# 1. § / Általános rendelkezések / Kapcsolódó dokumentumok 1. § (1) Mi, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) által biztosított felhatalmazásunk alapján jelen Alapszabályban határozzuk meg a Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (a továbbiakban: HÖK) hatáskörét, szervezeti felépítését és működésének, valamint az Nftv.-ben biztosított jogai gyakorlásának és a Budapesti Corvinus Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) vezetőivel, különféle szervezeti egységeivel, testületeivel történő együttműködésének rendjét. # 2. § / Kapcsolódó dokumentumok / Az alapszabály hatálya 2. § (1) A kapcsolódó jogszabályok, szabályzatok: a) Nftv., b) az Egyetem belső szabályzatai. # 3. § / Az alapszabály hatálya / Fogalmak 3. § (1) Az Alapszabály tárgyi hatálya kiterjed a HÖK valamennyi tevékenységére, függetlenül a tevékenység végzésének helyétől. (2) Az Alapszabály személyi hatálya kiterjed a doktorandusz hallgatókat kivéve az Egyetem valamennyi hallgatójára – ideértve azon hallgatót is, akinek hallgatói jogviszonya szünetel – függetlenül attól, hogy tanulmányait felsőoktatási képzésben vagy felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzésben, milyen képzési ciklusban, szakon, munkarendben (teljes idejű képzés, részidős képzés) és költségviselési formában végzi (a továbbiakban: hallgató). # 4. § / Az alapszabály hatálya / Fogalmak 4. § (1) Jelen Alapszabály alkalmazásában: a) ügyirat: minden olyan irat, amely a HÖK működése során keletkezik, és amely a HÖK iratkezelési rendje szerint a HÖK iktatókönyvében iktatásra és átmeneti irattárában elhelyezésre került; b) 2 határozatképesség: − a Küldöttgyűlés esetében: a testület határozatképes, ha a küldöttek legalább ötven százaléka és az Elnökség legalább kétharmada jelen van; − az Elnökség esetében: a testület határozatképes, ha az Elnök jelen van, valamint legalább kétharmada jelen van; − a Felügyelő Bizottság esetében: a testület határozatképes, ha a bizottság elnöke jelen van, valamint a tagok legalább ötven százaléka jelen van; c) minden egyéb testület határozatképes, ha tagjainak legalább ötven százaléka jelen van; a határozatképesség vizsgálata során (a tagok egyszerű többségének, valamint kétharmadának megállapítása körében) a tört számú tagot minden esetben felfelé kell kerekíteni. A szavazattöbbség vizsgálata során (a tagok ötven százaléka, kétharmadának megállapítása körében) a tört számú tagot minden esetben felfelé kell kerekíteni; d) egyszerű többséggel hozott határozat: a jelen lévő szavazati jogú tagok több mint felének támogatásával hozott határozat; e) abszolút többséggel hozott határozat: az összes megválasztott szavazati jogú tag több mint felének támogatásával hozott határozat; f) minősített többséggel hozott határozat: az összes megválasztott szavazati jogú tag legalább kétharmadának támogatásával hozott határozat; g) nap: naptári nap, kivéve, ha az Alapszabály erről kifejezetten másképp rendelkezik; h) tanácskozási jog: azon személy, aki tanácskozási joggal vesz részt az ülésen, minden felmerülő témával kapcsolatban véleményezési joggal bír, javasolhatja az ülésen napirendi pont megtárgyalását, hozzászólhat a napirendi pontokhoz, határozati javaslatot terjeszthet elő; i) szavazati jog: azon személy, aki szavazati joggal vesz részt az ülésen, automatikusan tanácskozási joggal bír, ezen felül pedig szavazhat valamennyi kérdésben; j) lemondás: az adott tisztség, testületi tagság, delegáltság vagy megbízatás további ellátásának egyoldalú írásbeli (papír alapú, elektronikus vagy e-mailben megvalósuló) nyilatkozattal való megszűntetése a jövőre nézve, amelynek címzettje a megbízó testület vagy személy. Amennyiben a lemondás nem tartalmazza a lemondás napjának időpontját, úgy kell tekinteni, hogy a lemondás napja a nyilatkozat címzett általi kézhezvételének napját követő nap; k) 1 választási körzet: a hallgatók olyan képzési területenként elkülöníthető köre, amely körre vonatkozóan a hallgatók adott egyéni jelöltekre szavazatot adhatnak le a Küldöttgyűlésre vonatkozó választások során; a választási körzetek meghatározásakor a legfontosabb szempont a hallgatók választójogának és arányos képviseletének biztosítása; l) képviselőcsoport: a hallgatók olyan együttműködése, frakciója, amely frakció célja # 4. § / Fogalmak / Az Alapszabály elfogadása és hatályba lépése a Küldöttgyűlésre vonatkozó választásokon való részvétel útján egyéni mandátumok és listás mandátumok megszerzése, a frakció tekintetében sikeres és eredményes választások esetén pedig a frakció közös céljainak képviselete a Küldöttgyűlésben. (2) A jelen Alapszabályban nem meghatározott fogalmak tekintetében mindenekelőtt az Nftv. és az Egyetem belső szabályzatainak rendelkezéseit kell alkalmazni. # 5. § / A HÖK szervezeti felépítése és feladatai / A HÖK működése 5. § (1) Az Alapszabály elfogadására és módosítására a Küldöttgyűlés jogosult. (2) Az Alapszabály módosítását a Küldöttgyűlés bármely szavazati jogú tagja kezdeményezheti az Elnökségnél. (3) Az Elnökség a kezdeményezett módosítást köteles következő ülésén, majd az ezt követő első Küldöttgyűlésen napirendre tűzni. (4) Az Alapszabály elfogadásához, módosításához a Küldöttgyűlés minősített többséggel hozott határozata szükséges. (5) A Küldöttgyűlés által elfogadott Alapszabályt annak elfogadását követő 15 napon belül a HÖK Elnöke terjeszti a soron következő Szenátus elé. (6) Az Alapszabály a Szenátus jóváhagyásával válik érvényessé. (7) Az Alapszabály elfogadására egyebekben a Küldöttgyűlés határozathozatalára vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. # 6. § / A HÖK működése / A HÖK feladatai 6. § (1) Az Egyetem hallgatói közösségének szervezését, az Egyetem hallgatóinak képviseletét az Egyetem szervezetének valamennyi szintjén és testületében kizárólagos joggal a HÖK látja el. (2) A HÖK működése során az Egyetem valamennyi hallgatójának érdekeit szem előtt tartva látja el az Nftv. által megfogalmazott feladatait. (3) A HÖK politikailag, vallási és világnézeti szempontból független szervezet. (4) A HÖK fő célja az egyetemi hallgatók érdekeinek képviselete, a hallgatói közösségi élet szervezése és színvonalának emelése. A HÖK érdekképviseleti tevékenységet lát el és hallgatói szolgáltatásokat nyújt. E körben kizárólagosan gyakorolja az Nftv. szerint a hallgatói önkormányzatot megillető jogokat. (5) A HÖK a jogszabályokban és egyetemi szabályzatokban foglaltak szerint a működéséhez biztosított forrásokkal önállóan gazdálkodik, azonban nem önálló jogi személy, így a HÖK harmadik személyek irányába kötelezettségvállalásra nem jogosult. A HÖK kötelezettségvállalásainak rendjét az Egyetem belső szabályzatai határozzák meg. (6) A HÖK feladatait önállóan, a jelen Alapszabályban meghatározottak szerint látja el. Feladatainak teljesítése és jogkörének gyakorlásában korlátozni nem lehet. (7) 1 A HÖK munkanyelve magyar és angol. (8) A HÖK székhelye a Budapesti Corvinus Egyetem mindenkori székhelye. (9) A HÖK angol megnevezése: Students’ Union of Corvinus University of Budapest. # 7. § / A HÖK működése / A HÖK feladatai 7. § (1) A HÖK tevékenysége az Egyetem hallgatói közösségét, továbbá – amennyiben az érintett hallgató a HÖK eljárását kéri – a meghatalmazó hallgató egyedi ügyét érintő valamennyi kérdésre kiterjed, azok kapcsán véleményt nyilváníthat, kérdést intézhet az Egyetem vezetése irányába és javaslatot tehet. Ennek keretében a HÖK testületein és szervezeti egységein keresztül az alábbi tevékenységeket végzi: a) megalkotja a jelen Alapszabályt, b) megválasztja tisztségviselőit, vezetőit, meghatározza ezek feladatés hatáskörét, c) gondoskodik a delegálásról azokba a testületekbe, ahová az Nftv. vagy más jogszabály, illetve az Egyetem belső szabályozó dokumentumai szerint a hallgatói részvételt biztosítani kell, d) ellátja az Egyetem hallgatói közösségének, továbbá, amennyiben az érintett hallgató a HÖK eljárását kéri, a meghatalmazó hallgató érdekképviseletét, e) közreműködik a hallgatók részére biztosított források (támogatások) felosztásában, f) közreműködik az Egyetem hallgatóinak szakmai, tudományos, sportés kulturális tevékenységének szervezésében, g) dönt a jogszabályok, valamint az Egyetem szabályzatai által hatáskörébe utalt kérdésekben, gyakorolja jogszabályokban és egyetemi szabályzatokban a hallgatói önkormányzat részére meghatározott jogosítványokat, h) tárgyal az Egyetem vezetésével a hallgatókat és a hallgatói szervezeteket érintő kérdésekről, i) közreműködik az oktatás és az oktatók oktatói tevékenységének hallgatói véleményezésében, j) észrevételeket és javaslatokat tehet az Egyetem hallgatókat érintő működésével kapcsolatban, k) egységes álláspontot alakít ki az Egyetem Szenátusa hatáskörébe és mindazon kérdésekben, ahol a HÖK egyetértési jogot gyakorol, l) együttműködik hazai és nemzetközi hallgatói szervezetekkel, m) az egyetemi szabályzatokban és a jelen Alapszabályban rögzítettek szerint gazdálkodik a rendelkezésére bocsátott forrásokkal, n) folyamatosan tájékoztatja tagjait, valamint az Egyetem oktatóit és egyéb alkalmazottait a HÖK tevékenységéről, az Egyetem életével kapcsolatos kérdésekről, valamint informál pályázatokról, ösztöndíjés álláslehetőségekről, o) ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket jogszabály, egyetemi szabályzat, egyedi utasítás, illetve jelen Alapszabály számára megállapít. # 8. § / A HÖK feladatai / A HÖK testületei és szervezeti egységei 8. § (1) A HÖK testületei: a) szabályalkotó testülete a Küldöttgyűlés, b) legfőbb végrehajtó testülete az Elnökség, c) az Elnökség operatív végrehajtó testületeként a Vezetőség, valamint a Vezetőség alegységei, a Területek, d) a szabályos működést és gazdálkodást ellenőrző, a választásokkal kapcsolatos feladatokat ellátó testülete a Felügyelő Bizottság. (2) A HÖK különleges testülete a Közgazdász Szerkesztőség (a továbbiakban: KöSz). A KöSz munkájáért az élére választott főszerkesztő felel. (3) A Vezetőség megfelel az Egyetem további szabályzataiban hivatkozott Kabinet kifejezésnek. (4) A Területek számát és hatáskörét a Vezetőségi Ügyrend tartalmazza – azzal, hogy a Területek száma legalább három. (5) A Vezetőségi Ügyrend határozza meg a HÖK-ben működő Területek közötti és azokon belüli feladatés hatásköröket, illetve mindazon egyéb feladatés hatásköröket, amelyekre jelen Alapszabály nem tér ki. A Vezetőségi Ügyrend elnökségi határozatnak minősül, amelyet az Elnökség bármikor saját hatáskörben módosíthat. (6) A Vezetőség munkájáért a HÖK Elnöksége, az egyes Területek munkájáért pedig közvetlenül a Vezetőségi Ügyrend által meghatározott HÖK Alelnök felel. (7) A HÖK Elnöke az eseti, projekt jellegű feladatok ellátására munkacsoportokat hozhat létre, valamint kijelölhet HÖK testületi tagokat eseti jellegű feladatok ellátására. A munkacsoport létszámát, összetételét és hatáskörét a HÖK Elnöke határozza meg, amelyről tájékoztatja a HÖK tagjait. A munkacsoportot az élükre kinevezett elnöki megbízott vezeti. Az Elnök jóváhagyásával a meghatározott Alelnök is gyakorolhatja ezen jogkört. (8) A HÖK tisztségviselője függetlenül a betöltés módjától, a megbízás jellegétől és időtartamától a HÖK Elnöke és Alelnökei. (9) A HÖK képviselői függetlenül a betöltés módjától, a megbízás jellegétől és időtartamától az alábbi feladatokat ellátó személyek: a) a HÖK Elnöke b) a HÖK Alelnökei, c) a HÖK Küldöttgyűlés tagjai, d) a HÖK Felügyelő Bizottság tagjai, e) a KöSZ főszerkesztője és szerkesztőségének tagjai, f) a HÖK Területeinek Területvezetői és tagjai, g) a HÖK munkacsoportjait/projekt csapatait vezető megbízottak és a munkacsoportok/projekt csapatok tagjai. # 9. § / HÖK Küldöttgyűlés választási szabályok / Általános rendelkezések 9. § (1) A HÖK Egyetemen kívüli képviseletére a HÖK Elnök jogosult mind írásban, mind szóban. Ez alól kizárólag a HÖK Elnök meghatározott feladatellátásra kiadott meghatalmazása alapján lehet kivételt tenni. (2) A HÖK Egyetemen belüli képviseletére a HÖK Elnök jogosult mind írásban, mind szóban, kivéve a Szenátusban, ahol a HÖK képviseletére a hallgatói szenátorok a jogosultak, továbbá abban az esetben, ha erről a Vezetőségi Ügyrend másképp rendelkezik. # 10. § / HÖK Küldöttgyűlés választási szabályok / Általános rendelkezések 10. § (1) Jelen választási szabályok tárgyi hatálya kiterjed a Küldöttgyűlés rendes és rendkívüli választására (a továbbiakban: Választások). Jelen Alapszabály választási szabályok személyi hatálya kiterjed a Választásokon bármely jogcímen részt vevőkre, különösen a választási eljárás lebonyolításában közreműködő hallgatókra, testületekre. (2) Jelen választási szabályokban foglalt rendelkezések a nemzeti felsőoktatási törvénnyel összhangban értelmezendők. (3) Jelen választási szabályok célja a Választások áttekinthető szabályozottságának biztosítása. (4) A Választásokat a törvényes és szabályos megvalósítás érdekében a Felügyelő Bizottság bonyolítja le és felügyeli. (5) A Választásokat a legutóbbi eredményes Választások kiírásának napja szerinti szemesztert követő negyedik (4.) szemeszter tizedik (10.) hetének utolsó napjáig kell kiírni. (6) A választási időszak az alábbi részekből áll: a) 1 jelöltállítási időszak, amely legalább tíz (10) napból áll; ezen időszak első napja a Választások első napja, b) 2 a jelöltállítási időszakot követő bírálati időszak, amely legalább kettő (2) napból áll, c) 3 a jelöltállításra vonatkozó jogorvoslati időszak, amely legalább kettő () napból áll, d) a jelöltállításra vonatkozó jogorvoslati időszakot követő bírálati időszak, amely legalább három (3) napból áll, e) szavazási időszak, amely legalább hét (7) napból áll, f) az eredménymegállapítási időszak, amely legalább egy (1) napból áll, g) a szavazás eredményére vonatkozó jogorvoslati időszak, amely legalább három (3) napból áll, h) a szavazásra vonatkozó jogorvoslati időszakot követő bírálati időszak, amely legalább két (2) napból áll. (7) A választás eredményét a Felügyelő Bizottság állapítja meg legkésőbb az eredménymegállapítási időszak utolsó napján 16.00 óráig. A Választások eredményére vonatkozó megállapításáról – amennyiben a választás érvényes és eredményes – a Felügyelő Bizottság a megállapítást követő két (2) napon belül a hallgatókat Neptun üzenetben tájékoztatja, biztosítva lehetőséget a jogorvoslatra. A tájékoztatás az alábbiakat tartalmazza: választásra jogosultak száma, leadott szavazatok száma, érvénytelen szavazatok száma, egyes jelöltek szavazatszámai, az egyes egyetemi listák szavazatszámai, az érvényességi adatok részletezése, a mandátumok kiosztásának alakulása és a jogorvoslatról szóló tájékoztatás. (8) A Választásokra vonatkozó érvényesség és eredményesség teljesülésének megállapításához szükséges valamennyi adatot, így kiemelten a Választásokon választóként vagy jelöltként részt venni jogosult hallgatók összetételét és létszámát az Egyetem felelős szervezeti egysége a Felügyelő Bizottság elnökének megkeresésére juttatja el a Felügyelő Bizottság elnöke számára. Az adatot az adott Választások jelöltállítási időszakának első napját megelőző legkésőbb 7. napon # 10. § / HÖK Küldöttgyűlés választási szabályok / Általános rendelkezések érvényes állapotra kell megadni. Az így megadott adatok két szempontból meghatározóak. Egyrészt az adott Választásokon ezen hallgatói kör rendelkezik választójoggal és lesz választható, kivéve azon hallgatót, akinek hallgatói jogviszonya utóbb megszűnik. A megszűnő hallgatói jogviszonyú hallgató jogviszonya megszűnése után nem adhat le szavazatot és nem választható, de a már korábban, még hallgatói jogviszony fennállása alatt leadott szavazatot utóbb nem kell érvényteleníteni. Másrészt az adott Választásokon ezen létszámot és összetételt kell figyelembe venni a Választások teljes időszaka során, azaz ez alapján kell megállapítani az érvényességet és eredményességet. (9) A Választások a jogorvoslati időszak utolsó napján zárulnak le, ha a jogorvoslati időszakban nem nyújtanak be jogorvoslati kérelmet. Amennyiben a jogorvoslati időszakban nyújtottak be jogorvoslati kérelmet, akkor az utolsóként elbírált beérkező jogorvoslat elbírálásának napján zárulnak le a Választások. (10) Amennyiben a szavazási időszak érvénytelenül és/vagy eredménytelenül zárul, mert a Felügyelő Bizottság azt állapítja meg az eredménymegállapítási időszakban vagy jogorvoslatok beérkezése esetén az eredményre vonatkozó jogorvoslati időszakot követő bírálati időszakban, hogy a Választások során nem teljesültek a jelen Alapszabályban vagy az Nftv.