# vonatkozóan 1 / Preambulum a 2026/2027. tanév 1. (őszi) félév oktatásának indítására # 1. § / Preambulum / Fogalmak 1. § (1) A Tanulmányi és vizsgaszabályzatban (a továbbiakban: TVSZ) 2. § (2) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján a 2026/2027. tanév 1. (őszi) félév oktatásának indítására vonatkozóan az alábbi oktatásszervezési szabályokat rendelem el. # 2. § / Fogalmak / Előadások szervezése 2. § (1) Jelen rendelkezésben használt fogalmakon a TVSZ-ben meghatározott fogalmakat kell érteni. Nappali munkarendű alap-, valamint osztott és osztatlan mesterképzés # 3. § / Előadások szervezése / A kurzus megjegyzés rovatában rögzítendő Órarendi adat 3. § (1) Az előadások főszabály szerint tantermi előadás formájában tartandók meg, ahol a hagyományos előadás-forma mellett a „tükrözött előadás” lehetőség is választható. (2) „Tükrözött előadás”: az előadáshoz kapcsolódó videóanyagokat a hallgató egyénileg, otthon dolgozza fel, majd az önálló feldolgozást az előadás során élőben interaktív feladatokkal elmélyítés, magyarázat, rendszerbe helyezés követi (az előadó változatos módszertani elemeket használ: vita, érvelés, esetleg virtuális szobák/fórumok kialakítása, vezetése). Az elmélethez szorosan kapcsolódó, további kutatást igénylő kutatási kérdések kiadása a hallgatóknak, vagy a hallgatók egy-egy csoportjának az előadás keretében. Az előadás óraterhelésként történő elszámolásához jelen pontban meghatározott esetben a normál óraszám 100%-át vesszük figyelembe. (3) Az (1) pontban megadott előadásformától eltérni csak oktatási rektorhelyettesi engedéllyel lehet egyes speciális programok és kurzusok esetében (pl. CEMS, HSUP, Tehetségmenedzsment programokhoz kapcsolódó felkészítő kurzusok). A kérelmeket a Neptun rendszerben kell leadni. A kérvény neve: O–308 Kérelem online előadásra speciális programoknál. A kérelmet 2026.04.01. – 2026.05.31. időszakban lehet beadni. (4) Előadások rögzítése a Neptunban. Az órarendszerkesztéshez szükséges információk megadása: a) Főszabály szerint 1. Személyes van időpont, van terem b) Oktatási rektorhelyettesi engedéllyel egyes speciális programok és kurzusok esetében # 3. § / terem / esetében 1. Online – aszinkron nincs időpont, nincs terem 2. Online – aszinkron konzultációval van időpont (elsősorban a 7. (5) Az előadások megjegyzés mezőibe rögzíteni kell a „személyes”, oktatási rektorhelyettesi engedéllyel egyes speciális programok és kurzusok esetében az „online – aszinkron” és az „online – aszinkron konzultációval” információkat. Szemináriumok és egyéb gyakorlati foglalkozások szervezése kötelező tantárgyak # 4. § / esetében / elvárt kurzuslétszám: 30 (fő) 4. § (1) A szemináriumokat és egyéb gyakorlati foglalkozásokat főszabály szerint tantermi óra formájában kell megtartani. (2) A csoportok létszámát mind a magyar, mind az angol és német nyelvű tantárgyak esetén az alábbiak szerint kell kialakítani. Szemináriumi és Tárgyat felvevő hallgatók létszáma Kurzuslétszám kialakítása gyakorlati alapképzésben alapképzésben csoportok száma (fő) elvárt kurzuslétszám: 40 (fő) 1 45 főig max. 45 fő 2 46–90 fő között 23–45 fő 3 91–135 fő között 23–45 fő 4 136–180 fő között 23–45 fő Szemináriumi és Tárgyat felvevő hallgatók létszáma Kurzuslétszám kialakítása gyakorlati csoportok mesterképzésben és osztatlan képzésben (fő) mesterképzésben és száma osztatlan képzésben 1 40 főig max. 40 fő 2 41–80 fő között 20–40 fő 3 81–120 fő között 20–40 fő 4 121–160 fő között 20–40 fő (3) A (2) bekezdés szerinti táblázatban szereplő csoportlétszámoktól eltérni kizárólag az oktatási rektorhelyettes engedélyével lehet. Az engedélyek az adott félévre vonatkozóan hatályosak. (4) A 4. § (2) bekezdésben meghatározottnál alacsonyabb létszámú kurzus engedélyezésére vonatkozó kéréseket az indokolással együtt az intézeti adminisztrátor a CLOUD Oktatásmenedzsment – Dokumentumok – Órarendszerkesztési kérelmek – 2026 2027 1. félév útvonalon található excel táblázat Órarendszerkesztési kérelmek 2026 2027 tanév őszi félév.xlsx „előzetes létszámeltérési kérelem” munkalapján a kurzusindításokkal együtt folyamatosan, 2026.04.09. – 2026.05.04. 