# 1. § / Preambulum / Cél 1. § (1) A Corvinus Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötete, a Szervezeti és Működési Rend 11. § (3) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján a külső és belső kommunikáció rendjét az alábbiak szerint határozzuk meg. # 2. § / Cél / Hatály 2. § (1) Jelen rendelkezés célja, hogy elősegítse a Corvinus külső és belső kommunikációjának hatékony megvalósítását, valamint az SZMR 4. §-ában meghatározott alapelvek és a 62. §-ában meghatározott hatásköri rend érvényesülését. # 3. § / Hatály / Fogalmak 3. § (1) Jelen rendelkezés hatálya kiterjed a Corvinus valamennyi szervezeti egységére, munkavállalójára, hallgatójára, címzetes oktatóira, magántanáraira, professzor emeritusaira/emeritáira, valamint a Corvinussal munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló természetes és jogi személyekre. (2) Az (1) bekezdésben nem nevesített egyéb személyeknek, szervezeteknek is a jelen rendelkezésben foglaltak szerint szükséges eljárniuk, amennyiben a Corvinus területén rendezvényt, sajtóeseményt tartanak. (3) Nem terjed ki a rendelkezés hatálya az (1) bekezdésben meghatározott személyekre, amennyiben magánemberként, egyetemi munkakörüket, beosztásukat, címüket nem használva, továbbá nem az Egyetem infrastruktúráját felhasználva és nem az egyetemi munkájukkal összefüggésben nyilatkoznak a nyilvánosság előtt. (4) Nem terjed ki a rendelkezés hatálya a Szakszervezetre. A vonatkozó szabályokat a Kollektív szerződés rendezi. (5) 2 Nem terjed ki a rendelkezés hatálya a Corvinus Alkalmazotti Tanácsra. A vonatkozó szabályokat az üzemi megállapodás rendezi. (6) Jelen rendelkezés hatálya kiterjed a Corvinus székhelyére, valamennyi telephelyére, továbbá minden olyan helyre, helyiségre, amelyet az Egyetem bármely jogcímen (pl. bérlet) használ. # 4. § / Fogalmak / Kapcsolódó dokumentumok 4. § (1) Jelen rendelkezés vonatkozásában: a) rendezvény: a Corvinus oktatási épületeiben szervezett olyan események, amelyek a teremigénylésen és az oktatástechnikai eszközök használatán túl egyéb rendezvényszolgáltatás (pl.: vendéglátás, művészeti vagy színpadi produkció) igénybevételével valósulnak meg és amelyek a Kommunikáció támogatása mellett valósíthatók meg. Rendezvény szervezése ezen a linken elérhető formon kezdeményezhető. b) kommunikációs tevékenység: az SZMR 62. §-ában meghatározott tevékenységek. # 5. § / Kapcsolódó dokumentumok / Arculat és brandhasználat 5. § (1) Kapcsolódó jogszabályok és belső szabályozó dokumentumok: a) Szervezeti és Működési Rend, b) Foglalkoztatási szabályzat, c) Arculati kézikönyv, d) Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény, e) nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, f) a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény # 6. § / Arculat és brandhasználat / Kommunikációs csatornák létrehozása és működtetése 6. § (1) A Kommunikáció mind a külső, mind a belső kommunikációban meghatároz arculati elemeket, amelyek betartására minden, a 3. §-ban meghatározott szervezetnek vagy személynek figyelemmel kell lennie. Ez vonatkozik minden külső és belső kommunikációs csatornára, megjelenésre, függetlenül attól, hogy a csatornát, megjelenést a Kommunikáció, más szervezeti egység vagy adott munkavállaló kezeli. (2) Az arculati szabályok betartását a Kommunikáció nyomon követi, az arculati szabályoktól eltérő alkalmazás esetén az eltérést jelzi az arculatot helytelenül alkalmazó felé és kezdeményezi annak korrigálását. # 7. § / Kommunikációs csatornák létrehozása és működtetése / módosításának közzététele 7. § (1) A Corvinus márkája alatt új kommunikációs csatorna (Blog, tematikus landing page, social média platformok, hírlevelek stb.) – ide nem értve a tudományos folyóiratokat és tudományos kiadványokat – függetlenül attól, hogy szervezeti egység, egyedi munkavállaló vagy munkavállalói csoport működteti, kizárólag a kommunikációs vezető vagy meghatalmazottja egyetértésével hozható létre. Az új kommunikációs csatorna létrehozásának igénye ezen a linken elérhető formon kezdeményezhető. (2) A Corvinus márkája alatt bármely szervezeti egység vagy egyedi munkavállaló, munkavállalói csoport bármely felületen fizetett hirdetés közzétételére kizárólag a kommunikációs vezető vagy meghatalmazottja egyetértésével jogosult. Fizetett hirdetés közzététele ezen a linken elérhető