-ben foglalt feltételek, a Felügyelő Bizottság haladéktalanul tájékoztatja a hallgatókat Neptun üzenetben a Választások meghosszabbításáról. A Felügyelő Bizottság az erről szóló Neptun – üzenetben meghatározza az alábbiakat: a) új, legalább három (3) napból álló szavazási időszakot, b) legalább egy (1) napból álló eredménymegállapítási időszakot, c) legalább három (3) napból álló, a szavazás eredményére vonatkozó jogorvoslati időszakot, továbbá d) legalább három (3) napból álló, a jogorvoslatra vonatkozó bírálati időszakot. (11) A Választásokat mindaddig szükséges ily módon az adott szemeszter során meghosszabbítani, amíg a Választások érvényesen és eredményesen lezárulnak. Amennyiben az adott szemeszter utolsó napjáig a Választások nem zárulnak le érvényesen és eredményesen, úgy a Felügyelő Bizottság a Választások erre vonatkozó utolsó időszakában megállapítja a Választások eredménytelenségét, amelyről tájékoztatja a hallgatókat Neptun-üzenetben. Ebben az esetben a következő szemeszterben, legkorábban a szemeszter harmadik (3.) hetében, legkésőbb a szemeszter hetedik (7.) hetében új, rendkívüli Választásokat kell kiírnia a Felügyelő Bizottságnak a Választásokra vonatkozó általános szabályok betartásával. (12) A Választások elektronikusan, papír alapon vagy vegyes rendszerben rendezhetők meg. (13) Írásban lebonyolított szavazás esetén a választók a névjegyzék aláírása, valamint diákvagy személyi igazolványuk, útlevelük bemutatása után, a Felügyelő # 10. § / HÖK Küldöttgyűlés választási szabályok / Általános rendelkezések Bizottságtól vehetik át szavazólapjukat. A szavazólapon az egyéni jelölteket véletlenszerű sorrendben kell feltüntetni. A sorrendet a Felügyelő Bizottság sorsolja ki. A szavazólapon a képviselőcsoportok egyetemi listáit szintén véletlenszerű sorrendben kell feltüntetni. Ezt a sorrendet is a Felügyelő Bizottság sorsolja ki. A szavazólapon a képviselőcsoportok egyetemi listái mellett a képviselőcsoport alapítását igazoló dokumentum által meghatározott sorrendben fel kell tüntetni a listán induló jelöltek nevét, szakját és évfolyamát. (14) A Választásokat elektronikus rendszer alkalmazása esetén az Egyetem hivatalos informatikai rendszerén keresztül kell lebonyolítani. (15) Az érvényes szavazat leadásához a választásra jogosultak kötelesek legalább egy egyéni jelöltjüket megjelölni. A választásra jogosultak összesen egy (1) egyetemi listát, valamint legfeljebb a saját választási körzetükben kiosztásra kerülő mandátumokkal megegyező számú egyéni jelöltet támogathatnak. (16) A Választások érvényességét és eredményességét az Nftv.-ben a választásokra vonatkozóan meghatározottak figyelembevételével kell megállapítani. (17) A Választásokkal kapcsolatban a jelen szabályzatban nem rendezett kérdések esetén az Elnökség javaslatait figyelembe véve a Felügyelő Bizottság dönt. (18) A szavazatok összeszámlálásáról és az eredmény megállapításáról készült jegyzőkönyvet két (2) példányban kell kiállítani és a Felügyelő Bizottság Elnökének és egyik – jegyzőkönyvvezetőnek kijelölt – tagjának kell aláírnia. (19) A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a szavazatszámlálás helyét, idejét, a jelöltek nevét, évfolyamát, szakját, a leadott, az érvényes és az érvénytelen szavazatok számát, illetve azt, hogy az egyes jelöltekre hány „igen” szavazat esett. (20) A választási felhívást, szavazólapokat, pályázatokat, jelöléseket, jegyzőkönyveket és egyéb a választásokkal kapcsolatos iratokat papír alapon a HÖK irattárában meg kell őrizni úgy, hogy illetéktelen személyek részére ne váljék hozzáférhetővé. (21) A Felügyelő Bizottság rendelkezésére álló adatokat és jegyzőkönyveket a Választások teljes időszaka alatt, illetve a választás eredményeinek közzétételétől számított tizenöt (15) napon belül a Küldöttgyűlés bármely tagja és az Egyetem rektora igényelheti. A kért adatokat a Felügyelő Bizottság két (2) napon belül köteles az igénylő személyhez eljuttatni – ha a nyilvánosság nem sérti a szavazás titkosságát és a személyhez, valamint a személyes adatok védelméhez fűződő jogokat. (22) A Választások eredményét a választás lezárultát követő 5 napon belül nyilvánosságra kell hozni és közzé kell tenni a HÖK honlapján, valamint az egyetem honlapján. # 11. § / Általános rendelkezések / A választójog gyakorlásának módja 11. § (1) A Választások során választó és választható, vagyis választójoggal rendelkezik minden aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató, aki számára az Nftv. választójogot biztosít (a továbbiakban: választó). (2) Minden választójoggal rendelkező hallgató egyenlő választójoggal rendelkezik. (3) Minden választó Választásonként egyszer élhet választójogával. (4) Minden választó pontosan egy képviselőcsoportra és a választási körzetében összesen szerezhető egyéni mandátumokkal megegyező számú egyéni jelöltre adhatja le a Választások során a szavazatát azzal, hogy az Egyetem több választási körzetében, önálló szakon tanulmányokat folytató, párhuzamos képzésben részt vevő hallgató minden választási körzetben rendelkezik külön választójoggal az egyéni szavazatok tekintetében, amelyen tanulmányokat folytat. (5) Már leadott szavazatát a választó nem módosíthatja. (6) Minden választó Választásonként két (2) típusú szavazatot adhat le, az egyiket egy (1) képviselőcsoportra, a másikat annyi különböző egyéni jelöltre, ahány egyéni mandátum a választási körzetében szerezhető. A szavazás a következő rendszer szerint történik: a) egy (1) darab szavazatot adhat le egész egyetemen induló képviselőcsoport listájára (a továbbiakban: listás szavazat). b) a képzési szintjének megfelelő választási körzetben induló jelöltekre annyi szavazatot adhat le, ahány mandátum a választási körzet jelöltjei között kiosztása kerül. (7) A választási eljárás során az alapképzés választási körzethez tartoznak az Egyetem alapképzéséhez tartozó szakok és az osztatlan képzésű szakok első, második és harmadik évfolyamos, választójoggal rendelkező hallgatói. (8) A választási eljárás során a mesterképzés választási körzethez tartoznak az Egyetem mesterképzéséhez tartozó szakok, a szakirányú továbbképzésen tanuló hallgatók és az osztatlan képzésű szakok negyedik vagy magasabb évfolyamos, választójoggal rendelkező hallgatói. (9) A Választások során a választójog általános, titkos és közvetlen. # 12. § / A Választási Felhívás / Az elektronikus választási rendszerre vonatkozó rendelkezések 12. § (1) A Választásokat az Elnökség abszolút többséggel hozott határozata alapján a Felügyelő Bizottság írja ki legkésőbb a Választások kezdő napját három (3) nappal megelőzően. (2) A Választások elindulását a Választási Felhívásban – a hallgatóknak Neptun üzenetben elküldve– kell meghirdetni és a meghirdetést ugyanezen napon a HÖK honlapján, valamint az egyetem honlapján is közzé kell tenni. A Választások elindulását legkésőbb a Választások kezdő napját három (3) nappal megelőzően meg kell hirdetni és a meghirdetést közzé kel tenni. (3) A hivatalos közzététel napja a HÖK honlapján való megjelenés napja. (4) A Választási Felhívásnak (továbbiakban: Felhívás) az alábbiakat kell tartalmaznia: a) a Választások jelen Alapszabályban előírt egyes időszakainak első és utolsó időpontját, valamint az egyes időszakokra vonatkozó legfontosabb, jelen szabályzatban nem szabályozott, kiegészítő tudnivalókat, b) a Választások megszervezésének módját, c) a választójoggal rendelkezők létszámát, d) a hatályos választási szabályok online elérhetőségét, e) jelöltállítással kapcsolatos tudnivalókat és az érvényes pályázat feltételeit. # 13. § / A Választási Felhívás / Az elektronikus választási rendszerre vonatkozó rendelkezések 13. § (1) Az Elektronikus Választási Rendszer (a továbbiakban: EVR) a Választások lebonyolítására kijelölt elektronikus felület. (2) Az EVR kezelésére a Felügyelő Bizottság jogosult. (3) Az EVR vonatkozásában a Felügyelő Bizottság feladatai közé tartozik az EVR üzemeltetése, karbantartása, valamint kapcsolattartás az Egyetem illetékes szervezeti egységének munkatársaival és a jogi szervezeti egység képviselőjével. A Választások során az Egyetem illetékes szervezeti egysége írásban megnevezi azt a kapcsolattartó személyt, aki a választások során kapcsolatban áll a Felügyelő Bizottsággal. (4) Az EVR karbantartásában a Felügyelő Bizottság az Egyetem megfelelő szervezeti egységéhez fordul támogatásért. (5) Az EVR-ben a Felügyelő Bizottság tagjainak legkésőbb a Szavazás időpontja előtt egy (1) nappal hozzáférést kell biztosítani a részvételi arányokat mutató felülethez. (6) A Választásokra vonatkozó adatokat a Felügyelő Bizottság a Választások lezárultáig minden munkanapon, a végleges adatokra vonatkozóan pedig a választás eredménymegállapítási időszakának legkésőbb utolsó napjáig nyomon követi, naplózza, jegyzőkönyvezi, archiválja és rögzíti. Az ily módon rögzített adatokat a Felügyelő Bizottság kérésre elektronikusan elküldi az Elnökség számára. (7) Az EVR adataihoz hozzáférő személyek titoktartásra kötelezettek, annak adatait jelen Alapszabályban foglalt eseteken kívül harmadik félnek nem adhatják ki. (8) A választók részére az EVR felületén az adott választó választási körzetéhez tartozó egyéni jelölteket véletlenszerű sorrendben kell feltüntetni. A sorrendet a Felügyelő Bizottság sorsolja ki. (9) Az EVR felületén a képviselőcsoportok listáit véletlenszerű sorrendben kell feltüntetni. A sorrendet a Felügyelő Bizottság sorsolja ki. Az EVR felületén a képviselőcsoportok listái mellett a képviselőcsoport alapítását igazoló dokumentum által meghatározott sorrendben fel kell tüntetni a listán induló jelöltek nevét, valamint feltüntethető – ha a képviselőcsoport vezetője ezt a Felügyelő Bizottságnak megküldött elektronikus levélben kéri vagy ha a Felügyelő Bizottság ezt határozat útján kéri – a listán induló jelöltek szakja és évfolyama. (10) Amennyiben a Felügyelő Bizottság megszegi jelen Alapszabályban foglalt, titoktartásra vonatkozó kötelezettségeit, a Felügyelő Bizottság érintett tagjának mandátumát a Küldöttgyűlés egyszerű többséggel, az Elnökség jóváhagyásával visszavonhatja. Az Elnökség a Felügyelő Bizottság mandátumát ily módon elvesztett tagja helyett új tagot nevezhet ki a Választások lezárultáig szóló mandátummal. Az érintett személy ellen az Elnökség etikai vagy fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárást kezdeményezhet. # 14. § / Az elektronikus választási rendszerre vonatkozó rendelkezések / Jelöltállításra vonatkozó szabályok 14. § (1) A Küldöttgyűlés választásán az a hallgató indulhat el jelöltként (továbbiakban: jelölt), aki érvényes pályázatot nyújt be a jelöltállítási időszakban. (2) Nem indulhat jelöltként, aki a HÖK Felügyelő Bizottság tagja, kivéve, ha előtte tagságáról írásban lemond. (3) Az a hallgató ad le magára érvényes jelölést az adott Választásokra vonatkozóan, aki személyesen (a HÖK irodájában, az iroda hivatalos nyitvatartási idejében) vagy hivatalos egyetemi e-mail címéről a Választási Felhívásban megadott e-mail címre elektronikusan ad le magára vonatkozóan pályázatot legkésőbb a jelöltállítási időszak végéig. A pályázat leadásáról a jelöltek igazolást kapnak. (4) Az érvényes pályázáshoz a jelöltnek az alábbi dokumentumokat kell benyújtania: a) egy nevét, évfolyamát, szakját, motivációs levelét, valamint fényképét tartalmazó dokumentumot (választási plakát), b) az aktív (nem szünetelő) hallgatói jogviszonyát hivatalosan igazoló dokumentumot, c) egy nyilatkozatot arra vonatkozólag, hogy: − ismeri és elfogadja a jelen Alapszabály rendelkezéseit, − egyéni jelöltként el szeretne indulni, − mely választási körzetben indul − − hozzájárulását a felsorolt adatoknak a választások időtartama alatti nyilvánosságra hozatalához. (5) A választáson egyéni jelöltként egyetlen választási körzetben van lehetőség elindulni. (6) A választáson az egyéni jelölt maga választhatja meg, melyik választási körzetben indul, függetlenül a saját képzési szintjétől. (7) Az indulásra egyéni jelöltként és egyetemi listán induló jelöltként a lehetőség egyaránt biztosított. (8) A Választásokon induló jelölteknek lehetőségük van képviselőcsoportban indulni. Amennyiben egy jelölt képviselőcsoportban indul, akkor azt a jelöltnek a választási plakátján jeleznie kell. A képviselőcsoportnak tagjai lehetnek az egyéni jelöltként induló és kizárólag az egyetemi listán induló jelöltek is. (9) Amennyiben a jelöltek képviselőcsoportban indulnak, úgy az EVR-ben képviselőcsoportban lévő jelöltek neve mögött zárójelben fel kell tüntetni a képviselőcsoport nevét. (10) Azok a jelöltek indulhatnak képviselőcsoportban, akik képesek listát állítani. A listaállítás együttes feltételei a következők: a) 1 a listán legalább 10 (10), legfeljebb ötven (50) hallgatónak képviseltetnie kell magát, b) 2 a listán legalább tizenegy (3) szak hallgatóinak szerepelnie kell, c) 3 az egyetemi listán legalább három (3) évfolyamot képviselni kell. (11) A hallgatók évfolyamát úgy kell megállapítani, hogy az alapképzés megkezdésének tanévében első, a mesterképzés megkezdésének tanévében negyedik évfolyamos hallgatónak kell őket