23:59 közötti időszakban nyújthatja be az oktatási rektorhelyettes részére. Az indoktól (például számítógépes teremkapacitás, szakmai indokok, képzés meghatározott létszáma, vállalati együttműködés,stb.) függetlenül, kizárólag előzetesen (és a jelen bekezdésben foglalt módon) lehetséges benyújtani minden olyan kérelmet, amely a 4–5. §-ban előírt, elvárt létszámoknál alacsonyabb létszámú kurzusok elindításának engedélyezésére irányul. (5) Ha a hallgatónak a mintatantervben a kötelezően választható blokkból kell teljesíteni meghatározott kreditmennyiséget, akkor az adott blokk tantárgyai közül meghirdetésre és meghirdetésre nem kerülő tantárgyakat az órarendi adatokért # 4. § / esetében / elvárt kurzuslétszám: 30 (fő) felelős intézeti adminisztrátor egyezteti a szakfelelőssel és az információt átadja a PM órarendszerkesztőnek 2026.04.01. – 2026.04.20. 23:59 közötti időszakban. (6) A szakdolgozatkészítéshez kapcsolódó tantárgyak esetében (szakszeminárium, szakdolgozat készítés stb.) konzultáció típusú kurzust kell nyitni. Az (1) bekezdéstől eltérően a szakdolgozati konzultációk online formában és személyesen is tarthatók. A konzultációkat az oktatóval előre egyeztetni kell. Előadások, szemináriumok és egyéb gyakorlati foglalkozások szervezése kötelezően és szabadon választható, valamint intenzív heti tantárgyak esetében # 5. § / esetében / elvárt kurzuslétszám: 30 (fő) 5. § (1) Az egyes előadásokat a 3. §, szemináriumokat és egyéb gyakorlati kurzusokat a 4. § (2)–(3) bekezdésben meghatározott kereteken belüli csoportlétszámmal kell indítani. (2) Szabadon választható és kötelezően választható tantárgyak esetén a minimális kurzuslétszám 30 fő. (3) Intenzív heti kurzus esetében a minimális kurzuslétszám: 20 fő. (4) Az 5. § (2)–(3) bekezdésben meghatározottnál alacsonyabb létszámú kurzus engedélyezésére vonatkozó kéréseket az indokolással együtt az intézeti adminisztrátor a CLOUD Oktatásmenedzsment – Dokumentumok – Órarendszerkesztési kérelmek – 2026 2027 1. félév útvonalon található excel táblázat Órarendszerkesztési kérelmek 2026 2027 tanév őszi félév.xlsx „előzetes létszámeltérési kérelem” munkalapján a kurzusindításokkal együtt folyamatosan, 2026.04.09. – 2026.05.04. 23:59 közötti időszakban nyújthat be az oktatási rektorhelyettes részére. Az indoktól (például számítógépes teremkapacitás, szakmai indokok, képzés meghatározott létszáma, vállalati együttműködés,stb.) függetlenül, kizárólag előzetesen (és a jelen bekezdésben foglalt módon) lehetséges benyújtani minden olyan kérelmet, amely a 4–5. §-ban előírt, elvárt/minimális létszámoknál alacsonyabb létszámú kurzusok elindításának engedélyezésére irányul. (5) Amennyiben egy tantárgy CEMS, illetve Erasmus program, DSG képzés, egyéb kettős vagy többes diploma, Study Abroad program esetleg más csereprogram hallgatói számára kerül meghirdetésre, és a tantárgyra jelentkezők létszáma nem éri el a (2) vagy (3) bekezdésben meghatározott minimális értéket, annak kurzusa csak az adott programért felelős vezetővel történő egyeztetés után törölhető. Szakirányú továbbképzésekre, non-degree programokra, valamint részidős munkarendben folyó képzésre vonatkozó rendelkezések az előadások, szemináriumok # 6. § / elvárt kurzuslétszám: 30 (fő) / és egyéb gyakorlati foglalkozások szervezésére 6. § (1) Főszabály szerint: a) a szakirányú továbbképzések esetében a foglalkozások tantermi óra formájában tarthatók a tervezett óraszervezésnek megfelelően. Ettől eltérni csak abban az esetben lehet, ha ezt a tanterv már tartalmazza, vagy az oktatási rektorhelyettes engedélyezi. b) a non-degree (hallgatói és nem hallgatói jogviszony keretében megvalósuló) programok esetében a foglalkozások tantermi és online formában is tarthatók. c) részidős munkarendű alapés mesterképzések esetében a foglalkozások tantermi órák formájában kerülnek megtartásra. (2) Jelen szakasz (1) bekezdése szerinti képzések esetében a szakfelelős/programfelelős az intézetvezetővel egyeztetve dönt a szükséges csoportok kialakításáról a szaklétszám, valamint a 4. § (2) alapján, és a tantárgyak meghirdetését ennek megfelelően