket, a kormányzati szereplőket, valamint a munkatársakat, a jelenlegi és végzett hallgatókat, a fenntarthatóság/ERS előmozdítása és valódi társadalmi hatás elérése érdekében. Az Egyetem aktívan igyekszik hatást gyakorolni a felelős és fenntartható stratégiákat még nem alkalmazó érintettjeire. Az Egyetem célja, hogy tanuljon a fenntarthatósági/ERS erőfeszítéseikben előrehaladottabb egyetemektől és iskoláktól és elmélyítse ezen kapcsolatait. Az Egyetem kommunikációs tevékenységében a fenntarthatósági és felelősségi kérdéseket etikus és hiteles módon használja. Kiemelt indikátorok: Külső érintettekkel közös projektekben részt vevő egyetemi polgárok száma. A külső érintettekkel való közös értékteremtést célzó külső projektek száma. Kiemelt akcióelemek: Az Egyetem él a más egyetemekkel fennálló partnerségeiből származó lehetőségekkel, aktívan elősegítve a tudás és a legjobb gyakorlatok cseréjét a fenntarthatóság/ERS területén. Az Egyetem világos standardokat határoz meg a külső érintettekkel, beleértve a vállalati partnerekkel ápolt kapcsolatok irányítását. Az Egyetem tudatos megközelítést alkalmaz a fenntarthatósági/ERS tevékenységekben, a közösségi részvétel hatékony elősegítése érdekében. Az Egyetem kommunikációjában a pozitív példaképekre és inspiráló személyes történetekre fókuszál a fenntarthatóság/ERS területén. Az Egyetem olyan ösztönző rendszereket fejleszt ki, amelyek jutalmazzák az egyetemi polgárok fenntarthatósági/ERS erőfeszítéseit. Hálózatosodás a fenntarthatóságért: Az Egyetem célja a fenntarthatóság/ERS előmozdítása, olyan hálózatokkal együttműködve, amelyek ezt a témát priorizálják, vagy pozíciókkal rendelkeznek ezen a területen. CompLex 7. oldal Budapesti Corvinus Egyetem - Fenntarthatósági Stratégiájának (2023-2030) keretrendszere Célok Indikátorok Az Egyetem együttműködik olyan hálózatokkal, amelyek elsődleges célja a fenntarthatóság/ERS előmozdítása az oktatás területén (pl. GBSN, ABIS, Aspen Intézet stb.). Olyan hálózatokkal való együttműködések száma, amelyek fő célja a fenntarthatóság/ERS előmozdítása az oktatás terén. Az Egyetem követője marad a PRME irányelveknek. A PRME jelentés közzétételének fenntartása. Az Egyetem vállalja, hogy fenntarthatósági/ERS törekvései során a kontextushoz illeszkedő ENSZ fenntartható fejlődési célokat (SDG-ket) is megjeleníti. Kötelezettségvállalás explicit SDG célok előmozdítása tekintetében. Az Egyetem ösztönzi a munkatársait, hogy vállaljanak olyan pozíciókat, amelyek előmozdítják a fenntarthatóságot/ERS-t (pl. tagjai nemzeti bizottságoknak, oktatási irányító testületeknek, civil szervezeteknek, tanszékeknek stb.). Munkatársak által betöltött pozíciók száma, amelyek a fenntarthatóságot/ERS-t szolgálják. Külső partnerségek: Az Egyetem célja, hogy stratégiai érdekei, illetve alulról jövő kezdeményezések mentén kapcsolódjon különböző külső és belső érintettjeihez, érdemi hatást kifejtő módon, amely figyelembe veszi a fenntarthatósági/ERS célokat, valamint a közösség által indított kezdeményezések transzformatív hatását. Célok Indikátorok Az Egyetem proaktívan együttműködik az ERS-t támogató és elősegítő üzleti szervezetekkel, különös tekintettel a KKV-kra. Újonnan aláírt szerződések száma vállalatokkal, amelyek küldetése a fenntarthatóság/ERS előmozdítása. Az Egyetem erősíti együttműködését más Egyetemekkel a fenntarthatóság/ERS területén. Más egyetemekkel kötött partnerségi megállapodások száma. Más