tekinteni. Ezt követően minden két lezárt egyetemi félévet követően eggyel magasabb évfolyamba lépnek a hallgatók úgy, hogy alapképzés esetén a harmadik, mesterképzés esetén az ötödik évfolyam a legmagasabb abban az esetben is, ha alapszak esetén a 7., mesterszak esetén az 5. # 14. § / Az elektronikus választási rendszerre vonatkozó rendelkezések / Jelöltállításra vonatkozó szabályok félévüket kezdik meg. Osztatlan képzés esetében az alapképzésre vonatkozó szabályozást kell alkalmazni azzal, hogy az ötödik évfolyam a legmagasabb. (12) Az adott Választásokra vonatkozóan képviselőcsoportot alapítani a jelöltállítási időszakban lehet. A listaállításra vonatkozó feltételeknek az alapításkor fenn kell állniuk. (13) Képviselőcsoportot bármely, az Egyetemen aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató alapíthat. A képviselőcsoportot alapító személy automatikusan a képviselőcsoport vezetője. A képviselőcsoportot alapító személyt, továbbá ezen személy három helyettesét, valamint a helyettesítés sorrendjét meg kell nevezni a képviselőcsoport alapítását igazoló dokumentumban. A képviselőcsoport alapítását igazoló dokumentumot a HÖK Felügyelő Bizottságnak kell elküldeni a jelöltállítási időszak alatt a Választási Felhívásban meghatározottak alapján. (14) A képviselőcsoportok megalapítását a Felügyelő Bizottság hagyja jóvá, szigorúan ellenőrizve a jelen szabályzatban foglaltak teljesülését. (15) Egy jelölt csak egy képviselőcsoportnak lehet tagja. (16) A képviselőcsoport alapítását igazoló dokumentumot a képviselőcsoport vezetője aláírásával hitelesíti. A dokumentumnak tartalmaznia kell a képviselőcsoport nevét, a képviselőcsoport vezetőjének nevét, a képviselőcsoportban induló hallgatók nevét, azok Neptun-kódját, valamint hivatalos egyetemi e-mail címüket is, valamint egyértelműen tükröznie kell a listaállítás feltételeinek teljesülését. a) A képviselőcsoport alapítását igazoló dokumentumot a képviselőcsoport vezetője hivatalos egyetemi e-mail címéről köteles elküldeni a képviselő csoport tagjainak. A tagok jelöltségüket hivatalos egyetemi e-mail címükről kötelesek elfogadni vagy visszautasítani. Amennyiben egy tag az e-mail kézhezvételétől számított huszonnégy (24) órán belül nem reagál a képviselőcsoport vezetőjének, úgy a tagságát a képviselőcsoportban semmisnek kell tekinteni. A megerősítő válasz e-maileket csatolni kell Felügyelő Bizottságnak küldött alapítási dokumentumában. b) A jelölt a képviselőcsoport alapítását igazoló dokumentum elfogadásával kijelenti, hogy a dokumentumban a képviselőcsoport vezetőjeként megnevezett személyt elfogadja a képviselőcsoport vezetőjének. c) A képviselőcsoport alapítását igazoló dokumentumon a jelölteket mandátumszerzési sorrendben kell feltüntetni. Amennyiben a képviselőcsoport listás mandátumokat szerez, a mandátumok olyan sorrendben kerülnek kiosztásra a listán szereplő hallgatók között, amilyen sorrendben a jelöltek a képviselőcsoport alapítását igazoló dokumentumon szerepelnek. d) A mandátumszerzési sorrendet a képviselőcsoport vezetője határozza meg és módosíthatja a választási időszak legutolsó napjáig. A képviselőcsoport vezetője a választási időszak utolsó napjáig visszavonhatja bármely tag pozícióját a # 14. § / Az elektronikus választási rendszerre vonatkozó rendelkezések / Jelöltállításra vonatkozó szabályok képviselőcsoportban. A képviselőcsoportot érintő bármilyen személyi változás esetében a képviselőcsoport vezetőjének hivatalos egyetemi e-mail formájában értesítenie kell a Felügyelő Bizottságot, bemutatva a változás részleteit. e) A jelölt a képviselőcsoport alapítását igazoló dokumentum elfogadásával kijelenti, hogy elfogadja a képviselőcsoport vezetője által meghatározott mandátumszerzési sorrendet. f) A képviselőcsoport alapítását igazoló dokumentumot a Felügyelő Bizottság Elnökének aláírása vagy hivatalos egyetemi e-mail címről történő elektronikus jóváhagyása emeli jogerőre. A jóváhagyásról a Felügyelő Bizottság dönt egyszerű többséges szavazással. A jóváhagyáshoz jelen szabályzatban szereplő feltételek teljesülése szükséges. (17) Két képviselőcsoportnak nem lehet hasonló a neve. Az időben előbb alapított képviselőcsoport nevéhez nem hasonlíthatnak a később alapított képviselőcsoportok. A képviselőcsoportok ellenőrzését a Felügyelő Bizottság végzi. (18) A képviselőcsoportok neve nem tartalmazhat a Budapesti Corvinus Egyetemre vagy a Hallgatói Önkormányzatra utaló kifejezést vagy rövidítést, továbbá nem sértheti az Egyetem vagy a Hallgatói Önkormányzat hírnevét, illetve nem is utalhat ilyen jellegű tevékenységre, csoportosulásra. (19) A jelöltnek továbbá teljesítenie kell a Választási Felhívásban foglalt további kötelezettségeket. (20) A beérkezett pályázatokat, a Felügyelő Bizottság a jelöltállítási időszak lezárultát követően, megvizsgálja, hogy megfelelnek-e jelen Alapszabályban és a Választási Felhívásban foglaltaknak. (21) A jelölteket, a pályázatok megvizsgálását követően a Felügyelő Bizottság a bírálati időszak lezárulásáig tájékoztatja az érintetteket az eredményről. (22) Amennyiben a képviselőcsoport vezetőjének megszűnik vezetői státusza, ebben az esetben ugyanúgy folytatódhat a választás, jogköreit a vezető által kijelölt három helyettes (a meghatározott helyettesítési sorrendben) gyakorolja ügyvivő vezetőként az új vezető kijelöléséig. (23) 1 A Küldöttgyűlésben mandátumot szerzett képviselőcsoport frakcióvezetője a képviselőcsoport megalakítását igazoló dokumentumban első helyen szereplő, küldöttgyűlési mandátummal rendelkező személy. (24) 2 Amennyiben a frakcióvezető tisztsége vagy küldöttgyűlési mandátuma bármely okból megszűnik, a frakcióvezetői jogköröket a képviselőcsoport küldöttgyűlési mandátummal rendelkező hallgató gyakorolja, aki a képviselőcsoport alapítását igazoló dokumentumban legelőrébb szerepel. # 15. § / Jelöltállításra vonatkozó szabályok / A mandátumkiosztás rendje 15. § (1) 3 A Választásokon tizenöt (15) egyéniben szerzett mandátum és huszonhat (26) egyetemi listán szerzett mandátum osztható ki. (2) A megválasztott Küldöttgyűlés mandátuma a következő Küldöttgyűlés megalakulásáig tart. (3) Az egyéni jelöltek mandátumait a következő rendszerben kell kiosztani: a) 1 Az alapképzés választási körzetben induló jelöltek között 10 (10) mandátum osztható ki, amelyeket az első 10 (10) legtöbb szavazatot szerző hallgató szerez meg. b) 2 A mesterképzés választási körzetben induló jelöltek között 5 (5) mandátum osztható ki, amelyeket az első öt (5) legtöbb szavazatot szerző hallgató szerez meg. c) A teljes választást meg kell hosszabbítani, amennyiben a választás lezárultát követően szavazategyenlőség lép fel egy választási körzetben induló jelöltek szavazati sorrendjének utolsó mandátumot érő helyén. (4) A listán induló jelöltek mandátumai a szavazatok arányában kerülnek kiosztásra, amelynek menete a következő: a) egy képviselőcsoport szerzett mandátumainak száma megegyezik az adott listára érkezett szavazatok számával, osztva az egy mandátumot érő szavazatok számával, egész értékre kerekítve. b) 3 Az első kiosztási körben kizárólag az egész mandátumok kerülnek kiosztásra, a tört értékek esetében a kerekítés lefelé történik. Az esetleges megmaradó mandátumok kiosztása a második körben a legnagyobb maradékok elve alapján történik. c) 4 A listás mandátumokat minden egyetemi lista mandátumszerzése esetében a képviselőcsoport alapítását igazoló dokumentum szerinti sorrendben kell kiosztani. Amennyiben a képviselőcsoport alapítását igazoló dokumentumon a sorrendben olyan jelölt neve szerepel, aki egyéni jelöltként a Választásokon mandátumot szerzett, a listás mandátumot a következő, a listán szereplő egyéni jelöltként nem indult vagy mandátumot nem szerzett jelölt szerzi. # 16. § / A mandátumkiosztás rendje / A választási kampányra vonatkozó rendelkezések 16. § (1) Jelen rendelkezések kiemelt célja a választás tisztaságának megóvása és a választási csalás megakadályozása. (2) Jelen rendelkezések további céljai, hogy a szavazati joggal rendelkezők, a jelöltek, valamint a Felügyelő Bizottság egységes, áttekinthető és egyszerű eljárási szabályok alapján, törvényes keretek között gyakorolhassák a választásokkal kapcsolatos jogaikat. (3) A választási kampány a jelöltállítási időszak megkezdésétől a Választások lezárásáig tart. (4) A választási kampány végéig a jelöltek, saját költségen, külön engedélyezés nélkül készíthetnek plakátokat, amelyet jelen Alapszabályban meghatározott korlátozások figyelembevételével helyezhetnek ki. (5) A választási kampányt szolgáló önálló hirdető berendezés elhelyezésére az Egyetem vonatkozó szabályzatait kell alkalmazni. (6) A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az ne fedje más jelölt plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen. (7) A hatályos törvényekbe ütköző vagy az Egyetem, illetve a Hallgatói Önkormányzat hírnevét sértő plakát vagy szóróanyag készítése, kihelyezése vagy terjesztése tilos. (8) Jelöltek egymás plakátját a kampányidőszak alatt nem távolíthatják el, takarhatják el vagy rongálhatják meg. (9) A kampány alatt a HÖK által kezelt közösségi oldalakon a Felügyelő Bizottság által meghatározott időpontban és szöveggel, kötelező legalább egy – nem fizetett – tájékoztató posztot kitenni a Választásokon induló összes jelöltről. Minden jelöltről egyenlő tájékoztatást kell nyújtani. (10) A HÖK saját költségvetéséből nem finanszírozhat semmilyen kampánytevékenységet. (11) Ha egy jelölt a közösségi médiában vagy egyéb felületen egy másik jelölt emberi méltóságában, jó hírnevében tudatosan kárt tesz, vagy mást bizonyíthatóan ilyen cselekedetre buzdít, a Felügyelő Bizottság ezt a jelöltet vagy a jelöltek érintett körét azonnali hatállyal kizárhatja a Választásokból, a rájuk leadott szavazat pedig – amennyiben egyéni jelöltről van szó – semmisnek minősül. (12) Amennyiben egy jelölt megsérti a jelen Alapszabályban foglaltakat, a Felügyelő Bizottság a jelölt által megadott email címen figyelmezteti erről a jelöltet. (13) Az első figyelmeztetést követően, amennyiben egy jelölt újból megsérti jelen Alapszabályt, a Felügyelő Bizottság az ismételt szabálysértésről minősített többséggel, határozat útján dönt. A Felügyelő Bizottságnak ebben az esetben lehetősége van megróni vagy kizárni a választásból az adott jelöltet. (14) Amennyiben egy jelölt súlyosan megsérti jelen Alapszabály kampányra vonatkozó szabályait, a Felügyelő Bizottság kizárja a jelöltet a Választásokból. # 17. § / A választási kampányra vonatkozó rendelkezések / Jogorvoslat 17. § (1) A Választások során a Felügyelő Bizottság valamennyi döntése ellen jogorvoslati kérelmet indokolással és a kérelmet alátámasztó bizonyítékokat mellékelve a HÖK Elnökségéhez lehet benyújtani, a Választási Felhívásban közölt jogorvoslati határidők betartásával. (2) Az Elnökség a jogorvoslat kérdésében a Választási Felhívásban közölt bírálati határidőig köteles dönteni, döntéséről pedig a fellebbezést benyújtó személyt vagy személyeket tájékoztatni. (3) Az Elnökség a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt, ennek során a választásra vonatkozó szabályok megsértése esetén: a) a választási eljárás érvényességét nem érintve megváltoztathatja a Felügyelő Bizottság döntését, továbbá dönthet a választási eljárás egyéb eljárási cselekményeit nem érintve (nem kell megismételni az egész választási eljárást) szavazásra vonatkozó szakaszának érvénytelenségéről és a szavazás megismétléséről vagy a szavazatok újra számolásáról, b) amennyiben megállapítja, hogy a választás során olyan súlyos szabálytalanság történt, amely érdemben megváltoztatta a választás végeredményét (azaz a megválasztottak személyét), akkor a szabálytalanság által érintett személyek tekintetében vagy annak indokoltsága esetén a teljes választási eljárást érvénytelenné nyilváníthatja és egyúttal megsemmisítheti a választás eredményét, és új választások kiírására kötelezheti a Felügyelő Bizottságot, c) a választás végeredményét nem befolyásoló kisebb szabálysértés esetén a választás érvényességét és eredményességét nem érintve a hiányzó cselekmény pótlását vagy kijavítását rendeli el. (4) Az Elnökség a jogorvoslati kérelem határidőn túli benyújtása esetén érdemi vizsgálat nélkül utasítja el, a kérelem megalapozatlansága esetén a kérelmet érdemi vizsgálatot követően elutasítja. (5) Az Elnökség határozata ellen további jogorvoslatnak nincs helye. (6) Amennyiben az Elnökség döntése jogszabályt vagy szabályzatot sért, az, akire a döntés sérelmes törvényességi ellenőrzést kezdeményezhet. (7) Amennyiben a választás eredménye ellen jogorvoslati kérelem az (1) bekezdésben említett határidőig nem érkezik, vagy az Elnökség azt elutasítja, a választások eredménye véglegessé válik. # 17. § / IV. FEJEZET / A HÖK Elnök megválasztása Az Elnökség és a Felügyelő Bizottság tagjainak megválasztása, kinevezése # 18. § / IV. FEJEZET / A HÖK Elnök megválasztása 18. § (1) A HÖK Elnök tisztséget pályázat útján lehet betölteni. A rendes pályázati eljárás ütemezése a következő: a) pályázatot az előző elnökválasztás szemeszterét követő negyedik (4.) szemeszterben kell kiírni és a HÖK Elnökét legkésőbb az adott szemeszter vizsgaidőszakának utolsó napjáig a pályázat keretei között meg kell választani, b) a pályázatot az Elnökség írja ki, c) a pályázatok benyújtására három (3) egymást követő napot kell biztosítani, d) a pályázatok ellenőrzésére kettő (2) egymást követő napot kell biztosítani, e) a HÖK Elnök megbízásának kezdetét a Küldöttgyűlés határozza meg az elnökválasztásról szóló határozatban azzal, hogy a megbízás kezdetének napja nem lehet későbbi, mint az adott szemeszter vizsgaidőszakának utolsó napja, f) az Elnök megbízása kétéves határozott időtartamra szól. (2) A HÖK Elnöki tisztségére vonatkozó pályázaton részt vehet minden olyan aktív (nem szünetelő státuszban lévő) hallgató, aki a Küldöttgyűlés tagja vagy korábban legalább 3 hónapig a HÖK Elnökség tagja volt vagy a Vezetőségi Ügyrend szerinti szervezeti struktúrában a pályázat kiírásakor vezetői szerepet vállal, a jelentkezési határidőn belül érvényes pályázatot nyújtott be, továbbá nem áll fenn vele szemben összeférhetetlenségi ok. (3) A HÖK Elnök pozíciót egy hallgató összesen maximum négy (4) évig töltheti be. (4) A pályázó köteles nyilatkozni, hogy vele szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fen vagy a fennálló összeférhetetlenségi okot megbízása kezdetéig megszünteti. Összeférhetetlenségi oknak minősül különösen, ha a jelölt a nyilatkozatot két évvel megelőző időszakban más felsőoktatási intézmény hallgatói önkormányzatában vagy a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának szervezetében vállalt feladatot. (5) A pályázatnak tartalmaznia kell: a) jelentkezési lapot, amelyen a jelölt személyi igazolvány szerinti teljes neve szerepel, b) 