az intézeti adminisztrátor végzi el a Neptunban. Ezen képzések esetén a szakfelelős eltérhet a 4. § (2) bekezdésben megadott előírt létszámtól. (3) Az (1) bekezdés szerinti a) és c) pontok esetében – a képzések meghirdetési sajátosságai miatt – tantárgyismétlő hallgatók számára konzultáció típusú kurzusok is meghirdethetők a nem mintatantanterv szerinti félévben. Az illetékes dékán a tantárgyfelelős oktatóval és a szakfelelőssel egyeztetve dönt. Ilyen kurzusok hallgatóinak a B105-Nyilatkozat kifutó tárgyak teljesítéséről nyomtatványt kell benyújtaniuk, nyilatkozva arról, hogy vállalják az egyéni felkészülést. Az oktatói óraterhelés a 7. § (2) e) bekezdés szerint történik. (4) A (3) bekezdés szerinti, részidős képzések lemaradó hallgatói számára indítandó konzultáció típusú kurzusokra vonatkozó kérelmeket, indokolással együtt, a tantárgyfelelős oktató a CLOUD Oktatásmenedzsment – Dokumentumok – Órarendszerkesztési kérelmek – 2026 2027 1. félév útvonalon található excel táblázat Órarendszerkesztési kérelmek 2026 2027 tanév őszi félév.xlsx „Kifutó képzések konzultációi” munkalapján a kurzusindításokkal együtt folyamatosan, legkésőbb 2026.09.07. 23:59-ig adja meg az oktatási rektorhelyettes részére. A kifutó képzésekre, kifutó tantárgyakra vonatkozó, speciális rendelkezések # 7. § / elvárt kurzuslétszám: 30 (fő) / és egyéb gyakorlati foglalkozások szervezésére 7. § (1) Kifutó képzések: a) azok a képzések, amelyek megszüntetéséről döntött az egyetem – a lemaradó hallgatónak nincs hova csatlakozni, b) szakfejlesztett szakok esetében azon képzések, amelyekre igaz, hogy a tantervek jelentősen eltérnek a szakfejlesztés előtti tantervektől – a régebbi (szakfejlesztés előtti) képzések lemaradó hallgatóinak nincs hova csatlakozniuk, c) azok a szakok, amelyek valamely jogszabályi rendelkezés értelmében már nem indíthatóak. (2) A kifutó képzéseknél a jelen félévet megelőző mintatantervi félévekhez tartozó tantárgyak tekintetében a lemaradó hallgatók létszámától függően: a) ahol van meghirdetett, szakmai tartalmában 75%-ban megfeleltethető (ekvivalens) tantárgy, azt a hallgató értelemszerűen felveheti, tantárgyösszekapcsolással (két tantárgynak közös kurzusa van); b) ahol nincs a) pont szerinti tantárgy, de legalább 25 hallgatót érint a probléma, a régi tantárgyat kell meghirdetni és a tantárgyi adatlapon szereplő kurzusok (előadás, gyakorlat) indíthatóak, azzal, hogy a létszámra vonatkozóan e rendelkezés # 4. § / elvárt kurzuslétszám: 30 (fő) / és egyéb gyakorlati foglalkozások szervezésére 4. § (2) bekezdését kell alkalmazni; c) ha sem a) sem b) pont feltétele nem teljesül, a régi tantárgyat kell meghirdetni és konzultáció típusú kurzust kell indítani, a kurzus hallgatóinak, pedig a B105-Nyilatkozat kifutó tárgyak teljesítéséről nyomtatványt kell benyújtaniuk nyilatkozva arról, hogy vállalják az egyéni felkészülést; d) a c) pontban megadott esetben a konzultációk tömbösítve, az eredeti kontaktóraszámtól eltérő óraszámmal is megtarthatóak, de a konzultációkat a hallgatókkal előre egyeztetni kell és a hallgatóknak a kurzusjelentkezéssel együtt, a konzultáció elfogadó nyilatkozatot is ki kell tölteniük; e) a c) pontban megadott esetben az órák óraterhelésként történő elszámolásához, a hallgatói létszámból kiindulva, hallgatónként 0,2 szorzóval kell meghatározni az óraszámot, maximum az eredeti óraszám erejéig. (3) Kifutó tantárgyak azok a tárgyak, amelyek az éves tantervfelülvizsgálat során megszüntetésre kerülnek. Ilyen tantárgyak esetében a (2) pontban meghatározottak szerint kell eljárni. (4) A (2) bekezdésben meghatározott esetekre vonatkozó kérelmeket, indokolással együtt a szakfelelős/tantárgyfelelős oktató a CLOUD Oktatásmenedzsment – Dokumentumok – Órarendszerkesztési kérelmek – 2026 2027 1. félév útvonalon található excel táblázat Órarendszerkesztési kérelmek 2026 2027 tanév őszi félév.xlsx „Kifutó képzések konzultációi” munkalapján legkésőbb 2026.09.07. 23:59-ig, a „tantárgyösszekapcsolási kérések” munkalapján legkésőbb 2026.09.18. 