formon kezdeményezhető. Hírek, események, közlemények, cikkek, honlap, intranet tartalmi # 8. § / módosításának közzététele / Tömeges e-mail kiküldése 8. § (1) A 3. §-ban meghatározott személyek – a Corvinus bármely központi kommunikációs csatornáján keresztül – tartalom közzétételét vagy módosítását kezdeményezhetik. A Kommunikáció feladata a közzétételi, módosítási igény befogadása, a kapott tartalmak ütemezése, az Egyetem arculata és brandhasználata szerinti alakítása és szerkesztése. Hírek, események, közlemények, cikkek, honlap, intranet tartalmi közzétételének igénye ezen a linken elérhető formon kezdeményezhető. # 9. § / Tömeges e-mail kiküldése / Kép- és hangfelvétel készítése 9. § (1) Tömeges e-mail kiküldésre (500 címzett egyetemi polgár felett) kizárólag az Elnöki Testület tagjai (elnök, rektor, kancellár) és a Kommunikáció, az akadémiai szervezeti egységek felé továbbá az általános rektorhelyettes, rendkívüli helyzet esetén a Campus Szolgáltatások vezető, az IT vezető vagy meghatalmazottjaik jogosultak. Minden jogosult kizárólag a szervezeti egységek központi e-mail-címéről küldhet tömeges e-mailt. (2) Amennyiben a fenti jogosultsági körön kívüli szervezeti egység kíván tömeges e-mailt kiküldeni, az ezen a linken elérhető formon kezdeményezhető. (3) A szabály alól kivételt képez a hallgatók tanulmányi feladataihoz kapcsolódó e-mailek kiküldése. A hallgatókat a tanulmányi ügyeikhez kapcsolódó információkkal elsődlegesen a Neptun, a Moodle és a MyCorvinus applikáción keresztül kell megszólítani. # 10. § / Kép- és hangfelvétel készítése / Rendezvények szervezése 10. § (1) A Corvinus bármely épületében a sajtó számára, valamint egyéb, professzionális célú felhasználás esetében (például filmforgatás), külső, belső promóciós célú felvételek képés hangfelvétel rögzítése a Kommunikáció előzetes engedélyével végezhető. Képés hangfelvétel rögzítésének igénye ezen a linken elérhető formon kezdeményezhető. # 11. § / Rendezvények szervezése / Piackutatás 11. § (1) A Corvinus oktatási épületeiben rendezvény szervezése a Kommunikáció egyetértése és támogatása mellett végezhető. Rendezvény szervezése ezen a linken elérhető formon kezdeményezhető. # 12. § / Piackutatás / Magyarországi hallgatói toborzás 12. § (1) Az Egyetem márkája alatt, az Egyetem stratégiájára, fejlesztéseire, működésére, helyzetére, munkavállalóira, hallgatóira és szokásaikra vonatkozó külső vagy belső felmérés, tudományos kutatásnak nem minősülő kutatás lebonyolítása a Kommunikációval történő előzetes egyeztetést követően lehetséges, kiemelt tekintettel az egyes kutatások, felmérések időbeli ütemezésére. A kutatási eredmények harmadik fél rendelkezésére bocsátása a kommunikációs vezető vagy meghatalmazottja egyetértésével lehetséges. Felmérés, piackutatás, illetve annak egyeztetése ezen a linken elérhető formon kezdeményezhető. # 13. § / Magyarországi hallgatói toborzás / Nyereményjáték szervezése 13. § (1) Az Egyetem márkája alatt a magyarországi és magyar tanítási nyelvű határon túli középiskolákban hallgatói toborzó tevékenység a Kommunikációval történő előzetes egyeztetést követően lehetséges, kiemelt tekintettel a toborzási tevékenység időbeli ütemezésére és célcsoportjára. Toborzási tevékenység előzetes egyeztetése ezen a linken elérhető formon kezdeményezhető. # 14. § / Nyereményjáték szervezése / Kommunikációs szerződések 14. § (1) Az Egyetem márkája alatt nyereményjáték csak a Kommunikáció egyetértésével szervezhető. Nyereményjáték szervezése ezen a linken elérhető formon kezdeményezhető. # 15. § / Kommunikációs szerződések / Nyilatkozattétel rendje 15. § (1) Külső médiával eseti vagy állandó szakértői együttműködést, megállapodást a Budapesti Corvinus Egyetem nevében kizárólag a kommunikációs vezető köthet. Ide tartoznak továbbá a grafikai, videó és fotó készítésre, PR és marketingkommunikációs tevékenységre, rendezvényszervezésre vonatkozó megrendelések, szerződések. Kivételt képeznek a külső kutatási forrásból megvalósuló projektek, de ebben az esetben is a beszerzést megelőző konzultáció szükséges a Kommunikációval. (2) A Kommunikáció hatáskörébe tartozó beszerzéseket, valamint a szerződéskötés rendjét a kötelezettségvállalásra, szerződéskötésre és képviseletre vonatkozó belső szabályozók tartalmazzák. # 16. § / Kommunikációs szerződések / Nyilatkozattétel rendje 16. § (1) A Corvinus hírnevét és gazdasági érdekeit, stratégiáját, működését érintő kérdésekben, valamint az Egyetemet érintő finanszírozással kapcsolatban, továbbá havária helyzetben a Corvinus nevében kizárólag az elnök, a rektor és a kancellár a Kommunikáció támogatásával jogosult nyilatkozni. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott témákkal kapcsolatban érkező sajtómegkeresésekre az elnök, a rektor és a kancellár a Kommunikáció támogatásával, továbbá a Kommunikáció válaszolhat. (3) Az elnök, a rektor és a kancellár az (1)–(2) bekezdésben meghatározott jogkörét egyedi ügyekre vonatkozóan más egyetemi vezetőre is delegálhatja. A delegációról a delegáló értesíti a Kommunikációt. (4) A média részére megküldött nyilatkozat tartalmáért, a szakterületek véleményének beépítéséért, annak módjáért a nyilatkozattevő a felelős. (5) A nyilatkozattevőnek nyilatkozatát a megjelenés előtt javasolt ellenőriznie. Amennyiben nem a nyilatkozatnak megfelelő szöveg vagy szövegrész jelent meg, a kommunikációs vezető – a jogi vezetővel egyeztetett véleménye alapján – javaslatot tesz a nyilatkozattevő számára a helyesbítés kezdeményezésére. (6) Sajtótájékoztató, sajtó háttérbeszélgetés és egyéb, a sajtó számára is nyilvános esemény kizárólag a Kommunikáció egyetértésével és közreműködésével bonyolítható. (7) A nyilatkozattevő a Corvinus és/vagy annak szervezeti egysége nevében, egyetemi munkakörét, beosztását, címét felhasználva nem reklámozhat semmilyen terméket, szolgáltatást. (8) A nyilatkozattevő a Corvinus és/vagy annak szervezeti egysége nevében, egyetemi munkakörét, beosztását, címét felhasználva nem kampányolhat, propagálhat semmilyen politikai pártot. (9) Az (1)–(3) bekezdésben foglalt, előzetes engedélyhez nem kötött, kizárólag az adott oktató, tudományos kutató Egyetemhez kötött vagy köthető oktatási és/vagy tudományos kutatási tevékenységéhez kapcsolódóan adott szakmai tájékoztatásról vagy nyilatkozatról javasolt tájékoztatni a Kommunikációt. (10) A Hallgatói Önkormányzat Elnökségének tagjai és a Doktorandusz Önkormányzat elnöke jogosult nyilatkozni a hallgatókat/doktoranduszokat érintő érdekképviseleti, tanulmányi és szociális ügyekben, hallgatói rendezvények, megmozdulások hallgatói vetületének kérdésében. # 17. § / Közös szabályok / Vegyes és zárórendelkezések 17. § (1) Az Egyetem márkájának használata során bármely csatornán (honlap, sajtó, közösségi média, belső kommunikációs csatornák stb.), bármely közölt tartalom esetében a csatorna kezelője és/vagy a nyilatkozattevő – bármilyen jogviszony esetén – a megtett nyilatkozatért szakmai, valamint az Egyetem belső szabályozó dokumentumai (Kollektív szerződés, Foglalkoztatási szabályzat), továbbá a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény és a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény rendelkezései szerint etikai, fegyelmi és jogi felelősséggel tartozik. (2) A nyilatkozattételre jogosult személy köteles a médiában megjelenő nyilatkozatában az Egyetem nevét a következőképpen használni: Budapesti Corvinus Egyetem, Corvinus vagy Corvinus Egyetem. # 18. § / Vegyes és zárórendelkezések / TARTALOMJEGYZÉK 18. § (1) A rendelkezés alkalmazása során alapelv, hogy a Kommunikáció a témában érintett szervezeti egység vezetőjével egyeztet. (2) A rendelkezés alkalmazása során alapelv, hogy a rendelkezésben foglaltak betartása kezdeményezői oldalról a kezdeményező (pl. közzétételt, kiküldést, rendezvényt, kommunikációs csatorna létrehozását kezdeményező személy), a Kommunikáció oldaláról a kommunikációs vezető felelőssége. (3) Jelen rendelkezés 2022. július 15. napján lép hatályba és ezzel egyidejűleg a külső és belső kommunikációs szabályokról szóló 5/2022. számú elnöki testületi rendelkezés hatályát veszti. 16/2022. elnöki testületi rendelkezés 1 a külső és belső kommunikációs szabályokról 1 Preambulum 1 Cél 1 Hatály 1 Fogalmak 1 Kapcsolódó dokumentumok 2 Arculat és brandhasználat 2 Kommunikációs csatornák létrehozása és működtetése 2 Hírek, események, közlemények, cikkek, honlap, intranet tartalmi módosításának közzététele 2 Tömeges e-mail kiküldése 3 Képés hangfelvétel készítése 3 Rendezvények szervezése 3 Piackutatás 3 Magyarországi hallgatói toborzás 3 Nyereményjáték szervezése 3 Kommunikációs szerződések 4 Nyilatkozattétel rendje 4 Közös szabályok 4 Vegyes és zárórendelkezések 5