30 napnál nem régebbi hallgatói jogviszony igazolást, c) önéletrajzot, d) választási programtervet, e) a jelölt nyilatkozatát, hogy vele szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn, f) adatkezelésre vonatkozó nyilatkozatot, (6) A pályázati kiírásban meghatározott feltételek bármelyikének nem teljesítése a pályázat hiánypótlás nélküli elutasítását vonja maga után. (7) A beérkező pályázatokat formailag az Elnökség, mint pályázatot véleményező bizottság ellenőrzi, amely határozatban dönt a pályázat megfelelőségéről vagy elutasításáról. Az Elnökség, mint pályázatot véleményező bizottság határozata ellen a Felügyelő Bizottsághoz lehet jogorvoslatért fordulni. A fellebbezési kérelmet egy (1) napos jogvesztő határidőn belül lehet benyújtani, a Felügyelő Bizottságnak pedig ugyancsak egy (1) napon belül válaszolnia kell a beérkező észrevételekre. (8) A megfelelő pályázatokat a HÖK Elnök, mint a pályázatot véleményező bizottság # 18. § / IV. FEJEZET / A HÖK Elnök megválasztása Elnöke terjeszti a Küldöttgyűlés elé. (9) A HÖK Elnököt a Küldöttgyűlés választja. Ez esetben Elnökválasztó Küldöttgyűlést kell tartani, amelyet a hivatalban lévő HÖK Elnök hív össze. Az Elnökválasztó Küldöttgyűlésre a Küldöttgyűlés általános szavazására és elektronikus szavazására vonatkozó szabályok az irányadók. (10) Amennyiben az Elnök választásánál egyik jelölt sem kapja meg az abszolút többséget, a választások után kettő (2) napon belül második választási fordulót kell tartani, amelyen az első fordulóban legtöbb szavazatot kapott két jelöltre lehet szavazni. A második választási fordulóra vonatkozó egyéb rendelkezések megegyeznek az első fordulóra vonatkozókéval. (11) Ha a HÖK Elnök mandátuma annak lejárta előtt megszűnik, akkor az általa első számú elnökhelyettesként kinevezett Alelnök látja el ügyvivő Elnökként az Elnök feladatait legfeljebb 3 hónapig, teljes elnöki jogkörben. Az ügyvivő Elnök ezen 3 hónapos időszakon belül, de legfeljebb a 3 hónap leteltét követő 30 napon belül köteles az elnökválasztást a rendes elnökválasztásra vonatkozó szabályok szerint teljes egészében lebonyolítani: az elnökválasztásra vonatkozóan pályázatot kiírni, a Küldöttgyűlést pedig a pályázati időszak lezárását követően az új Elnök megválasztása érdekében összehívni, ahol kötelező napirendre tűzni az Elnök megválasztását. Érvénytelen vagy eredménytelen választás esetén a következő 30 napon belül kötelező a folyamatot az ügyvivő Elnöknek megismételni mindaddig, amíg az új Elnök érvényesen és eredményesen megválasztásra kerül. # 19. § / A HÖK Elnök megválasztása / A HÖK Alelnökök megválasztása 19. § (1) 1 A HÖK Alelnökeinek száma minimum egy (1), maximum három (3). (2) 2 A HÖK Alelnökeit a HÖK Elnök javaslatára a Küldöttgyűlés egyszerű többséggel választja meg. a) A HÖK alelnöki mandátum legfeljebb a HÖK Elnök mandátumának végéig szól. b) A HÖK Elnöke a megválasztást követően határozatban rögzíti az Elnök helyettesítésének sorrendjét. (3) 3 A HÖK Alelnöki tisztséget pályázat útján lehet betölteni. A pályázati eljárás ütemezése a következő: a) pályázatot a HÖK Elnöke írja ki jelen Alapszabály rendelkezései szerint a Vezetőségi Ügyrendnek megfelelő Alelnöki pozíciókra, ezzel együtt meghatározza az Alelnökök számát, b) a pályázatok benyújtására három (3) egymást követő napot kell biztosítani, c) a pályázatok ellenőrzésére kettő (2) napot kell biztosítani, d) az Alelnök megbízása egyéves határozott időtartamra szól. (4) 4 A HÖK Alelnöki tisztségére vonatkozó pályázaton részt vehet minden olyan aktív (nem szünetelő státuszban lévő) hallgató, aki a Küldöttgyűlés tagja, vagy korábban legalább 3 hónapig a HÖK Elnökség tagja volt, vagy a Vezetőségi Ügyrend szerinti szervezeti struktúrában a pályázat kiírásakor vezetői szerepet vállal, a jelentkezési határidőn belül érvényes pályázatot nyújtott be, továbbá nem áll fenn vele szemben összeférhetetlenségi ok. (5) 5 A pályázó köteles nyilatkozni, hogy vele szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn vagy a fennálló összeférhetetlenségi okot megbízása kezdetéig megszünteti. Összeférhetetlenségi oknak minősül különösen, ha a jelölt a nyilatkozatot egy évvel megelőző időszakban más felsőoktatási intézmény hallgatói önkormányzatában vállalt feladatot, vagy a Felügyelő Bizottságban tisztségviselő. (6) 6 A pályázatnak tartalmaznia kell: a) jelentkezési lapot, amelyen a jelölt személyi igazolvány szerinti teljes neve szerepel, b) 30 napnál nem régebbi hallgatói jogviszony igazolást, c) önéletrajzot, d) programtervet, e) a jelölt nyilatkozatát, hogy vele szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn, f) adatkezelésre vonatkozó nyilatkozatot, (7) 1 A pályázati kiírásban meghatározott feltételek bármelyikének nem teljesítése a pályázat hiánypótlás nélküli elutasítását vonja maga után. (8) 2 A beérkező pályázatokat az Elnök ellenőrzi, aki határozatban dönt a pályázat megfelelőségéről vagy elutasításáról. Az Elnök határozata ellen a Felügyelő Bizottsághoz lehet jogorvoslatért fordulni. A fellebbezési kérelmet egy (1) napos jogvesztő határidőn belül lehet benyújtani, a Felügyelő Bizottságnak pedig ugyancsak egy (1) napon belül válaszolnia kell a beérkező észrevételekre. (9) 3 A megfelelő pályázatokat a HÖK Elnöke terjeszti a Küldöttgyűlés elé. (10) 4 A pályázatok beterjesztése után a pályázóknak a pályázati anyaguk ismertetésére 10 (tíz) perces időkeretet kell biztosítani a Küldöttgyűlés előtt, majd biztosítani kell a Küldöttgyűlés számára a kérdések feltevésének lehetőségét. # 19. § / A HÖK Alelnökök megválasztása / A Felügyelő Bizottság megválasztása (11) A HÖK Alelnökeinek feladat-és hatáskörét a Vezetőségi Ügyrend szabályozza. (12) Az Alelnökök megbízatása megszűnik: a) a hallgatói jogviszony megszűnésével, b) a mandátum lejártával, c) a Küldöttgyűléshez vagy az Elnökhöz benyújtott írásbeli lemondással, d) az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvány Küldöttgyűlés általi elfogadása esetén, e) ha a jogszabályban, jelen Alapszabályban vagy egyéb egyetemi szabályzatban foglalt összeférhetetlenség esetén az összeférhetetlenség megszüntetésére nyitva álló határidőn belül nem szünteti meg az összeférhetetlenség okát. (13) Az Alelnökök az elnök által meghatározott helyettesítési sorrend alapján az elnök távollétében vagy akadályoztatása esetén teljes jogkörrel járnak el. Az Alelnökök a tevékenységükért – a vonatkozó jogszabályok és egyetemi szabályok szerint – felelősséggel tartoznak. # 20. § / A HÖK Alelnökök megválasztása / A Felügyelő Bizottság megválasztása 20. § (1) A Felügyelő Bizottság rendes pályázati eljárás ütemezése: a) pályázatokat évente, az őszi szemeszter során kell kiírni; b) pályázatot abban az esetben is ki kell írni, ha a Felügyelő Bizottság tagjainak létszáma nem éri el a hármat (3), c) a pályázatok benyújtására három (3) napot kell biztosítani; d) a pályázatok ellenőrzésére kettő (2) napot kell biztosítani; e) a Felügyelő Bizottság tagjait a Küldöttgyűlés választja meg, f) a Felügyelő Bizottság tagjainak megbízása a megválasztásukat követő egy (1) évig szól. (2) Egy Felügyelő Bizottság tag megválasztása tartható az (1) bekezdéstől eltérő ütemezésben is, amennyiben egy adott pozíció megüresedett. Ebben az esetben a pályázatok benyújtására és ellenőrzésére vonatkozó időszak tartama nem változik, ugyanakkor a Felügyelő Bizottság tagjának mandátuma a megválasztásának másnapjától a rendes Felügyelő Bizottsági választásokig tart. (3) A Felügyelő Bizottság tagjának, minden olyan aktív (nem szünetelő státuszban lévő) hallgató választható, aki a jelentkezési határidőn belül érvényes pályázatot nyújtott be. A pályázó köteles nyilatkozni, hogy vele szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn, vagy a fennálló összeférhetetlenségi okot megbízásáig megszünteti. (4) A Felügyelő Bizottság tagjaira vonatkozó választások jelen Alapszabály szerinti kiírásáért a HÖK Elnök előterjesztésére az Elnökség, a választások lebonyolításáért, e körben az időütemezés kialakításáért, az alkalmazandó formanyomtatványok meghatározásáért, a választás dokumentálásáért az Elnökség, mint pályázatot véleményező bizottság, törvényességének ellenőrzéséért a Felügyelő Bizottság a felelős. (5) A tagok megválasztáshoz abszolút többség szükséges. Amennyiben az első szavazás alkalmával ezt a többséget egyik jelölt sem éri el, nyolc napon belül második, megismételt szavazást kell tartani. Ennek eredménytelensége esetén az Elnökség ügyvivő Felügyelő Bizottság tagokat jelöl ki azon hallgatók közül, akik a HÖK Vezetőségi Ügyrendje alapján a HÖK szervezetében feladatot látnak el. (6) A Felügyelő Bizottság tagjait a Küldöttgyűlés minősített többséggel visszahívhatja bármely Küldöttgyűlés tag kezdeményezésére. (7) A HÖK Elnök mandátumának megszűnése nem eredményezi a Felügyelő Bizottság megbízatásának megszűnését. (8) A Küldöttgyűlésnek és az Elnökségnek biztosítania kell, hogy a Felügyelő Bizottságnak mindenkor legalább három (3) tagja legyen. # 21. § / Küldöttgyűlés / A Küldöttgyűlés tagjai 21. § (1) A Küldöttgyűlés a Választások eredményeként, illetve hivatalból küldötti mandátumot szerző hallgatókból áll, akik közül mindenkit egy szavazat illet meg a Küldöttgyűlés tagjaként. (2) A Küldöttgyűlés létszáma maximum 45 fő. (3) 1 Amennyiben a Küldöttgyűlés egy listáról mandátumot szerzett tagjának a Választásokat követően a mandátuma megszűnik, a megüresedett mandátum betöltésére a saját képviselőcsoport frakcióvezetője jogosult a képviselőcsoport alapításakor felállított listáján szereplő személyek közül jelöltet delegálni. A kijelölés során a frakcióvezetőt nem köti a lista szerinti sorrend. A mandátumra kijelölhető személyek: a) a kijelölés időpontjában aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező személy és a jelen Alapszabály szerint választható, b) korábban küldöttgyűlési mandátummal rendelkező személy, amennyiben a kijelölés időpontjában aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, és megfelel a küldöttgyűlési tagság feltételeinek. (4) 2 A frakcióvezető delegálási döntését írásba kell foglalni, és azt a HÖK Elnökével, valamint a Felügyelő Bizottsággal közölni kell. (4A) 1 Abban az esetben, ha a korábban küldöttgyűlési mandátummal rendelkező személynek a kijelölést követően megszűnik a hallgatói jogviszonya, de legfeljebb 3 hónapon belül az Egyetemen való továbbtanulása miatt új hallgatói jogviszonya keletkezik, a két jogviszony között a mandátuma ideiglenesen felfüggesztett státuszú, melynek ideje alatt küldöttgyűlési jogok nem illetik meg és kötelezettségek nem terhelik. Amennyiben az új jogviszony nem jön létre, a mandátum az általános szabályok szerint megszűnik. (5) 2 Amennyiven a képviselőcsoport alapításakor felállított listája alapján nincs olyan személy, aki a mandátum betöltésére kijelölhető lenne, a Küldöttgyűlés létszáma csökken. (6) 3 A Küldöttgyűlés tagjainak mandátuma a következő Küldöttgyűlés megalakulásáig tart. (7) 4 A Küldöttgyűlés Elnöke a HÖK Elnök. (8) 5 A Küldöttgyűlés Választások útján megválasztott tagjai a Küldöttgyűlés első ülése előtt megbízólevelet kapnak, amelyet a HÖK Felügyelő Bizottságának Elnöke ír alá. (9) 6 A Küldöttgyűlés szavazati joggal rendelkező tagjai: a HÖK Elnök, a HÖK Alelnökök és a Küldöttgyűlés tagjai. (10) 7 Az újonnan megválasztott testületet a választás lezárását követő tizenöt (15) napon belül össze kell hívni. (11) 8 A tagok kötelesek: a) a Küldöttgyűlés ülésein részt venni, akadályoztatás esetén távolmaradásukat előre bejelenteni a HÖK Elnöknek, b) az előterjesztéseket megismerni, azt támogatni, vagy ahhoz véleményt, észrevételt fogalmazni; c) működésük során a jogszabályokat a szabályzatokat betartani, az állami, szolgálati és hivatali titkot megőrizni; d) a hallgatók érdekeit széles körben képviselni; e) a Küldöttgyűlés által meghatározott feladatot elvégezni. (12) 9 A tagok jogosultak: a) a Küldöttgyűlés ülésén az Elnökhöz, a HÖK Elnökéhez, a tagokhoz, az # 21. § / Küldöttgyűlés / A Küldöttgyűlés tagjai előterjesztőkhöz, valamint a meghívottakhoz kérdést intézni, az előterjesztésekhez kiegészítést, magyarázatot kérni, arra válaszolni és viszontválaszt kérni; b) a Küldöttgyűlés ülésein annak hatáskörébe tartozó bármely kérdésben intézkedést kezdeményezni; c) minden olyan felvilágosítást, információt megkapni, minden olyan ügyiratba betekinteni, amely a testületi tagságukból fakadó feladataik ellátásához szükséges; d) jelen Alapszabály szerint ülés összehívását kezdeményezni. (13) 1 A tagok felelősek az általuk meghozott döntésekért, megfogalmazott véleményekért. A kisebbségben maradó tagok jogosultak véleményüket megfogalmazni, illetve annak jegyzőkönyvbe foglalását kérni. (14) 2 A tagokat megbízatásuk teljesítése és az ezzel összefüggő tevékenységük miatt hátrány nem érheti. (15) 3 A Küldöttgyűlés szavazati jogú választott tagjai a tanácskozásban és a szavazásban nem helyettesíthetők. A HÖK Elnökének a Küldöttgyűlésben történő helyettesítési sorrendjére vonatkozóan az Alapszabály HÖK Elnökének helyettesítésére vonatkozó bekezdését kell alkalmazni. (16) 4 A Küldöttgyűlés tagjainak mandátuma az alábbiak szerint szűnik meg: a) lemondással, a lemondás napján, b) a hallgatói jogviszony megszűnésével, c) az újonnan megválasztott Küldöttgyűlés megalakulásának napjával, d) ha a Küldöttgyűlés tagja kettő egymás követő Küldöttgyűlés ülésen nem vesz részt, és erről a hivatalos egyetemi e-mail címéről – az ülést összehívó vagy írásbeli szavazásra vonatkozó meghívó kiküldését követő 12 órán belül – a küldött üzenetben nem tájékoztatja a HÖK Elnököt a HÖK Elnök hivatalos egyetemi e-mail címére küldött elektronikus levélben; a Küldöttgyűlésen való részvételnek felel meg az írásbeli Küldöttgyűlés döntéshozatalon való részvétel is, e) jelen Alapszabályban vagy egyéb egyetemi szabályzatban foglalt összeférhetetlenség esetén az összeférhetetlenség megszüntetésére nyitva álló határidőn belül nem szünteti meg az összeférhetetlenség okát. (17) 5 A lemondást a tag a HÖK Elnök hivatalos egyetemi e-mail címére címzett elektronikus levelében jelenti be. A lemondást a tag csak a saját hivatalos egyetemi email címéről küldheti. (18) 6 A Küldöttgyűlés állandó meghívottjai a Felügyelő Bizottság tagjai. # 22. § / A Küldöttgyűlés tagjai / A Küldöttgyűlés hatásköre 22. § (1) A HÖK Küldöttgyűlése a szervezet szabályalkotó testülete. (2) A Küldöttgyűlés kizárólagos hatásköre: a) elfogadja jelen Alapszabályt, annak módosításait; b) megválasztja a HÖK Elnökét; c) 7 megválasztja a HÖK Alelnökeit d) megválasztja a HÖK Felügyelő Bizottságának tagjait; e) a HÖK Elnökének előterjesztésére elfogadja a HÖK rendes és rendkívüli költségvetését; f) a HÖK Elnökének előterjesztésére elfogadja a HÖK költségvetési beszámolóját; g) 8 dönt a HÖK Elnökének és Alelnökeinek a visszahívásáról; h) dönt