23:59-ig adhatja meg a PM munkatársai számára. # 8. § / betenni / Előzetes tárgyfelvételi időszak 1 8. § (1) A mintatantervek 1. féléves tantárgyait kivéve, minden mintatanterv szerinti tantárgy esetében a tervezett létszámot a következőképpen kell meghatározni: képzés érintett évfolyamára a tantárgy meghirdetését megelőző félévben bejelentkezett hallgatók száma +10%. (2) Az 1. félévre beiratkozó hallgatók esetében a tantárgy tervezett létszámát az alábbiak szerint kell meghatározni: felvételt nyert hallgatók száma –15%. (3) A túlfutó hallgatóknál, olyan tantárgyak esetén, amelyek már nem szerepelnek a további (új) tantervekben, a tantárgyat nem teljesített hallgatók száma alapján kell a tantárgy tervezett létszámát meghatározni és a 7. § (2) bekezdése alapján kell eljárni. (4) A létrehozott kurzusoknál, a létrehozott kurzusok számától függően, a táblázatban megadott létszámú kurzusokat a jelentkezés letiltva és a lejelentkezés letiltva pipával együtt kell ellátni. Újabb kurzusok akkor nyithatók, illetve akkor állíthatók át „indul” státuszba, ha a már megnyitott kurzusok teljesen megteltek. a) A konzultáció időpontjait az oktató önállóan határozza meg. A tervezett időpontokat és helyszínt a félév regisztrációs időszakát megelőző utolsó munkanapig (2026.08.28-ig) megküldi az illetékes intézeti/tanszéki adminisztrátornak. b) Az intézeti/tanszéki adminisztrátor a konzultációk időpontjait és helyszíneit rögzíti a Neptun rendszerben. # 9. § / Előzetes tárgyfelvételi időszak 1 / Végleges tárgyfelvételi időszak 2 9. § (1) Az előzetes tárgyfelvételi időszak 2026.06.29–07.03. (kivéve SA, CEMS, freemover 2026.06.09-11, illetve vendéghallgatók 2026.06.16–18). (2) Az előzetes tárgyfelvételi időszak alatt a gyakorlati/szemináriumi és labortermek teremkapacitásánál nagyobb kurzuslétszámot csak abban az esetben lehet beállítani, ha előzetesen, megfelelő nagyságú termet igényelt és kapott az intézet a PM-től. (3) Az előzetes tárgyfelvétel lezárultát követően törlésre kerülnek azon a csak szabadon válaszható, intenzív heti és kötelezően választható tárgyak kurzusai, amelyeknél az alábbi feltételek egyszerre teljesülnek: a) a tárgyra/kurzusra jelentkezett hallgatók száma nem éri el a 20 főt, b) a tantárgyhoz/kurzushoz nem tartozik oktatási rektorhelyettes által korábban engedélyezett „előzetes létszámeltérési kérelem”, c) az érintett tárgy/kurzus törlése esetén is biztosított a hallgató számára, hogy a mintatanterve szerint előírt kreditértékben tudjon teljesíteni szabadon és kötelezően választható tantárgyakat az adott félévben. # 10. § / Végleges tárgyfelvételi időszak 2 / Doktori képzésre vonatkozó szabályok 10. § (1) A végleges tárgyfelvételi időszak (2026.08.31–2026.09.20.) alatt is az intézeteknek folyamatosan ellenőrizni kell az aktuális jelentkezési létszámokat és ha minden hely betelt a már megnyitott kurzusokon, akkor kötelező tantárgyak esetén a várható létszám függvényében vagy meg kell emelni a kurzuslétszámot, vagy amennyiben a jelentkezők száma várhatóan eléri a 4. § (2) foglalt létszámot, újabb kurzust lehet indítani. (2) A kurzuslétszámok ellenőrzésére és a kurzusbezárásokra vonatkozóan az oktatási rektorhelyettes a végleges tárgyfelvételi időszak kezdetekor emailben küld ki tájékoztatást. (3) A végleges tárgyfelvételi időszak első hetének (2026.08.31-2026.09.06.) végét követően a kurzuslétszámok ellenőrzésre kerülnek és azon szabadon, valamint kötelezően választható tantárgyak/kurzusok, amelyeknek létszáma a végleges tárgyfelvételi időszak első hetének végéig nem érik el a 30 főt, törlésre kerülnek. (4) A végleges tárgyfelvételi időszak alatt a gyakorlati/szemináriumi és labortermek teremkapacitásánál nagyobb kurzuslétszámot csak abban az esetben lehet beállítani, ha az intézet előzetesen megfelelő nagyságú termet igényelt és kapott a PM-től. # 11. § / Doktori képzésre vonatkozó szabályok / Órarendszerkesztésre vonatkozó rendelkezések 11. § (1) A doktori képzések órarendszerkesztésére is vonatkoznak az 1. és 2. mellékletben megadott szabályok. # 12. § / Doktori képzésre vonatkozó szabályok / Órarendszerkesztésre vonatkozó rendelkezések 12. § (1) Az órarendszerkesztést az Egyetemen az oktatási rektorhelyettes irányítja. (2) Az