egyetemekkel közös kezdeményezések száma. Az Egyetem különböző tevékenységekkel támogatja az etikus és fenntartható szervezeteket. Partnerek és velük közös projektek száma a Science Shopban. Az Egyetem bevonja oktatóit, munkatársait, hallgatóit és végzettjeit a fenntarthatósági/ERS outreach tevékenységeibe. A hallgatók által szervezett, vagy őket bevonó közösségi szolgálatot célzó projektek száma. Az Egyetem prioritásként kezeli a teljes működése során a közösség által indított kezdeményezésekre épülő projekteket. Közösségi kezdeményezésű projektek száma (pl. az ERS Hub-on keresztül). Platform a fenntarthatóság számára: Az Egyetem célja, hogy olyan térré váljon, amely lehetővé teszi a fenntarthatósági/ERS témájú tevékenységek különféle érintettek számára történő előmozdítását. A témával kapcsolatos ötletek és gyakorlatok megosztására szolgáló platformokat biztosít, értékes hatást kifejtve Magyarország jövőbeli társadalmára, összpontosítva a minél szélesebb körű elérésre és a konkrét hatásra. Célok Indikátorok Az Egyetem támogatja a fenntarthatósági/ERS témájú konferenciák és nyilvános események szervezését. A fenntarthatóság/ERS témájával foglalkozó konferenciák száma. A fenntarthatóság/ERS témájával foglalkozó nyilvános események száma. Az Egyetem aktívan igyekszik megváltoztatni a kizsákmányoló és fenntarthatatlan üzleti magatartást a kapcsolatai révén. Események/projektek száma, amelyek fő célja, hogy kézzelfogható módon kezeljék a rossz üzleti gyakorlatokat. Az Egyetem bevonja a végzett hallgatókat a fenntarthatósági/ERS erőfeszítésekbe. A fenntarthatósághoz/ERS-hez kötődő alumni események száma. Az Egyetem vezetése explicit módon elkötelezett a fenntarthatóság és az esélyegyenlőség mellett. A vezetőség fenntarthatóság/ERS és az esélyegyenlőség iránti elkötelezettségét kifejező események száma. CompLex 8. oldal Budapesti Corvinus Egyetem - Fenntarthatósági Stratégiájának (2023-2030) keretrendszere Az Egyetem teret és támogatást biztosít a hallgatói szervezetek és kollégiumok fenntarthatósági/ERS akcióihoz, saját működésük fenntarthatóbbá tételéhez. A fenntarthatóság/ERS témájával foglalkozó hallgatói szervezetek és kapcsolódó tevékenységeik száma. Működés, szervezet és közösség Az Egyetem integrálja a fenntarthatóság/ERS elveit működésébe, szervezetébe és közösségébe. Fenntartható infrastruktúra: Az Egyetem a hatékonyságnövelés és az alacsonyabb erőforrás-felhasználás jegyében kidolgozza azokat a megoldásokat, amelyekkel csökkenthető az Egyetem ökológiai lábnyoma. Középpontba állítja a zöld energia használatát, az energiahatékony épületek kialakítását és a hulladékkezelési rendszerek optimalizálását. Az Egyetem a UI Green Metrics keretrendszerét átfogóan használja a hatás értékeléséhez, különösképpen a következő indikátorokra összpontosítva: 1. Infrastruktúra A teljes szabadtéri terület elosztva a teljes kampuszt használók létszámával A fenntarthatósági kezdeményezésekre szánt egyetemi költségvetés A fenntarthatósági kezdeményezésekre szánt költségvetés aránya a teljes költségvetéshez viszonyítva Fogyatékkal élők, kismamák és egyéb speciális igényekkel rendelkezők számára fenntartott egyetemi létesítmények A hallgatók és munkatársak jólétét támogató egészségügyi infrastruktúra 2. Energiafelhasználás és környezeti lábnyom Energiahatékony készülékek használata Okos épületek (m2) Megújuló energiaforrások száma Megújuló energiaforrások és