a Felügyelő Bizottság tagjainak visszahívásáról; i) dönt a HÖK Elnökségével szembeni konstruktív bizalmatlansági indítványról; j) dönt az összeférhetetlenségi előterjesztésről; k) testületi állásfoglaló határozatot fogad el az egyetemmel kapcsolatos kérdésekben; l) döntési, véleményezési, egyetértési, javaslattevő, ellenőrzési és delegálási jogot gyakorol mindazokban a jelen Alapszabályban nem szabályozott ügyekben, amelyeket jogszabály vagy valamely egyetemi szabályzat a kizárólagos hatáskörébe utal. (3) A Küldöttgyűlés átruházható hatásköreit jelen Alapszabályban meghatározott esetben és korlátokkal az Elnökség gyakorolja. (4) A Küldöttgyűlés jogait több módon gyakorolhatja. a) A Küldöttgyűlés ülésezhet személyes jelenléttel (továbbiakban „hagyományos”), amely során helyben hoz határozatot. b) A Küldöttgyűlés ülésezhet elektronikus hírközlő eszköz segítségével, amely során határozatait a hírközlő eszköz által biztosított platformon hozza meg. c) A Küldöttgyűlés ülésezés nélkül, írásbeli szavazás útján is hozhat határozatot. # 23. § / A Küldöttgyűlés hatásköre / A Küldöttgyűlés általános működése 23. § (1) A Küldöttgyűlést évente legalább két alkalommal a HÖK elnöke hívja össze és vezeti le jelen Alapszabály szerint. (2) A Küldöttgyűlés ülése lehet rendes és rendkívüli ülés. (3) A Küldöttgyűlés levezető elnöke saját hatáskörben, illetve bármely Küldöttgyűlés tag előterjesztésére zárt ülést hívhat össze. (4) Amennyiben a levezető elnök nyílt ülést hívott össze, az ülés zárt üléssé történő minősítése az ülés előtt, az ülés megnyitását követően a napirendek elfogadását megelőzően, az egyes napirendek előtt, vagy ülés előtt lehet kezdeményezni. Zárt ülés részben, egyes napirendi pontnál vagy pontoknál is kezdeményezhető. Ülés előtti kezdeményezés esetén a Küldöttgyűlés napirend előtt szavazhat az ülés nyílt, vagy részben nyílt megtartásáról. (5) A Küldöttgyűlés üléséről jegyzőkönyv készül. (6) A zárt ülésen csak a szavazati jogú tagok és az állandó meghívottak vehetnek részt. Ebben az esetben a jegyzőkönyvbe, illetve jegyzőkönyv részbe kizárólag a jelenlévők tekinthetnek be, kizárólag személyes formában. A zárt ülésről vagy a zárt ülésről készített jegyzőkönyvről bármilyen felvétel vagy másolat kizárólag a Felügyelő Bizottság Elnökének és az HÖK Elnökség tagjainak együttes írásbeli engedélyével készíthető, továbbá minden ezzel összefüggésben álló információ kizárólag ezen érintett testületek engedélyével tehető közzé. (7) A Küldöttgyűlést a HÖK Elnöke, akadályoztatása esetén a HÖK Elnök valamely helyettese hívja össze és vezeti le. Az Elnökség akadályoztatása esetén a Felügyelő Bizottság Elnöke, az ő akadályoztatása esetén pedig a Felügyelő Bizottság valamely, a Felügyelő Bizottság Elnöke által kijelölt tagja hívja össze és vezeti le. (8) A HÖK elnöke bármely ügy tárgyalásánál tanácskozási joggal meghívhat olyan személyt, aki a tárgyalt ügyben szervezetileg vagy szakmailag érintett, illetve köteles meghívni minden olyan személyt hasonló jogokkal, akinek meghívását a küldöttgyűlés képviselőinek egyharmada legalább az ülést megelőzően öt (5) nappal írásban kéri. (9) A Küldöttgyűlésben szereplő képviselőcsoport vezetőjének (frakcióvezető) lehetősége van meghallgatásra hívni a HÖK szervezetében a Vezetőségi Ügyrend szerint legalább felsővezetői beosztású személyt, akinek kötelessége megjelenni a Küldöttgyűlés legközelebbi ülésén. A meghallgatásra hívott személyt legalább tíz (10) nappal a meghallgatása előtt hivatalosan, írásban értesíteni kell. A Küldöttgyűlés abszolút többségének támogatásával engedélyezhető a meghallgatásra hívott személy helyettesítése közvetlen helyettese által. (10) Rendes ülés esetén az ülésről annak helyét, időpontját, a napirendeket és az előterjesztőket tartalmazó meghívó megküldésével az ülés előtt legalább öt (5) nappal elektronikus formában (hivatalos egyetemi e-mail címről küldött e-mail) értesíteni kell a Küldöttgyűlés tagjait és állandó meghívottakat. A meghívóval együtt lehetőség # 23. § / A Küldöttgyűlés hatásköre / A Küldöttgyűlés általános működése szerint ki kell küldeni az egyes napirendi pontokhoz tartozó írásos előterjesztéseket. (11) Rendkívüli ülés akkor hívható össze, ha a rendes ülési időbeli korlátok miatt jelen Alapszabály szerint nem hívható össze. Rendkívüli ülést kell összehívni, ha a HÖK Elnöke, az Elnökség tagjainak több mint fele, a Felügyelő Bizottság egésze vagy a Küldöttgyűlés tagjainak egyharmada az Elnöknél ezt írásban indítványozza. (12) Rendkívüli ülés esetén a meghívót az ülés időpontja előtt legalább huszonnégy (24) órával meg kell küldeni a tagoknak elektronikusan. (13) A végső napirend elfogadásáról a Küldöttgyűlés egyszerű többséggel dönt. (14) Az ülést annak megnyitásával, majd a határozatképesség megállapításával kell kezdeni. (15) A levezető elnök kinevezi a jegyzőkönyv vezetőjét, valamint, ha szükséges, szavazatszámlálót nevez ki. (16) 1 Személyi ügyekben történő szavazásnál, titkos szavazással kell dönteni, mely során a szavazatok számolásának megkönnyítése érdekében a levezető elnök szavazatszámlálót jelöl ki. A Küldöttgyűlés valamennyi tagja köteles a szavazatszámláló tekintetében – amennyiben tudomása van róla – az esetleges összeférhetetlenség fennállásáról nyilatkozni. (17) A Küldöttgyűlés munkáját az ülésen elfogadott napirend szerint végzi, amelyre az ülés megnyitása után a levezető elnök tesz javaslatot, és amelyről a Küldöttgyűlés egyszerű szótöbbséggel dönt. (18) Az ülést a levezető elnök vezeti le, e körben ügyel a Küldöttgyűlés rendjére. Szükség esetén bármely jelenlévőt rendre utasíthatja, illetve ismételt rendbontás esetén felszólíthatja a helyiség elhagyására, vagy elektronikus hírközlő rendszerben lebonyolított ülés esetén kapcsolatot bonthat vele. (19) Az ülésen a levezető elnök adja meg, illetve vonja vissza a szót. A határozatképességet minden napirend tárgyalása előtt ellenőrizni kell. # 24. § / A határozathozatal rendje / A Küldöttgyűlés írásbeli döntéshozatali rendje 24. § (1) 2 A határozathozatal nyílt vagy titkos szavazás útján történik. Minden szavazati jogú tag egy szavazattal rendelkezik. Szavazategyenlőség esetén a HÖK Elnöke a napirendi pontot újfent vitára bocsátja. Ezt követően a szavazást meg kell ismételni. (2) A Küldöttgyűlés határozatait: a) egyszerű többséggel vagy b) abszolút többséggel vagy c) minősített többséggel hozza. (3) A jelen lévő küldöttek minősített többségének támogató szavazata szükséges jelen Alapszabály elfogadásához, módosításához, a testületi állásfoglaló határozat elfogadásához, továbbá a Küldöttgyűlés által megválasztott személyek visszahívásához . (4) 3 A jelen lévő küldöttek egyszerű többségének támogató szavazata szükséges a HÖK Elnök megválasztásához, a HÖK Alelnökeinek megválasztásához, a Felügyelő Bizottság tagjainak megválasztásához és HÖK rendes és rendkívüli költségvetésének elfogadásához. (5) Minden más kérdésben egyszerű többséggel határoz a Küldöttgyűlés. (6) A Küldöttgyűlés határozatairól hivatalos értesítést kell küldeni mindazon személyeknek és testületeknek, akik, illetve amelyek a tárgyalt üggyel vagy a hozott határozattal kapcsolatban érintettek. (7) 1 Jelenléti Küldöttgyűlés ülés esetén, a levezető elnök döntése értelmében lehetőség van a küldötteknek az online úton történő szavazatgyakorlásra. Az ehhez szükséges feltételek biztosítása a levezető elnök feladata. # 25. § / A határozathozatal rendje / A Küldöttgyűlés írásbeli döntéshozatali rendje 25. § (1) A HÖK Elnöke elektronikus úton történő szavazást és határozathozatalt rendelhet el. (2) Nem kizárt az elektronikus úton történő szavazás és határozathozatal, ha már korábban elfogadott előterjesztésben elírás vagy számítási hiba szerepel, és a kijavítás nem változtatja meg jelentősen az előterjesztés tartalmát. (3) Az elektronikus döntéshozatal alkalmazását a HÖK Elnöke kezdeményezheti. (4) Elektronikus döntéshozatal alkalmazása esetén a meghívót és az előterjesztéseket legalább tizenkettő (12) órával a szavazás kezdő időpontja előtt el kell juttatni a tagoknak, állandó meghívottaknak. A meghívó tartalmára és közzétételére egyebekben a rendes ülés szabályai vonatkoznak. (5) A meghívó kiküldését követően a HÖK Elnöke részére minden tag hivatalos egyetemi e-mail címéről a HÖK Elnöke által megadott e-mail címére az előzetesen megadott határidőre jogosult kérdéseit, kiegészítési, módosítási javaslatait megtenni. (6) Amennyiben az előterjesztések valamelyikéhez kérdés, kiegészítési vagy módosítási javaslat érkezik, annak megválaszolására a HÖK Elnöke felkéri az előterjesztőt. (7) A szavazásra legalább kettő (2) órát kell biztosítani. (8) Ha az előterjesztés alapján kérdés, kiegészítés, módosítási javaslat merül fel, a szavazási határidőt az első kérdésnek az előterjesztő általi vagy a HÖK Elnöke általi megválaszolásától számított egy órával kell megtoldani. (9) A technikai feltételeik megteremtéséről a HÖK Elnöke gondoskodik. (10) A HÖK Elnök szavazatszámlálókat nevez ki a Küldöttgyűlés vagy a Felügyelő Bizottság tagjai közül, akiről a meghívó megküldésével egyidejűleg tájékoztatja a Küldöttgyűlés tagjait. (11) A szavazatot elektronikusan csak a hivatalos egyetemi e-mail címről lehet leadni. (12) Az előterjesztéseket csak a hivatalos egyetemi e-mail címről lehet megküldeni. (13) A HÖK Elnök az előterjesztéseket a hivatalos egyetemi e-mail címekre megküldi a Küldöttgyűlés tagoknak. A Küldöttgyűlés tagok ezen előterjesztésekről egyesével a szavazatszámlálónak küldött válasz e-mailekben szavazhatnak. A válasz e-mail csak akkor tekinthető érvényes szavazatnak, ha az egyértelműen csak az alábbi szavak egyikét tartalmazza – a szavazati szándéknak megfelelően – „igen”, „nem” vagy „tartózkodom” és ha az a hivatalos egyetemi e-mail címről van küldve. (14) A hivatalos e-mail címnek az Egyetem által biztosított e-mail címeket kell tekinteni, mely tartalmazza a „@stud.uni-covinus.hu” vagy „@uni-corvinus.hu” kifejezéseket. (15) Érvénytelen az a szavazat, amelyről nem állapítható meg egyértelműen, hogy mi volt a szavazó szándéka, különösen, ha egy lehetséges válasz esetén a szavazó több választ jelölt meg, vagy egy választ sem jelölt meg. A nem hivatalos e-mail címről érkezett szavazatok nem minősülnek leadott szavazatoknak. (16) Elektronikus döntéshozatal esetén minden tag kiemelt felelőssége a szavazás # 25. § / Elnökség / Az Elnökség tagjai rendjének betartása, különös tekintettel arra, hogy szavazni kizárólag személyesen lehet. (17) A beérkező szavazatokat a szavazatszámláló a szavazatok leadására rendelkezésre álló határidő leteltét követően nyilvántartásba veszi, megszámolja és a szavazatszámlálás eredményéről tájékoztatja a HÖK Elnökét. (18) A szavazatszámlálásról jegyzőkönyv készül. (19) A jegyzőkönyv tartalmát a jelen Alapszabály tartalmazza, de az ott meghatározottakon túl a jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell: a) a meghívó kiküldésének időpontját, a szavazatok leadásának helyét (email cím) és határidejét; b) a szavazatszámlálók nevét, c) a szavazásban részt vevők felsorolását és szavazatukat. # 26. § / Elnökség / Az Elnökség tagjai 26. § (1) Az Elnökség a legfőbb végrehajtó, irányító testület. (2) Az Elnökség szavazati jogú tagjai (továbbiakban: Elnökség): a) a HÖK Elnöke, b) a HÖK Alelnökei, (3) Az Elnökség Elnöke a HÖK Elnöke. (4) Minden szavazati jogú tagot egy szavazat illet meg. (5) Az Elnökség tagjának joga és kötelessége, hogy részt vegyen az Elnökség munkájában, javaslataival, véleményével, döntésével elősegítse annak eredményes működését. (6) Az elnökségi ülésre az Elnök bárkit meghívhat, továbbá meghívás kezdeményezésére bárki javaslatot tehet az Elnök részére. (7) Az Elnökség tagjai kötelesek: a) az Elnökség ülésein részt venni, akadályoztatás esetén távolmaradásukat előre bejelenteni az Elnöknek; b) az előterjesztéseket megismerni, azt támogatni vagy ellenezni, illetve ahhoz véleményt, észrevételt fogalmazni; c) működésük során a jogszabályokat és az intézményi szabályzatokat betartani, az állami, szolgálati és hivatali titkot megőrizni; d) a HÖK Elnök által meghatározott feladatot elvégezni, e) mandátumuk megszűnése után az új Elnökségi tagnak a lezárt és függő ügyeket, a tevékenységhez szükséges információkat és az azzal kapcsolatos összes iratot rendben átadni. (8) A tagok jogosultak: a) az Elnökség ülésén az Elnökhöz, tagokhoz, előterjesztőkhöz, valamint a meghívottakhoz kérdést intézni, az előterjesztésekhez kiegészítést, magyarázatot kérni, arra válaszolni és viszontválaszt kérni; b) az Elnökség ülésein annak hatáskörébe tartozó bármely kérdésben intézkedést kezdeményezni; c) minden olyan felvilágosítást, információt megkapni, minden olyan ügyiratba betekinteni, amely a testületi tagságukból fakadó feladataik ellátásához szükséges; d) az Elnöknél ülés összehívását kezdeményezni. (9) A tagok felelősek az általuk meghozott döntésekért, megfogalmazott véleményekért. A kisebbségben maradó tag ellenvéleményét jogosult megfogalmazni, illetve emlékeztetőbe foglalását kérni. (10) Az Elnökségi tagság megszűnik az Alelnöki megbízatás 19. § (12) bekezdésében foglaltak, a HÖK Elnök esetében a 28. § (7) bekezdésében meghatározottak alapján. (11) A tagokat megbízatásuk teljesítése és az ezzel összefüggő tevékenységük miatt hátrány nem érheti. # 27. § / Az Elnökség tagjai / Az Elnökség hatásköre 27. § (1) Az Elnökség a HÖK legfőbb végrehajtó, irányító testülete. (2) A HÖK Elnöksége hivatalból szavazati jogú tagja: a) a Küldöttgyűlésnek, b) a Szenátusnak, c) a Vezetőségnek. (3) Az Elnökség határozathozatal útján dönt. A határozathozatal nyílt szavazással, a (4) és (5) bekezdés kivételével a jelen lévő tagok egyszerű többségének támogatásával történik. Szavazategyenlőség esetén a HÖK Elnök szavazata dönt. (4) 1 Az Elnökség a jelen lévők abszolút többségének támogatásával és a HÖK Elnök jóváhagyásával határoz az alábbi kérdésekben: a) dönt a Vezetőség operatív működéséről; b) módosítja a költségvetés főcsoportjait; c) elvégzi a Felügyelő Bizottság tagjaival kapcsolatban felmerülő összeférhetetlenségi indítványok vizsgálatát és erről dönt, d) elfogadja a HÖK hivatalos kommunikációs felületeit és a HÖK arculatát; e) dönt a Küldöttgyűlés rendes és rendkívüli választásának kiírásáról; f) dönt a HÖK elnöki pályázatok kiírásáról, a kiírás időpontjának meghatározásával; g) dönt a diákszervezeti akkreditáció részletszabályairól, kiírásáról, az akkreditációért felelős bíráló bizottság tagjainak kinevezéséről és visszahívásáról, az akkreditációra vonatkozó fellebbezések elfogadásáról és elutasításáról; h) dönt a Felügyelő Bizottság tagjaira vonatkozó pályázatok kiírásáról, a kiírás időpontjának meghatározásával; i) kinevezi és visszahívja a Diákszervezeti Ösztöndíj Bíráló Bizottság tagjait j) dönt a helységkiosztások kérdésében, k) másodfokon