órarendszerkesztési jogosultságokat az oktatási rektorhelyettes hagyja jóvá és a TÜ Neptun csoport állítja be. (3) A Kommunikáció munkatársai számára az általános teremkezelési jogosultságokat a kommunikációs főigazgató hagyja jóvá és a TÜ Neptun csoport állítja be. (4) Az órarendszerkesztés megkezdését megelőzően, az oktatók az „O311-Oktatói órarendi igénybejelentő” Neptun kérelmet leadva megjelölhetik azt a legfeljebb 7 (egyenként 90 perces) idősávot, amikor nem tudnak oktatni és/vagy jelezhetik egyéb speciális igényüket. A kérelmeket az illetékes intézetvezető hagyja jóvá. A PM órarendszerkesztők az intézetvezető által jóváhagyott órarendi igények figyelembevételével kezdik meg az órarend összeállítását. Az oktatói kérvény beadási időszaka: 2026.03.23. – 2026.03.31., az intézetvezetői jóváhagyás időszaka: 2026.04.01. – 2026.04.06. A kérelmek összesített adatait tartalmazó excel táblázatot a PM ellenőrzésre megküldi az oktatási és a kutatási és akadémiai közösségért felelős rektorhelyettes számára 2026.04.07-ig. (5) Az együttes oktatási és a kutatási és akadémiai közösségért felelős rektorhelyettesi jóváhagyást követően, az oktatók, a félév végéig bármikor beadhatják az O303-Órarendi adat megadása, módosítása kérvényt a Neptunban az órarendi beosztás módosítására vonatkozóan. Beadási időszak: 2026.04.01. – 2026.12.06. (6) Minden olyan foglalkozást, órát, vizsgát, konzultációt stb., amely az oktatási tevékenységhez tartozik, e rendelkezés szabályai alapján, a Neptunban órarendi óraként rögzíteni kell. (7) Az órarend szerinti tanóra elmaradása miatti, úgynevezett pótóra megtartását általános teremfoglalásként is lehet rögzíteni a Neptunban, amennyiben a tanóra eredeti órarend szerinti időpontja a Neptunban megmarad. (8) Az órarendszerkesztés során egy képzés mintatantervi évfolyamának az adott félévére vonatkozó mintatanterv szerinti órarendjében, a kötelező és kötelezően választható tantárgyak esetében nem lehet óraütközés. (9) A mintatantervben szereplő tantárgyi és képzési struktúrától eltérni nem lehet. Ezt az előírást (az OB felhatalmazása alapján) a 2025/2026. tanév II. félév szorgalmi időszakának lezárultáig nem kell alkalmazni a 2026. szeptemberében tanulmányaikat megkezdő, alapképzéses hallgatókra vonatkozó mintatanterveknél, amelyeknek tantárgyi struktúrája a tantervfejlesztési folyamat során módosulhat. (10) Az órarend kialakításánál törekedni kell rá, hogy egy oktatási héten belül egy adott tantárgy előadása megelőzze a gyakorlatot/szemináriumot. (11) Egy időpontban, ugyanazon teremben csak egy kurzus helyezhető el. (12) Az órák órarendbe helyezésénél az 1. mellékletben meghatározott csengetési rendeket kell alkalmazni. (13) Az órák tömbösített formában történő oktatására nappali munkarendű # 12. § / Órarendszerkesztésre vonatkozó rendelkezések / Teremfoglalásokra vonatkozó rendelkezések képzések esetén kizárólag az intenzív hét keretében, annak munkanapjain (H–P) van lehetőség. Levelező, illetve esti képzések kurzusainak tömbösítése lehetséges. Kivételes esetekben (amennyiben az oktatásra nem közös használatú tanteremben kerül sor) az illetékes dékán engedélyével lehetséges az órák tömbösítése. (14) Főszabályként a Gellért Campuson kerülnek elhelyezésre a 2026/27/1 félévben: a) STaRT–U (Skills, Tools, and Resources for Transition to University) -HU/EN tanárgy kurzusai (G–J202, G–J203, G–J204), b) a teremkapacitást meg nem haladó létszámú szabadon választható tárgyak kurzusai. # 13. § / Teremfoglalásokra vonatkozó rendelkezések / Órarendi kérvények 13. § (1) Az executive képzések (executive MBA és FMBA) az alábbi termekbe kerülnek elhelyezésre: a) G–J501 b) G–J502 c) G–J504 d) G–J505 (2) Teremfoglalások vizsgára: a vizsgaidőszakra vonatkozó teremfoglalási szabályokat a vizsgaidőszakra vonatkozó ORH rendelkezés tartalmazza. (3) Nem oktatáshoz (pl.: rendezvényekhez) kapcsolódó teremfoglalások rögzítése a Neptunban. Általános teremfoglalást oktatási célú termekre az alábbiak szerint lehet rögzíteni: a) általános teremfoglalást az PM órarendszerkesztője tehet a jövőbeli nem aktuális félévek szorgalmi és