kapacitásuk (kilowattórában) Éves energiafelhasználás (kilowattórában) Egy főre eső energiafelhasználás (kWh/fő) A megújuló energiatermelés és az éves teljes energiafelhasználás aránya A zöld épületek megvalósítása az infrastruktúra-fejlesztési irányokban Üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló törekvések Teljes karbonlábnyom Egy főre eső karbonlábnyom 3. Hulladékkezelés Egyetemi hulladék-újrahasznosítás Papír- és műanyaghasználat csökkentését célzó programok Szerveshulladék-kezelés Szervetlenhulladék-kezelés Veszélyeshulladék-kezelés Szennyvízelvezetés 4. Vízfelhasználás Vízvédelmi programok Víz-újrahasznosítási programok Vízhatékony készülékek használata Kezelt víz fogyasztása 5. Közlekedés A zéró kibocsátású járművek (pl. kerékpár, elektromos autó, roller) átlagos száma a campuson naponta Parkolóterület (m2) Parkolóterület aránya a teljes campus területéhez viszonyítva (m2) A magánjárművek számának csökkentésére irányuló kezdeményezések Gyalogos útvonal a campuson Esélyegyenlőség: CompLex 9. oldal Budapesti Corvinus Egyetem - Fenntarthatósági Stratégiájának (2023-2030) keretrendszere Az Egyetem minden polgára számára egyenlő lehetőségeket biztosít. Különös figyelmet fordít a külföldi hallgatók és munkatársak bevonására, olyan infrastruktúra kialakítására, amely megfelelő a fogyatékkal élő és kisgyermekes hallgatók és munkatársak számára, valamint a hátrányos helyzetű és az esélyegyenlőség témakörébe tartozó problémákkal szembesülő hallgatók támogatására. A konkrét intézkedések és kezdeményezések az Egyetem Esélyegyenlősági Tervében és a Családbarát Egyetem Program keretein belül találhatók. Fenntartható beszerzés: A fenntartható beszerzések célja a környezeti, társadalmi és gazdasági szempontok figyelembevételével történő beszerzési gyakorlat kialakítása. Ennek érdekében a beszerzések során előnyben részesülnek a környezetbarát termékek és szolgáltatások, a helyi termelők, valamint a társadalmi szempontokat is figyelembe vevő beszállítók. Célok Indikátorok Fenntartható beszerzési keretrendszer kialakítása. Meglévő keretrendszer. A fenntartható beszerzési keretrendszer bevezetése. A fenntartható forrásból beszerzett termékek/szolgáltatások aránya. Fenntartható életmódot támogató szolgáltatások: Az Egyetem ösztönzi a hallgatókat és a munkatársait, hogy fenntarthatóan éljenek, azáltal, hogy népszerűsíti a környezeti tudatosságot és az egészséges életmódot, valamint ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokat nyújt. Célok Indikátorok Jólléti (well-being) stratégia kidolgozása. Meglévő jólléti (well-being) stratégia. Fenntartható életvitellel kapcsolatos tanácsadási szolgáltatás. Elérhető tanácsadási szolgáltatás. Fenntartható étkezési lehetőségek biztosítása. Elérhető fenntartható étkezési lehetőségek. Kerékpáros zuhanyzó biztosítása. Zuhanyzók száma. Pénzügyi háttér biztosítása Az Egyetem a fenntarthatósági/ERS kezdeményezések és intézkedések finanszírozását a pénzügyi tervezés során figyelembe veszi, ezáltal a stratégiai időszakon belül a kijelölt prioritási területek mentén támogatja a fenntarthatósági/ERS célok megvalósítását. CompLex 10. oldal Budapesti Corvinus Egyetem - Fenntarthatósági Stratégiájának (2023-2030) keretrendszere TARTALOMJEGYZÉK Budapesti Corvinus Egyetem 1 Fenntarthatósági Stratégiájának (2023–2030) keretrendszere 1 Oktatás 1 Kutatás 3 Outreach és társadalmi hatás 6 Működés, szervezet és közösség 8