jogorvoslati fórumként jár el a Küldöttgyűlés rendes és rendkívüli választása esetén; l) megalkotja, módosítja és elfogadja a Vezetőségi Ügyrendet, m) dönt a Területekben munkát végző tagok felvételéről és elbocsátásáról, n) ellát minden olyan feladatot, amelyet az Alapszabály a hatáskörébe utal. o) Felügyelő Bizottság választásának harmadik eredménytelen kísérlete utáni ügyvivő Felügyelő Bizottság kinevezésében, p) a HÖK Területeinek számáról és nevéről és arról, hogy melyik Alelnök közvetlen utasítási hatáskörébe tartozik; q) a Területekhez és tartozó koordinátori pozíciók számáról és nevéről. (5) Egyéb hatáskörei: a) a szenátorok megkeresésére előzetesen véleményt nyilvánít a Szenátus hatáskörébe tartozó egyetemi szabályzatok vonatkozásában, és mindazon kérdésekben, amelyek a Szenátus napirendjére kerülnek; b) összehangolja és nyomon követi a HÖK szervezetének, képviselőinek, testületeinek és más szervezeti egységeinek működését; c) gondoskodik a jelen Alapszabályban foglaltak, valamint a Küldöttgyűlés határozatainak végrehajtásáról; d) eljár és dönt minden olyan kérdésben, amelyet az Alapszabály kifejezetten más testülethez vagy Elnökségi taghoz nem rendel. (6) A két Küldöttgyűlés között az ügyvitel folyamatosságáról az Elnökség gondoskodik. E körben amennyiben a Küldöttgyűlés összehívása vagy az elektronikus # 27. § / Az Elnökség hatásköre / A HÖK Elnök döntéshozatal eredménytelen, vagy arra a jelen Alapszabály szerinti idő hiánya miatt nincs lehetőség, az Elnökség véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet a HÖK hatáskörébe tartozó, valamint az Egyetem hallgatókat érintő működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben. (7) Az elnökségi ülést össze kell hívni, ha a tagok legalább egyharmada írásban kéri. Az ülést az elnök vagy akadályoztatása esetén az Elnökség általa kijelölt tagja vezeti. (8) Rendes ülés esetén az ülés pontos helyét, idejét és a tervezett napirendet tartalmazó meghívót az ülés időpontját megelőzően legalább 72 órával, valamint a napirendi pontokhoz tartozó előterjesztéseket az ülés időpontját megelőzően legalább 24 órával közölni kell a tagokkal. (9) Sürgős esetben az Elnökség ülése az ok, körülmény felmerülésekor azonnal megtartható, amennyiben azon legalább a tagok fele jelen van (rendkívüli ülés). (10) Az Elnökség üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, amely tartalmazza a hozott határozatokat, a szavazási arányokat. (11) Az Elnökség minden tagja köteles munkájáról a Küldöttgyűlés ülésein kérés esetén tájékoztatást adni. # 28. § / Az Elnökség hatásköre / A HÖK Elnök 28. § (1) A HÖK Elnök szervezi és irányítja a HÖK munkáját. Ennek során összehívja a Küldöttgyűlést, összehívja, előkészíti és levezeti az Elnökség üléseit, javaslatot tesz azok napirendjére, valamint irányítja a döntéshozó és döntéselőkészítő tevékenységét. (2) A HÖK Elnök hivatalból tagja: a) a Szenátusnak, b) a Küldöttgyűlésnek, c) az Elnökségnek, d) a Vezetőségnek. (3) A HÖK Elnök irányítja a HÖK teljes szervezetének működését és munkáját. (4) A HÖK Elnök irányítja és szervezi a HÖK gazdálkodását, felelős a HÖK rendelkezésére bocsátott források jogszerű és szabályszerű felhasználásáért. (5) A HÖK Elnök a tevékenységéért – a vonatkozó jogszabályok és egyetemi szabályok szerint – felelősséggel tartozik. (6) A HÖK Elnök jelen Alapszabályban meghatározott feladatai ellátása során, továbbá a Küldöttgyűlés által hatáskörébe utalt ügyekben önállóan is eljárhat. E körben általános utasítási joga van a HÖK Vezetőség, és a HÖK képviselői vonatkozásában, azonban nem utasíthatja a Küldöttgyűlést, a Felügyelő Bizottságot. Az utasítás az érintettekre nézve kötelező erejű. (7) A HÖK Elnök megbízatása megszűnik: a) a mandátum lejártával, b) a hallgatói jogviszony megszűnésével, c) a Küldöttgyűléshez benyújtott írásbeli lemondással, d) az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvány küldöttgyűlés általi elfogadása esetén, e) ha a jogszabályban, jelen Alapszabályban vagy egyéb egyetemi szabályzatban foglalt összeférhetetlenség esetén az összeférhetetlenség megszüntetésére nyitva álló határidőn belül nem szünteti meg az összeférhetetlenség okát. (8) A HÖK Elnöke jogosult: a) dönteni arról, hogy a Szenátusban az Elnökség mely tagjai képviselik a HÖK-öt, b) kinevezni és visszahívni a Közéleti Bíráló Bizottság tagjait, c) a HÖK Alelnökei és Vezetőségének tagjai, valamint az általa eseti jellegű munkacsoportok vagy projektcsoportok élére kinevezett személyek felett utasítási jogkört gyakorolni, d) jelen Alapszabályt előterjeszteni; e) kinevezni és visszahívni az elnöki kabinetfőnököt, aki eseti projektvezetőként segíti az Elnök mindennapos feladatait, f) kinevezni és visszahívni a Hallgatói Szociális Bizottság elnökét, alelnökeit és szavazati jogú tagjait; g) részt venni a területek, divíziók és a munkacsoportok/projektcsapatok, valamint a HÖK egyéb testületeinek ülésein; h) egyetértési jogot gyakorolni, előzetesen véleményt nyilvánítani mindazon további ügyekben, amelyeket jelen Alapszabály más képviselőhöz vagy testülethez nem rendel, azonban az Nftv. szerint, illetve a rektor, elnök vagy a kancellár megkeresésére a HÖK-öt döntési, véleményezési, javaslattételi jog illeti meg; i) észrevétellel vagy jelzéssel élni az Egyetem bármely döntési jogkörrel felruházott fórumán, hallgatók vagy hallgatói szervezetek érdekeit érintő, sértő vagy veszélyeztető működéssel vagy döntéssel kapcsolatban; # 28. § / Az Elnökség hatásköre / A HÖK Elnök j) javaslatot tenni a Küldöttgyűlés vagy az Elnökség által hozott határozatok törvényességi felülvizsgálatára, ha az jogszabállyal, egyetemi szabályzattal ellentétes; k) a HÖK nevében a HÖK rendelkezésére bocsátott pénzügyi keret erejéig, a szerződéskötés, valamint a kötelezettségvállalások rendjéről szóló szabályok szerint szerződéseket és megállapodásokat kezdeményezni; l) a HÖK nevében sajtónyilatkozatot tenni; a HÖK költségvetésére és gazdálkodási alapelveire előterjesztést tenni; m) a feladatés jogkörébe tartozó ügyekben segítő személyt vagy személyeket felkérni, megbízni; n) további személyi javaslatot tenni a Küldöttgyűlés, valamint az Elnökség hatáskörébe utalt egyéb személyi ügyekben; o) Küldöttgyűlés tagok és az egyetemi bizottságok hallgatói tagjainak megbízóleveleket kiállítani; p) egyetemi bizottságokba, testületekbe, illetve eseti jellegű egyetemi projektekbe hallgatói tagot delegálni az Elnökség hatáskörébe tartozó esetek kivételével; q) beszámolni a Küldöttgyűlésnek a területek és a divíziók és munkacsoportok ügyrendjéről; r) meghatározni saját távolléte vagy akadályoztatása esetében a helyettesítési sorrendet. (9) A HÖK Elnök helyettesítése: a) a HÖK Elnök távolléte, akadályoztatása vagy érintettsége esetén a HÖK Elnök helyettesítésére az általa meghatározott sorrendben a HÖK Alelnökök jogosultak. b) amennyiben a HÖK által első körben helyettesítésre megbízott Alelnök szintén akadályoztatva van vagy távolléte miatt nem tudja ellátni feladatait, úgy a HÖK Elnök által második körben helyettesítésre megbízott Alelnök, amennyiben pedig ő is akadályoztatva van, úgy a harmadik körben helyettesítésre megbízott Alelnök járhat el teljes körű helyettesként. (10) 1 Az Elnökség minden tagja kollektív és konstruktív módon hívható vissza. a) Az erről szóló indítványt a Küldöttgyűlés tagjainak egyszerű többsége terjeszti elő a Felügyelő Bizottság Elnöke számára elektronikus formában. A Felügyelő Bizottság Elnöke köteles három (3) napon belül összehívni a Küldöttgyűlés ülését, ahol köteles az indítványt napirendre tűzni. b) Az indítványnak tartalmaznia kell az indítványozók nevét. c) A konstruktív bizalmatlansági indítványban meg kell nevezni azt a személyt, akit a Küldöttgyűlés az indítvány elfogadása esetén saját tagjai közül automatikusan a HÖK Elnökévé választ, illetve amely személyeket az Elnök által Alelnökké kinevezni javasol. d) Az előterjesztés a Küldöttgyűlés tagok minősített többségének támogató szavazatával kerül elfogadásra, illetve emelkedik jogerőre. e) A konstruktív bizalmatlansági indítvány elfogadásával automatikusan megválasztott HÖK Elnök mandátuma a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal visszahívott HÖK Elnök eredeti mandátumának fennmaradó időszakára keletkezik. # 29. § / Vezetőség / A Vezetőség tagjai 29. § (1) A HÖK Alelnökei jogosultak: a) részt venni a területek és munkacsoportok, valamint a HÖK egyéb testületeinek ülésein; b) betekintési jogosultsággal rendelkezni a HÖK költségvetését képező pénzügyi központok egyenlegéhez és annak részleteihez; c) kinevezni és visszahívni a Vezetőségi Ügyrend által a közvetlen felügyleletük alá rendelt területek vezetőit a HÖK Elnök jóváhagyásával; d) ellátni az Elnök által hatáskörébe utalt ügyeket. (2) A HÖK Alelnökök feladatés hatáskörét a Vezetőségi Ügyrend szabályozza. (3) A HÖK Alelnökei a HÖK Elnökének egyetértésével írásban kinevezhetik helyettesnek a Küldöttgyűlés bármely tagját. (4) A HÖK Alelnök akadályoztatása vagy mandátumának megszűnése esetén helyettese teljes jogkörrel helyettesítheti és Alelnökként járhat el legfeljebb a HÖK Alelnök eredeti mandátumának végéig. # 30. § / Felügyelő Bizottság / A Felügyelő Bizottság tagjai 30. § (1) A Vezetőség operatív végrehajtó testület. (2) A Vezetőség tagjai: a) HÖK Elnöke, b) HÖK Alelnökei, c) a Területvezetők, (3) A Vezetőség feladatés hatáskörét a Vezetőségi Ügyrend tartalmazza. # 31. § / Felügyelő Bizottság / A Felügyelő Bizottság tagjai 31. § (1) A Felügyelő Bizottság (a továbbiakban: FB) legalább három (3) legfeljebb öt (5) tagból álló testület, amelyet a Küldöttgyűlés választ meg. (2) Minden tagot egy szavazat illet meg. Helyettesítésnek nincs helye. (3) A szavazati jog személyesen vagy a hivatalos egyetemi levelező címről gyakorolható. (4) A tagok kötelesek: a) A Felügyelő Bizottság ülésein részt venni, akadályoztatás esetén távolmaradásukat előre bejelenteni az Elnöknek; b) az előterjesztéseket megismerni, azt támogatni vagy ellenezni, illetve ahhoz véleményt, észrevételt fogalmazni; c) működésük során a jogszabályokat és az intézményi szabályzatokat betartani, az állami, szolgálati és hivatali titkot megőrizni. (5) A tagok jogosultak: a) a Felügyelő Bizottság ülésén az Elnökhöz, tagokhoz, előterjesztőkhöz, valamint a meghívottakhoz kérdést intézni, az előterjesztésekhez kiegészítést, magyarázatot kérni, arra válaszolni és viszontválaszt kérni; b) a Felügyelő Bizottság ülésein annak hatáskörébe tartozó bármely kérdésben intézkedést kezdeményezni; c) minden olyan felvilágosítást, információt megkapni, minden olyan ügyiratba betekinteni, amely a testületi tagságukból fakadó feladataik ellátásához szükséges; d) az Elnöknél ülés összehívását kezdeményezni. e) a tag ellenvéleményét jogosult megfogalmazni, illetve annak jegyzőkönyvbe foglalását kérni. (6) Az FB tagság a következő okoknál fogva szűnhet meg: a) hallgatói jogviszony megszűnése, b) lemondás, c) Küldöttgyűlés visszahívása, d) a mandátum lejárta, e) ha jelen Alapszabályban vagy egyéb egyetemi szabályzatban foglalt összeférhetetlenség esetén az összeférhetetlenség megszüntetésére nyitva álló határidőn belül nem szünteti meg az összeférhetetlenség okát, f) kettő egymás követő Felügyelő Bizottság ülésen nem vesz részt és erről a hivatalos egyetemi email címéről – az ülést összehívó vagy írásbeli szavazásra vonatkozó meghívó kiküldését követő 24 órán belül – küldött üzenetben nem tájékoztatja a Felügyelő Bizottság Elnököt, a hivatalos egyetemi email címére küldött elektronikus levélben. A Felügyelő Bizottság ülésen való részvételnek felel meg az írásbeli döntéshozatalon való részvétel is. # 32. § / A Felügyelő Bizottság tagjai / A Felügyelő Bizottság hatásköre 32. § (1) A Felügyelő Bizottság a HÖK törvényességi, szabályszerűségi és gazdaságossági ellenőrző, a jelölés, a szavazás és a választási kampány tisztaságáért és szabályszerűségéért, a választások lebonyolításáért felelős testület. A Felügyelő Bizottság hatásköre: a) nyilvántartja a HÖK testületeinek, illetve szervezeti egységeinek tagjait, illetve a betöltött mandátumokat, b) ellenőrzi, hogy a HÖK testületeinek, tagjainak tevékenysége összhangban van-e jelen Alapszabállyal, az Egyetem szabályzataival, a vonatkozó jogszabályokkal; c) a Felügyelő Bizottság Elnökének javaslatára a jelen lévők egyszerű többségének támogató szavazatával megválaszthatja a Felügyelő Bizottság Elnökének helyettesét, aki a Felügyelő Bizottság Elnökének akadályoztatása esetén az ő jogkörében járhat el, d) kiemelten ellenőrzi a Küldöttgyűlés és egyéb választások szabályszerűségét, e körben jelenti az Elnökségnek a visszaélés vagy mulasztás gyanúját; e) elvégzi az összeférhetetlenségi indítványok vizsgálatát; f) megállapítja a Választásokra vonatkozó eredményességet, illetve érvényességet; g) javaslattal élhet és eljárhat minden olyan kérdésben, amelyet jelen Alapszabály a HÖK Elnök, az Elnökség vagy a Küldöttgyűlés hatáskörébe utal; h) saját tagjai közül abszolút többséggel megválasztja alakuló ülésén Elnökét, valamint az Elnök jelölésére az Elnökhelyettesét; i) a jelen lévők minősített többségének támogató szavazatával visszahívja Elnökét vagy Elnökhelyettesét, j) ellenőrzi a HÖK költségvetésének végrehajtását. (2) A Felügyelő Bizottság üléseit elektronikus hírközlő eszköz segítségével is megtarthatja. (3) A Felügyelő Bizottság üléséről jegyzőkönyv készül; a jegyzőkönyv tartalmát, elkészítésének határidejét, közzétételének és kezelésének rendjét a jelen Alapszabály tartalmazza. (4) Az Alapszabály szerinti ügyvivő Felügyelő Bizottság nem gyakorolhatja az (1) bekezdés e) pontban meghatározott hatáskört. (5) A Felügyelő Bizottság ellenőrzési feladatainak ellátása érdekében a HÖK valamennyi testületétől, tisztségviselőjétől, az Önkormányzatban egyéb feladatokat ellátó személytől felvilágosítást kérhet, melyet ezen testületek, tisztségviselők, egyéb személyek nem tagadhatnak meg, a működés és gazdálkodás során keletkezett minden iratba betekinthet, valamint az Egyetem szerveitől is felvilágosítást kérhet. (6) A Felügyelő Bizottság az ellenőrzés eredményeként vizsgálati jegyzőkönyvet készít, amit a következő küldöttgyűlési ülésen köteles a Küldöttgyűlés elé terjeszteni. A Felügyelő Bizottság a vizsgálati jegyzőkönyv megállapításait – a személyiségi jogok és a szolgálati, üzleti titkok sérelme nélkül, a honlapon és egyéb módon – köteles az nyilvánosságra hozni. (7) A Felügyelő Bizottság működésének rendjét ügyrendjében maga határozza meg az alábbiakra tekintettel: a) az ügyrendet a megalakulást követő harminc (30) napon belül el kell készíteni, # 32. § / A Felügyelő Bizottság hatásköre / A Közgazdász Szerkesztőség illetve felül kell vizsgálni; b) az ügyrendet a Felügyelő Bizottság fogadja el és a Felügyelő Bizottság Elnöke írja alá, c) ülés összehívása