vizsgaidőszakára vonatkozóan; b) általános teremfoglalást az aktuális félév szorgalmi időszakára vonatkozóan a regisztrációs időszak lezárulta után a nem foglalt időpontokra a rendezvényszervezés teremrögzítési jogkörrel rendelkező munkatársa is tehet; c) félévközi részvizsga és zárthelyi dolgozat céljára feladat teremfoglalást, a regisztrációs időszak lezárulta után, a nem foglalt időpontokra, az oktató és az intézeti adminisztrátor rögzíthet. Erre a Neptunban a feladatkezelés modul használható. # 14. § / Órarendi kérvények / Vegyes és záró rendelkezések 14. § (1) Órarendi kérés kizárólag az O303-Órarendi adat megadása, módosítása kérvényen keresztül adható le a Neptun rendszerben. (2) A szakfelelősnek, intézeti adminisztrátornak törekedni kell rá, hogy egy képzés valamely évfolyamának az adott félévére vonatkozó mintatanterv szerinti teljes órarendjét egyetlen O303-Órarendi adat megadása, módosítása kérvényen adja meg. (3) Órarendi időponttal már rendelkező kurzus órarendi módosítása a tantárgyfelvétel rangsorolásos időszakának lezárultát követően kizárólag rendkívüli esetekben, méltányolható indokok (például váratlan ok, vagy önhibáján kívül nem alkalmas az oktató számára az időpont az oktatásra) alapján kérhető és csak abban az esetben, ha teljesül az a feltétel, hogy a kurzusra jelentkezett valamennyi hallgató számára szabad az igényelt, új órarendi idősáv. # 15. § / 11 18:00 – 19:00 / 12 19:00 – 20:00 15. § (1) Az egyetemen alkalmazott általános csengetési rendeket az 1. melléklet tartalmazza. (2) Az órarendszerkesztéshez kapcsolódó órarendszerkesztési fogalmakat, szabályokat a 2. melléklet tartalmazza. (3) Az órarendszerkesztéshez kapcsolódó határidőket a 3. melléklet tartalmazza. (4) Jelen rendelkezés a közzétételt követő napon lép hatályba és 2027.01.31-ig hatályos. 1. melléklet 1) Általános csengetési rend, teljes munkaidős képzések esetén Főépület 3 11.40–13.10 C épület 3 11.40–13.10 3 11.40–13.10 Sóház 3 11.40–13.10 Gellért Campus 3 11.40–13.10 3 11.40–13.10 2) Csengetési rend részmunkaidős képzések esetén Minden épületben az épület nyitvatartási idejében EBÉD 12:10 – 13:00 3) Csengetési rend külső helyszínen tartott testnevelés tárgyak esetében Külső helyszínen 6 13:00 – 14:00 4) Az esti és levelezős képzések szakfelelőseinek az 1) és 2) pontban részletezett csengetési rendek közül egyet kell választani, amely a szak minden tantárgyánál alkalmazásra kerül. 5) A mintatantervben meghatározott óraszámokat a csengetési rendekben lévő sávok használatával kell órarendbe helyezni, úgy, hogy több sáv egymásután történő alkalmazásánál a szüneteket minden esetben ki kell (szabadon kell) hagyni. 6) A külső, nem egyetemi helyszínek csengetési rendje a Corvinus csengetési rendjétől eltérhet. 2. melléklet 1) Az alkalmazott kurzustípusok az alábbiak lehetnek (TVSZ 46. § (8)): a) Előadás: az az oktatási forma, ahol a meghirdetett tantárgy egészét vagy annak egy részét a tantárgyat felvevő összes hallgató többnyire egyszerre hallgatja. Az előadás az oktató személyes közreműködésével zajlik és az alábbi módjai lehetnek: i. oktató és hallgató térben és időben azonos helyen és időintervallumban történő személyes részvételével megvalósuló előadás, ii. az oktató és a hallgató térben eltérő helyen, de időben azonos időintervallumban történő személyes részvételével megvalósuló online szinkron előadás, amely során az oktató az előadást videokonferencia keretében, interaktív módon tartja meg, iii. online aszinkron előadás, amely esetben a hallgatók felé az előadás anyagát az oktató felvételről megadott elérési útvonalról, megadott időpontban közvetíti. a) Gyakorlat: az az oktatási forma, ahol valamely tantárgy rutinszerű elemeinek begyakorlása vagy begyakoroltatása folyik. Egyes tantárgyaknál az előadás és a gyakorlat kiegészítheti egymást. A gyakorlat az oktató közreműködésével zajlik és az alábbi módjai lehetnek: i. oktató és hallgató térben és időben azonos helyen és időintervallumban történő személyes részvételével megvalósuló gyakorlat, # 15. § / 11 18:00 – 19:00 / 12 19:00 – 20:00 ii. az oktató és a hallgató térben eltérő helyen, de