a Felügyelő Bizottság Elnök feladata; d) az ülést az annak helyét, idejét és a napirendeket tartalmazó meghívó kiküldésével kell összehívni úgy, hogy a meghívót lehetőség szerint az ülés napját megelőzően legalább 24 órával ki kell küldeni. (8) A Felügyelő Bizottság a Választásokkal kapcsolatban az alábbiakban jogosult döntést hozni: a) a pályázatok érvényességének megállapításáról, b) a képviselőcsoportok alapításának jóváhagyásáról, c) a Választások érvényességének és eredményességének megállapításáról, d) a szabályszegés megállapításáról. # 33. § / A Felügyelő Bizottság hatásköre / A Közgazdász Szerkesztőség 33. § (1) Az Egyetem hallgatói médiaszolgáltatásáért a HÖK különleges szakmai testületeként működő, a Kommunikációs Igazgatóság által szakmailag felügyelt Közgazdász Szerkesztőség (a továbbiakban: KöSZ) felel. (2) A Szerkesztőbizottság az alábbi személyekből áll: a) a Kommunikációs Igazgatóság vezetőjéből vagy delegáltjából; b) a Rektor delegáltjából és c) a HÖK Elnöke által delegált KöSZ szerkesztőségi tagból és további egy főből. (3) A Szerkesztőbizottság feladatai: a) A KöSZ stratégiáját a Szerkesztőbizottság dolgozza ki és felügyeli annak megvalósítását. Ennek keretében: b) Dönt a KöSZ által üzemeltetett médiumokról és a KöSZ által nyújtott szolgáltatásokról, c) A KöSZ működéséhez szükséges gazdasági kérdésekben véleményezési jogköre van, d) Egyszerű többséggel megválasztja Elnökét, e) Elfogadja a KöSZ éves költségvetését, f) Elfogadja a KöSZ éves marketing-stratégiáját, Elfogadja a KöSZ hirdetési stratégiáját, g) A főszerkesztő megbízása tekintetében előzetes véleményezési jogköre, a főszerkesztő felmentése tekintetében pedig egyetértési jogköre van, h) Ellátja a KöSZ működésének közvetlen felügyeletét. (4) A Szerkesztőbizottság működésének rendjét maga határozza meg ügyrendjében az alábbiakra tekintettel: a) az ügyrendet a megalakulást követő harminc (30) napon belül el kell készíteni, illetve felül kell vizsgálni; b) az ügyrendet a Szerkesztőbizottság fogadja el és a HÖK Elnöke írja alá, c) az ülést az annak helyét, idejét és a napirendeket tartalmazó meghívó kiküldésével kell összehívni úgy, hogy a meghívót lehetőség szerint az ülés napját megelőzően három (3) nappal, de legalább 24 órával ki kell küldeni; d) a Szerkesztőbizottság ülése határozatképes, ha tagjainak több mint fele jelen van, döntéseit egyszerű többséggel hozza. (5) A KöSZ főszerkesztője: a) A KöSZ vezetője a főszerkesztő, aki szervezi és irányítja annak munkáját, ellátja a KöSZ képviseletét és kapcsolatot tart a KöSZ Szerkesztőbizottságával, a Kommunikációs Igazgatóságával, a HÖK vezetésével, illetve az illetékes Terület Területvezetőjével; b) A főszerkesztő megválasztására a területés divízióvezetőkre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azzal, hogy a Szerkesztőbizottságnak, illetve a Szerkesztőség tagjainak előzetes véleményezési jogköre, a főszerkesztő felmentése tekintetében pedig egyetértési jogköre van; c) Az egyes médiumok szakmai koordinálását a főszerkesztő közvetlen irányítása alatt tevékenykedő felelős szerkesztők végzik. A felelős szerkesztők személyéről, kinevezéséről és visszahívásáról a főszerkesztő javaslatára a HÖK Elnöke dönt. (6) A KöSZ szerkesztősége: a) A szerkesztőség biztosítja a KöSZ-höz tartozó online és offline médiumok tartalmi és formai előkészítését, illetve szervezi azok gyártását és terjesztését. A KöSZ hirdetési stratégiájának megfelelően szervezi a médiumok felületein megjelenő # 33. § / A Közgazdász Szerkesztőség / Összeférhetetlenségi szabályok hirdetési tartalmakat, kapcsolatot tart a hirdetőkkel és szervezi a bevételek körüli adminisztratív teendőket; b) A szerkesztőség tagjainak pontos feladatairól a KöSZ ügyrendje rendelkezik; c) A szerkesztőség tagjait a főszerkesztő előterjesztésére a HÖK Elnök bízza meg. Ezen tagok számát a feladatok mennyisége alapján a főszerkesztő határozza meg; d) A szerkesztőségnek az általa szerkesztett médiatermékek tartalmi kérdéseiben autonómiája van. # 34. § / A Közgazdász Szerkesztőség / Összeférhetetlenségi szabályok 34. § (1) Az Elnökség, a Felügyelő Bizottság és a Küldöttgyűlés tagjával szemben fennálló összeférhetetlenségi okok: a) nem folytathat olyan haszonszerzésre irányuló, illetőleg azt eredményező tevékenységet, amelyben a HÖK akár közvetlenül, akár közvetett módon érintve van; b) nem lehet tagja politikai pártnak, politikai párt ifjúsági szervezetének vagy ifjúsági tagozatának; c) nem lehet egyidejűleg tisztségviselője a Doktorandusz Önkormányzatnak vagy másik felsőoktatási intézmény hallgatói/doktorandusz önkormányzatának, illetve a HÖOK-nak; d) egyéb, jelen Alapszabályban szabályozott összeférhetetlenségi okok. (2) A Felügyelő Bizottság tagja nem lehet a HÖK Küldöttgyűlés és az Elnökség tagja. (3) A HÖK Elnöke és Alelnökei nem tölthetnek be más tisztséget, illetve beosztást a HÖK-ben. (4) Jelen Alapszabályban meghatározott összeférhetetlenségi esetekben az érintett az összeférhetetlenségi indítvány (amelyet a Felügyelő Bizottság terjeszt a Küldöttgyűlés elé) elfogadásától számított tizenöt (15) munkanapon belül köteles megszűntetni az indítványban szereplő összeférhetetlenségi okokat. Az átmeneti időszakban az érintett a megbízásából, mandátumából eredő jogosítványokat kizárólag az Elnökség ellenjegyzése mellett gyakorolhatja. A Felügyelő Bizottság előterjesztését a HÖK Elnöke kötelező jelleggel felveszi a következő ülés napirendjei közé. Az előterjesztésről a Küldöttgyűlés határoz egyszerű többséggel. (5) Amennyiben az érintett az összeférhetetlenséget határidőre nem szünteti meg, az összeférhetetlenséggel érintett megbízása jelen Alapszabály erejénél fogva automatikusan megszűnik. Szükség esetén a megürült pozíció betöltésére új választást kell kiírni, vagy új jelöltet kell állítani. (6) Amennyiben a pályázat bírálatát vagy véleményezését jelen Alapszabály olyan testülethez utalja, melynek érintett személy is tagja, a Felügyelő Bizottság köteles saját tagjai közül az érintett személy helyére póttagot delegálni. (7) Amennyiben a Felügyelő Bizottság bármely pályázat bírálata vagy véleményezése esetén fellebbviteli fórumként jár el, a fellebbviteli testület munkájában nem vehet részt olyan Felügyelő Bizottság tag, aki a pályázat bírálatában vagy véleményezésében elsőfokon részt vett. Ilyen esetben a Felügyelő Bizottság a fellebbvitel során az elsőfokon eljáró tagjaival csökkentett összetételben ülésezik. # 35. § / A gazdálkodás általános szabályai / A gazdálkodás rendje 35. § (1) A Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzat (továbbiakban HÖK) a Szenátus, illetve az Egyetem fenntartója által elfogadott költségvetési kereteken belül önálló, egységes gazdálkodást folytat. A HÖK egyetlen oszthatatlan gazdálkodási és elszámolási egységet képez: (2) A HÖK a hatályos felsőoktatási törvényben és más vonatkozó jogszabályokban meghatározott normatív támogatásból és a működésével kapcsolatosan keletkező saját forrásokból a vonatkozó jogszabályok, az Alapszabály és az Egyetem gazdasági szabályzatai alapján gazdálkodik. (3) A HÖK gazdálkodási és elszámolási egységeinek gazdálkodása önálló pénzügyi központokon folyik. (4) A HÖK által finanszírozott területek: a) központi működési költségek b) területek és projektek költségei, c) az egyes Területek által érintett hallgatói érdekek védelme érdekében felmerülő kiadások, d) személyi jellegű kifizetések, e) egyéb kiadások. # 36. § / A gazdálkodás rendje / A HÖK költségvetés tervezésének folyamata 36. § (1) A HÖK gazdálkodására vonatkozóan a jelen Alapszabályban nem szabályozott kérdésekben az Egyetem megfelelő belső szabályzatait, illetve a vonatkozó törvényeket szükséges irányadónak tekinteni. (2) Kötelezettségvállalásra, teljesítés igazolásra és utalványozásra az Egyetem belső szabályzataiban megjelölt kötelezettségvállaló jogosult. (3) A HÖK Elnöke és a Vezetőségi Ügyrendben a HÖK gazdálkodásáért felelős szervezeti alegységként meghatározott szervezeti alegységet vezető személy a pénzügyi keretek felett kötelezettségvállalási és teljesítés igazolási joggal rendelkező kötelezettségvállaló mellett jogosult a kötelezettségvállaló által előzetesen megrendelt beszerzés fizikai átvételére és annak igazolására. (4) A teljesítés igazolásért minden esetben a kötelezettségvállaló felel. # 37. § / Helyiséghasználat és iratkezelés / A HÖK irodáinak használati rendje 37. § (1) A HÖK éves működésének biztosítására részletes költségvetést készít, mely része az Egyetem éves költségvetésének. (2) A HÖK költségvetését a jogszabályoknak, egyetemi szabályzatoknak megfelelően, valamint a Szenátus által elfogadott költségvetési irányelvek, koncepció alapján köteles elkészíteni. (3) A HÖK költségvetésének két részből kell felépülnie: a) számszaki rész, amely kiadási tételenként, számokkal mutatja be az adott naptári évre vonatkozó költségvetési szerkezetet, b) szöveges rész, melynek tartalmaznia kell a HÖK adott évre tervezett tevékenységének bemutatását. (4) A HÖK költségvetésének elkészítési folyamatát a Vezetőségi Ügyrend tartalmazza. (5) A HÖK által elfogadott, az Egyetem gazdasági vezetőivel előzetesen egyeztetett részletes költségvetést a HÖK Elnöke terjeszti az Egyetem megfelelő szervezeti egysége elé. A HÖK költségvetését az egyetemi költségvetéssel egy ülésen kell tárgyalni. A költségvetés az Egyetem éves költségvetésével egyidejűleg lép hatályba. # 38. § / A HÖK irodáinak használati rendje / A jegyzőkönyvvezetés és iratkezelés rendje 38. § (1) A HÖK által használt egyetemi és egyéb helyiségek vonatkozásában a HÖK Elnök által erre megbízott Alelnök határozza meg a kulcsfelvétel rendjét. (2) A kulcsfelvételi rend része a kulcsfelvételre jogosult személyek listájának és a kulcsfelvétellel járó kötelezettségeknek a meghatározása, utóbbi számonkérhetőségének biztosítása. A kulcsfelvételre jogosult személy csak jelen Alapszabály által HÖK Vezetőségi Ügyrendje által meghatározott szervezetben tevékenységet folytató személy lehet. (3) A kulcsfelvételre jogosult személyek listáját aláírással, pecséttel, keltezéssel és érvényességi időszakkal ellátva továbbítani kell a megfelelő egyetemi szervezeti egység számára. (4) A HÖK a számára állandó használatába adott helyiségeket kizárólag Nftv.-ben és jelen Alapszabályban meghatározott feladatai ellátáshoz, valamint az Egyetem belső szabályai szerint jogosult használni. (5) A HÖK használatába utalt helyiség szabálytalan, az Egyetemhez vagy a HÖK-höz méltatlan használata esetén az erről tudomást szerző hallgatói képviselő köteles haladéktalanul értesíteni a HÖK Elnök által erre megbízott Alelnököt. A HÖK Elnök által erre megbízott Alelnök a bejelentést – a Felügyelő Bizottság esetleges bevonásával – megvizsgálja, szükség esetén pedig belső vizsgálatot rendelhet el, amelynek eredményeként a HÖK Elnöksége kezdeményezheti etikai vagy fegyelmi eljárás elindítását. # 39. § / A HÖK irodáinak használati rendje / A jegyzőkönyvvezetés és iratkezelés rendje 39. § (1) Amennyiben jelen Alapszabály testületi ülés esetén jegyzőkönyv készítését írja elő, jelen paragrafusban foglaltak szerint kell eljárni. (2) Az ülésen a jegyzőkönyv készítése céljából hangfelvétel készül, amennyiben azt az ülésvezető jóváhagyja. A hangfelvételt a jegyzőkönyv elkészítését követően 30 napon belül meg kell semmisíteni. (3) A jegyzőkönyv tartalmazza: a) az ülés helyét, időpontját, a jelenlévőket; b) napirend előtti bejelentéseket; c) a napirend elfogadására vonatkozó döntést; d) a határozatképesség megállapítását; e) a napirendi pontokat és azok előterjesztőjét, az előterjesztés rövid összefoglalását; f) napirendi pont vitájában hozzászólókat, ha szövegszerű módosító javaslatot tesznek, a javaslatukat vagy annak lényegét; g) a leadott és az érvényes szavazatok számát, a szavazás eredményét, eredményesség, eredménytelenség megállapítását, határozathozatal arányát, valamint szavazás esetén a tagok szavazatait név szerint; h) a határozatok felsorolását, a meghozott határozatok szövegét; i) az ülés berekesztésének tényét. (4) A jegyzőkönyvet az ülést levezető ülésvezető és a jegyzőkönyvvezető hitelesíti aláírásával vagy egyetemi e-mail címén keresztül történő megerősítéssel. (5) A jegyzőkönyvet az ülés napját követő harminc (30) napon belül el kell készíteni, és HÖK irodájában a Küldöttgyűlés tagjai, továbbá feladatkörükben eljárva az Egyetem munkavállalói számára elérhetővé kell tenni. (6) A jegyzőkönyvek elkészítéséért és elektronikus vagy papír alapú tárolásáért a HÖK Felügyelő Bizottság felel. (7) Nem hozhatók nyilvánosságra, illetve nem adhatók ki harmadik személynek azon jegyzőkönyvek, amelyek nem nyilvános információkat tartalmaznak, továbbá a HÖK vagy az Egyetem vonatkozásában üzleti titoknak minősülnek. (8) A jegyzőkönyveket és egyéb hivatalos iratokat egyéb tekintetben az Egyetem vonatkozó előírásainak betartásával kell kezelni. # 40. § / diákszervezetek működését érintő egyéb rendelkezések 1 / Preambulum 40. § (1) Jelen Alapszabályt a Küldöttgyűlés elfogadta, az abban foglaltakat a HÖK magára nézve kötelezőnek tekinti. (2) Az Alapszabály a Szenátus által történő jóváhagyást követő napon lép hatályba. Ezzel egyidejűleg a Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzatának korábbi, SZ–71/2020/2021. (2021. V. 18.) számú szenátusi határozatával jóváhagyott Alapszabálya hatályát veszti. (3) Jelen Alapszabály hatályba lépését megelőzően megválasztottak mandátuma a megválasztásukkor hatályos szabályozás szerinti időpontig tart, azaz a jelenleg megválasztott Küldöttgyűlés, tisztségviselők és képviselők megbízatását nem érinti. (4) A jelen Alapszabály választásokra, valamint mandátumokra, megbízási időkre vonatkozó szabályait a hatályba lépést követően indult választásokra, megbízásokra kell alkalmazni. I. számú melléklet A diákszervezetek akkreditációs eljárására vonatkozó szabályok és a # 1. § / Általános rendelkezések / A Diákszervezeti Terület 1. § (1) 2 A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóinak öntevékeny, demokratikus szerveződéseit, a szakmai, akadémiai, valamint közösségi, kulturális tevékenységeket végző diákszervezeteket (a továbbiakban: diákszervezetek) a CORVINUS HÖK a Budapesti Corvinus Egyetem elengedhetetlen és létfontosságú alkotóelemeinek, a Budapesti Corvinus Egyetem egészének értékteremtő folyamatait, összteljesítményét és presztízsét alapvetően meghatározó közösségeknek tekinti, éppen ezért a CORVINUS HÖK minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik segíteni és koordinálni ezen szerveződések működését, boldogulását, fejlődését. (2) A CORVINUS HÖK kizárólagosan jogosult a Budapesti Corvinus Egyetemen diákszervezeteket akkreditálni, azaz ezen diákszervezetek bizonyos – jelen szabályzat későbbi részeiben részletezett – keretek közötti működését engedélyezni, szüneteltetni, ezen