időben azonos időintervallumban történő személyes részvételével megvalósuló online szinkron gyakorlat, amely során az oktató a gyakorlatot videokonferencia keretében, interaktív módon tartja meg, iii. online aszinkron gyakorlat, amely esetben a hallgatók felé a gyakorlat anyagát az oktató felvételről megadott elérési útvonalról, megadott időpontban közvetíti, iv. speciális elvárású gyakorlatok: szakmai gyakorlat, terepgyakorlat, projektgyakorlat, duális gyakorlat, blokkosított gyakorlat, tréning, szakmai (tanítási) gyakorlat; b) konzultáció: az Egyetem oktatója által a hallgató részére biztosított, a hallgató tanulmányaival kapcsolatos személyes megbeszélés lehetősége az Egyetem által meghatározott helyen és időben, ideértve az elektronikus úton történő kommunikációt is. c) vizsgakurzus: az adott vizsgával záruló tantárgy másodszori vagy harmadszori felvétele tanóra nélkül, vizsgateljesítés céljából. 2) Órarendszerkesztési fogalmak: a) Tanóra (vagy tanulmányi munkaóra): a tantervben meghatározott tanulmányi követelmények teljesítéséhez az oktató személyes közreműködését, de nem feltétlenül a hallgató és az oktató egy helyen és időpontban történő együttes személyes jelenlétét igénylő foglalkozás, és amelynek időtartama negyvenöt (45) perc (TVSZ 3. §). b) Idősáv 2*45 perc, egyben megtartott tanóra (90 perces időegység a Corvinus általános oktatásszervezési gyakorlata szerint). c) Kurzus az Nftv. értelmében a tantárgy (tanegység) adott félévre szóló, meghatározott ismeretátadási formával és típussal rendelkező meghirdetett megvalósulása, amelyhez a félévre vonatkozó – többek között a kurzus oktatóival, az órarendi időpontokkal, a félévi számonkéréssel kapcsolatos – adatok kerülnek rögzítésre a tantárgy adatain túl a tanulmányi rendszerben (TVSZ 3. §). d) Normál kurzus: egy adott tantárgy kurzusának egy idősávban történő oktatása. A mintatantervben meghatározott heti óraszám alapján az adott tárgy heti/kétheti rendszerességű oktatása, heti egy óraszám esetén általában kétheti, heti három óraszám esetén „A” héten egy sáv (két tanóra), „B” héten két sáv (négy tanóra) rendszerességű oktatása. e) Tömbösített kurzus: olyan kurzus, amikor a mintatantervben meghatározott heti óraszámtól eltérően, több idősáv egyben, időben folytonosan kerül megtartásra nem heti/kétheti rendszerességgel. (Lásd erről részletesen jelen rendelkezés 12. § (13) bekezdését.) f) Gyűjtőkurzus: ideiglenesen, az adott félévhez a PM által először létrehozott azon kurzus(ok), amely(ek) megjegyzésrovatában a tantárgyat várhatóan felvevő összes hallgató szerepel. g) Órarendi teremfoglalás: A Neptunban rögzített kurzushoz rendelt órarendi teremfoglalás, amely a Neptun órarendszerkesztési felületén kerül rögzítésre. h) Általános teremfoglalás: minden olyan teremfoglalás a Neptunban, ami nem a # 15. § / 11 18:00 – 19:00 / 12 19:00 – 20:00 Neptun órarendszerkesztési felületén kerül rögzítésre. i) Előzetes teremfoglalás: az órarendszerkesztés megkezdése előtti általános teremfoglalás meghatározott célból (pl. részidős képzésekhez, konzultációkhoz, nyelvórákhoz). j) Saját kezelésű termek: minden olyan tanterem, amit egy adott szervezeti egység órarendszerkesztési jogosultsággal kezel. A Neptunban az adott szervezeti egység órarendszerkesztéssel megbízott munkatársa rögzíti az órákat. k) Konzultáció típusú kurzus az alábbi esetekben használható: i. szakdolgozati kurzusoknál, ii. szakmai gyakorlat kurzusoknál, iii. kifutó képzéseknél a 7. § (2) c) bekezdésben meghatározott esetekben, 3) Kurzus kódolási szabályok: kurzusindításkor az alábbi szabály alapján kerülnek a kurzuskódok kialakításra. a) Beállítható kurzustípusok a TVSZ 46. § alapján: i. Előadás (E) ii. Gyakorlat (G) iii. Konzultáció (K) iv. Vizsgakurzus (V) b) Az a. pontban meghatározott kurzustípustól csak abban az esetben lehet eltérni, ha a tantárgytematika alapján a gyakorlati kurzust meg kell osztani. (pl.: táblás terembe és számítógépes terembe is elhelyezésre kerülnek az órák) Ez esetben a Labor (1) is használható. c) Kurzuskód kialakítások: A kurzustípus jele, sorszám két számjeggyel megadva, kötőjel és egyéb információk. Az egyéb információ -P intenzív (projekt) heti időpontot tartalmazó kurzus esetén, -Oktató Neve szakszemináriumi kurzus esetén. Pl: i. E01, E01-P ii. G01, G01-P, G01-FinM2-Lec iii. K01-Oktató Neve iv. V01 4) Gyűjtőkurzus nyitása: A PM órarendszerkesztői hozzák létre a gyűjtőkurzust, ami a Neptunban rögzített mintatantervekben megadott, 2026/2027/1 félévben, az aktuális félévek tantárgyainak Neptunban található tantárgyi adatlapon szereplő kurzusai (előadás, gyakorlat) közül egy-egy kurzus indítását jelenti a kalkulált (várható) létszámmal. a) A kurzusindításnál a kurzushoz megadott információk: i. tantárgykód és tantárgy név ii. félév iii. kurzus kód (E01, G01, K01) iv. kurzus típus v. kurzus elvárt létszáma e rendelkezés 4. § (2) szerint vi. kurzus oktatási nyelve b) Megjegyzés rovatba rögzítendő: kalkulált várható létszámról információ (pl: GINF–2-K:100; GMEN–2-K:484; PSZV–2-KV:124;) (Pl.: GINF–2-K:100 jelentése: képzés: gazdaságinformatikus, időszak: 2. félév, tárgyfelvétel típusa: kötelező, kalkulált létszám: 100 fő) 5) Gyűjtőkurzus bontás, kurzusellenőrzés: A PM által indított kurzusokat az Intézet/Tanszék munkatársa szükség esetén tovább bontja, ellenőrzi, és a megjegyzés rovatba az alábbi adatokat rögzíti: a) további kurzusok indítása a tervezett létszámok alapján b) kurzuskód, ha kell bővítménnyel kiegészítése c) kurzus oktatási nyelvének ellenőrzése, beállítása, ha szükséges d) kurzus oktatója, százalékkal e) kurzus maximális létszámának beállítása e rendelkezés 4. § (2) bekezdésben megadott elvárt kurzuslétszámra # 15. § / rendelése / TARTALOMJEGYZÉK f) megjegyzés rovat átírása az órarendszerkesztők számára jelen rendelkezés 3. § (3) szerint: „személyes”, vagy oktatási rektorhelyettesi engedéllyel egyes speciális programok és kurzusok esetében „Online-aszinkron”, „Online-aszinkron -konzultációval”. 6) Az idegennyelvi órák órarendbe helyezését a tantárgyakért felelős szervezeti egység adminisztrátora végzi el. 7) Kurzusbezárások esetén az a) intézeti adminisztrátorok feladata: i. a kurzusnál a nem indul és a jelentkezés letiltva pipa rögzítése ii. kurzusról még le nem jelentkezett hallgatók levétele a tárgyról és a kurzusról is iii. a maximális létszám 0-ra állítása b) az órarendszerkesztők feladata a nem indul pipa rögzítése után a kurzus órarendi időpontjának törlése 3. melléklet 1 sor feladat neve a feladatot végzi kezdés Határidő Előzetes tárgyfelvételi időszakhoz TÜ Neptun csoport 2026.05.12. 2026.06.28. Végleges tárgyfelvételi időszak, hallgató 2026.08.31. 2026.09.06. 1. Gyűjtőkurzus létrehozása PM 2. Gyűjtőkurzus bontása, kurzusokhoz oktatók és egyéb Intézetek 3. Órarendszerkesztés. Kurzusok órarendbe helyezése, PM 4. Több oktató esetén az oktatók konkrét időponthoz Intézetek 6. melléklet 1 4/2026. oktatási rektorhelyettesi rendelkezés 1 a 2026/2027. tanév 1. (őszi) félév oktatásának indítására vonatkozóan 1 Preambulum 1 Fogalmak 1 Nappali munkarendű alap-, valamint osztott és osztatlan mesterképzés 1 Előadások szervezése 1 Szemináriumok és egyéb gyakorlati foglalkozások szervezése kötelező tantárgyak esetében 2 Előadások, szemináriumok és egyéb gyakorlati foglalkozások szervezése kötelezően és szabadon választható, valamint intenzív heti tantárgyak esetében 3 Szakirányú továbbképzésekre, non-degree programokra, valamint részidős munkarendben folyó képzésre vonatkozó rendelkezések az előadások, szemináriumok és egyéb gyakorlati foglalkozások szervezésére 3 A kifutó képzésekre, kifutó tantárgyakra vonatkozó, speciális rendelkezések 4 A kurzusindítás további szabályai 5 # 15. § / rendelése / TARTALOMJEGYZÉK Előzetes tárgyfelvételi időszak 6 Végleges tárgyfelvételi időszak 6 Doktori képzésre vonatkozó szabályok 6 Órarendszerkesztésre vonatkozó rendelkezések 6 Teremfoglalásokra vonatkozó rendelkezések 7 Órarendi kérvények 8 Vegyes és záró rendelkezések 8 1. melléklet 8 2. melléklet 9 3. melléklet 12 Órarendszerkesztési határidők 12 4. melléklet 16 Oktatói kérvények a félévkezdéshez kapcsolódóan: 16 5. melléklet 16 Egy kurzus több oktatójának hozzárendelése a konkrét időponthoz 17 6. melléklet 17