engedélyt visszavonni, valamint a diákszervezetek tevékenységeit hallgatói oldalról felügyelni. A HÖK a jelen szabályzatban rögzített feladatokat a Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Diákszervezeti Területe – ennek hiányában a CORVINUS HÖK Elnökség – és a Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Akkreditációs Bizottsága (a továbbiakban: Akkreditációs Bizottság) segítségével látja el. (3) A CORVINUS HÖK fent részletezett jogkörét az Alapszabály jelen mellékletének II. fejezetében foglaltak szerint gyakorolja. # 2. § / A Diákszervezeti Terület / A Diákszervezeti Területvezető 2. § (1) A Terület tagjainak megválasztásakor az Alapszabályban foglalt előírásokat kell alkalmazni. (2) A Terület működésének rendjét ügyrendjében maga határozza meg azzal, hogy a CORVINUS HÖK Felügyelő Bizottságának ügyrendjére vonatkozó szabályokat a Terület esetében is alkalmazni kell. (3) A Terület feladatai ellátásához javaslatot tehet pénzügyi keret megállapítására, amelyet a Küldöttgyűlés beépíthet a költségvetésbe. (4) A Terület munkáját a CORVINUS HÖK Elnökség felügyeli. (5) A Terület üléseit a Területvezető hívja össze minimum havi rendszerességgel. # 3. § / A Diákszervezeti Területvezető / Az Akkreditációs Bizottság 3. § (1) A Diákszervezeti Terület, a Szakkollégiumi Tanács és a Diákszervezeti Tanács munkáját a Diákszervezeti Területvezető (továbbiakban: Területvezető) koordinálja. Megválasztása az Alapszabályban foglaltak szerint történik. # 4. § / Az Akkreditációs Bizottság / A Hallgatói Szervezetek Tanácsa 2 4. § (1) A diákszervezeti akkreditációs folyamatot lebonyolító, az akkreditációs kérvényeket elbíráló testület az Akkreditációs Bizottság. (2) Az Akkreditációs Bizottság feladatköre továbbá az eszközés helyiséghasználati jogok kiosztása és ellenőrzése is az Alapszabály vonatkozó részeinek megfelelően. (3) Az Akkreditációs Bizottság közvetlenül a Diákszervezeti Terület Területvezetőjének felel. (4) Az Akkreditációs Bizottság tagságának összetételére és az Akkreditációs Bizottság működésére az alábbi rendelkezések vonatkoznak: a) 1 1 tagként a diákszervezeti Területvezető kérhet fel a Diákszervezeti Terület tagjai közül minimum kettő, maximum három főt a CORVINUS HÖK Elnökség egyhangú egyetértésével, akik közül a Területvezető megnevezi az Akkreditációs Bizottság elnökét, aki az Akkreditációs Bizottság munkáját koordinálja; b) 2 a CORVINUS HÖK Elnökség abszolút többséggel és elnöki egyetértéssel további három főt delegálhat az Akkreditációs Bizottságba; c) az Akkreditációs Bizottságnak a diákszervezeti Területvezető hivatalból tagja. # 5. § / Az Akkreditációs Bizottság / A Hallgatói Szervezetek Tanácsa 2 5. § 1 (1) A CORVINUS HÖK Hallgatói Szervezetek Tanácsa (a továbbiakban: HSZT) a Budapesti Corvinus Egyetemen akkreditált diákszervezeteinek és szakkollégiumainak tanácsa. Feladata a hallgatói szervezeteket érintő kérdésekben való személyes és írásbeli döntéshozatal. (2) A HSZT vezetőjének személye és választása: a) A HSZT vezetője a CORVINUS HÖK Diákszervezeti és Szakkollégiumi területének (továbbiakban DSz terület) Területvezetője. i. Hiányában a DSz területért felelős Alelnök b) A CORVINUS HÖK DSz területének Területvezetőjével szemben a HSZT tagságának minősített többségének támogatásával bizalmatlansági indítványt kezdeményezhet. A bizalmatlansági indítványt a DSz területért felelős Alelnökéhez kell benyújtani. (3) A HSZT vezetőjének jogai és felelősségi körei: a) szavazati jog b) HSZT gyűléseinek összehívása c) a gyűlések napirendjének előterjesztése, levezénylése d) szavazások lebonyolítása e) szabályszerű működésről való gondoskodás (4) A HSZT tagja minden a CORVINUS HÖK által akkreditált hallgatói szervezet tagsága, a CORVINUS HÖK Elnöksége és a CORVINUS HÖK DSz területének tagjai. a) Közülük szavazati joggal rendelkezik minden „Sz”, „A”, „B1” és „B2” kategóriájú hallgatói szervezet elnöke, vagy a szervezet valamely, a vezető által előzetesen írásban meghatalmazott vezetőségi tagja, valamint a HSZT vezetője. (5) A HSZT tagjainak jogai: a) A gyűléseken való részvétel b) A gyűlés előtt legkésőbb 5 munkanappal szavazás kezdeményezése a gyűlés „zárt ülésnek” való minősítése c) A gyűlés előtt legkésőbb 5 munkanappal a CORVINUS HÖK valamely vezetőségi tagja meghallgatásának kezdeményezése. d) Gyűlés összehívásának kezdeményezése. (6) A HSZT gyűlései eltérő rendelkezés hiányában nyilvánosak. A gyűléseken részvételiés szavazati joggal rendelkezik a HSZT minden tagja és a HSZT vezetője. A nyilvános gyűléseken részvételi joggal rendelkezik az Egyetem minden hallgatója. A HSZT határozatképes, amennyiben a szavazati joggal rendelkező szervezetek több, mint fele képviselteti magát, valamint a DSz terület Területvezetője vagy a CORVINUS HÖK Elnökségének valamely tagja jelen van. (7) A HSZT Egyetértési joggal rendelkezik az alábbi kérdésekben. a) Akkreditációs módosítási javaslatok bevezetésében b) Dologi pályázatok értékelési módjának változtatásában (8) A HSZT a döntéseit egyszerű többséggel hozza. # 7. § / Akkreditációs kategóriák, feltételek és jogosultságok / „A” kategória 7. § (1) 1 A CORVINUS HÖK a következő kategóriák valamelyikébe sorolhatja a Budapesti Corvinus Egyetemen működő diákszervezeteket az akkreditációs eljárás során: a) „A” kategória; b) 2 „Szakkollégium” kategória c) „B1” kategória; d) „B2” kategória; e) 3 „C” kategória # 8. § / „A” kategória / „Szakkollégium” kategória 5 8. § 4 (1) Az „A” kategóriába történő besorolásnak az Akkreditációs Bizottság által vizsgált feltételeit a CORVINUS HÖK Elnökség külön határozatban szabályozza, amelyre a következő előírások érvényesek: a) a CORVINUS HÖK Elnökség a határozatot legkésőbb az adott akkreditációs eljárás megkezdését 3 nappal megelőzően közzéteszi; b) a határozatot a CORVINUS HÖK hivatalos honlapján kell közzétenni. (2) Az „A” kategóriába sorolt diákszervezet jogosultságai a következők: a) pályázóként részt vehet a CORVINUS HÖK által meghirdetett irodapályázaton; b) jogosultak Diákszervezeti Ösztöndíjra azon félévekben, amelyekben a szervezet a kategóriát megkapta; c) pályázóként részt vehet a CORVINUS HÖK által a diákszervezetek számára kiírt egyéb pályázatokon. d) jogosultak önálló, autonóm működésre, tagfelvételre, vezetőválasztásra, szervezeti és működési rendjük elfogadására és megváltoztatására, közösségi program, illetve szakmai program, kurzus és előadás szervezésére. 8/A. § (1) A „Szakkollégium” kategóriába történő besorolásnak az Akkreditációs Bizottság által vizsgált feltételeit a CORVINUS HÖK Elnökség külön határozatban szabályozza, amelyre a következő előírások érvényesek: a) a CORVINUS HÖK Elnökség a határozatot legkésőbb az adott akkreditációs eljárás megkezdését 3 nappal megelőzően közzéteszi; b) a határozatot a CORVINUS HÖK hivatalos honlapján kell közzétenni. (2) A „Szakkollégium” kategóriába sorolt diákszervezet jogosultságai a következők: a) pályázóként részt vehet a CORVINUS HÖK által meghirdetett irodapályázaton; b) jogosultak Diákszervezeti Ösztöndíjra azon félévekben, amelyekben a szervezet a kategóriát megkapta; c) pályázóként részt vehet a CORVINUS HÖK által a diákszervezetek számára kiírt egyéb pályázatokon. d) jogosultak önálló, autonóm működésre, tagfelvételre, vezetőválasztásra, szervezeti és működési rendjük elfogadására és megváltoztatására, közösségi program, illetve szakmai program, kurzus és előadás szervezésére. # 9. § / „B1” kategória / „B2” kategória 9. § 1 (1) Az „S1” kategóriába történő besorolásnak az Akkreditációs Bizottság által vizsgált feltételeit a CORVINUS HÖK Elnökség külön határozatban szabályozza, amelyre a következő előírások érvényesek: a) a CORVINUS HÖK Elnökség a határozatot legkésőbb az adott akkreditációs eljárás megkezdését 3 nappal megelőzően közzéteszi; b) a határozatot a CORVINUS HÖK hivatalos honlapján kell közzétenni. (2) 2 A „B1” kategóriába sorolt diákszervezet jogosultságai a következők: a) pályázóként részt vehet a CORVINUS HÖK által meghirdetett irodapályázaton; b) pályázóként részt vehet a CORVINUS HÖK által a diákszervezetek számára kiírt egyéb pályázatokon; c) jogosultak önálló, autonóm működésre, tagfelvételre, vezetőválasztásra, szervezeti és működési rendjük elfogadására és megváltoztatására, közösségi program, illetve szakmai program, kurzus és előadás szervezésére. # 10. § / „B2” kategória / „C” kategória 10. § 3 (1) Az „B2” kategóriába történő besorolásnak az Akkreditációs Bizottság által vizsgált feltételeit a CORVINUS HÖK Elnökség külön határozatban szabályozza, amelyre a következő előírások érvényesek: a) a CORVINUS HÖK Elnökség a határozatot legkésőbb az adott akkreditációs eljárás megkezdését 3 nappal megelőzően közzéteszi; b) a határozatot a CORVINUS HÖK hivatalos honlapján kell közzétenni. (2) Az „B2” kategóriába sorolt diákszervezet jogosultságai a következők: a) pályázóként az irodapályázat kivételével részt vehet a CORVINUS HÖK által a diákszervezetek számára hirdetett valamennyi pályázaton; b) jogosultak önálló, autonóm működésre, tagfelvételre, vezetőválasztásra, szervezeti és működési rendjük elfogadására és megváltoztatására, közösségi program, illetve szakmai program, kurzus és előadás szervezésére. # 11. § / „B2” kategória / „C” kategória 11. § 4 (1) A „C” kategóriába történő besorolásnak az Akkreditációs Bizottság által vizsgált feltételeit a CORVINUS HÖK Elnökség külön határozatban szabályozza, amelyre a következő előírások érvényesek: a) a CORVINUS HÖK Elnökség a határozatot legkésőbb az adott akkreditációs eljárás megkezdését 3 nappal megelőzően közzéteszi; b) a határozatot a CORVINUS HÖK hivatalos honlapján kell közzétenni. (2) A „C” kategóriába sorolt diákszervezet jogosultságai a következők: a) jogosultak önálló, autonóm működésre, tagfelvételre, vezetőválasztásra, szervezeti és működési rendjük elfogadására és megváltoztatására, közösségi program, illetve szakmai program, kurzus és előadás szervezésére. # 13. § / Akkreditáció / Az akkreditációs eljárásra vonatkozó általános szabályok 13. § (1) Az akkreditációs eljárás egy hallgatói közösségnek az akkreditált szervezetek nyilvántartásába történő bejegyzését, illetve a III. fejezetben felsorolt valamely diákszervezeti kategóriába történő besorolását célzó, a CORVINUS HÖK által lebonyolított folyamat. Az akkreditált hallgatói szerveződéseket a CORVINUS HÖK elismeri a Budapesti Corvinus Egyetemen működő diákszervezetként. (2) Az akkreditációs eljárás során történik meg a még nem akkreditált szervezetek akkreditációja, illetve a már akkreditált szervezetek akkreditációjának felülvizsgálata. (3) Az akkreditációs eljárás eredményeként elnyert szervezeti kategória minden esetben addig érvényes, amíg a szervezet az akkreditációját el nem veszíti vagy másik kategóriába nem kerül. A CORVINUS HÖK Akkreditációs Bizottsága az adott akkreditációs kategóriát saját hatáskörben rendkívüli esetben módosíthatja, meghosszabbíthatja vagy megvonhatja az akkreditációs eljárás keretein kívül is – utóbbit a jelen szabályzatban felsorolt okok miatt, különösképpen abban az esetben fordulhat elő, ha az adott diákszervezet a CORVINUS HÖK Alapszabályával vagy az egyetem szabályzataival súlyosan ellentétes magatartást tanúsít. (4) 1 Akkreditációs eljárásra évente kétszer kerül sor, az elnyert kategóriák érvényességét a CORVINUS HÖK által kiállított végleges eredményeket tartalmazó dokumentum határozza meg. (5) Az akkreditációs eljárás lebonyolítása az Akkreditációs Bizottság feladatköre. (6) Az akkreditációs időszak az akkreditációs eljárás Akkreditációs Bizottság elnöke általi meghirdetésétől az akkreditációs eljárás lezárásáig tart. (7) Az Akkreditációs Bizottság köteles az akkreditált diákszervezetekre vonatkozó nyilvántartást naprakész módon, folyamatosan vezetni. (8) Az akkreditációs eljárás során a pályázatot benyújtó diákszervezet által a Hallgatói Önkormányzat rendelkezésére bocsátott valamennyi adat, így kiemelten a diákszervezeti taglista bármilyen változásáról az akkreditált diákszervezet elnöke köteles legfeljebb a változást követő 72 órán belül értesíteni a Hallgatói Önkormányzat Akkreditációs Bizottságát. Amennyiben a vezetőség összetételében következik be változás, a diákszervezet elnöke köteles értesíteni az Akkreditációs Bizottságot az adott pozíció megszűnésének, illetve az új pozíció betöltése kezdetének dátumáról is, ha pedig a vezető tisztséget be nem töltő tagok összetételében történt változás, meg kell jelölnie a tagság megszűnésének vagy keletkezésének dátumát. Ezen kötelezettség elmulasztása az akkreditáció azonnali hatályú megvonását eredményezheti. (9) 1 Amennyiben az adott akkreditációs időszakon belül az Akkreditációs Bizottság úgy találja, hogy bármely szervezet nyilvántartott adataiban az akkreditációs eljáráshoz képest tartós és jelentős változás állt be, amely alapján az akkreditációs # 13. § / Az akkreditációs eljárásra vonatkozó általános szabályok / Az akkreditációs eljárás folyamata kategóriájának megfelelő feltételeket már nem teljesíti, az Akkreditációs Bizottság kezdeményezheti az akkreditációs kategória felülvizsgálatát, melynek eredménye az akkreditációs kategória megvonása vagy módosítása is lehet az adott akkreditációs időszakból még hátralévő időszakra vonatkozóan. Az Akkreditációs Bizottság indokolt esetben bármikor jogosult belátása szerinti hatállyal, az adott diákszervezetet az elkövetkező akkreditációs eljárásokból kizárni. Ezekről változásokról az Akkreditációs Bizottság– indoklással együtt – köteles értesíteni az érintett diákszervezet elnökét. A döntés ellen a diákszervezet elnöke fellebbezést nyújthat be a CORVINUS HÖK Elnökség és – tájékoztatásul – a diákszervezeti Területvezető számára együttesen az értesítést követő 72 órán belül. A CORVINUS HÖK Elnöksége legfeljebb a fellebbezés beérkezését követő 3 napon belül dönt a fellebbezésről, amelynek értelmében megsemmisítheti, módosíthatja vagy fenntarthatja az Akkreditációs Bizottság döntését. A fellebbezést érintő döntésről a CORVINUS HÖK Elnökség valamely tagja értesíti a fellebbezést benyújtó személyt. # 14. § / Az akkreditációs eljárásra vonatkozó általános szabályok / Az akkreditációs eljárás folyamata 14. § (1) 2 Az akkreditációs eljárás a kezdetétől a végéig legfeljebb összesen 20 naptári napot ölelhet fel. (2) 3 Az akkreditációs eljárás az Akkreditációs Bizottság elnöke általi meghirdetéssel veszi kezdetét, A és a Budapesti Corvinus Egyetem minden már akkreditált és még nem akkreditált diákszervezetére kiterjed. A meghirdetéskor az Akkreditációs Bizottság elnöke az akkreditációs eljárás teljes folyamatára vonatkozóan tájékoztatást nyújt minden hallgató számára magyar és angol nyelven egyaránt. (3) 4 Az akkreditációs folyamat következő lépése az akkreditációs eljárás meghirdetésekor közzétett elektronikus akkreditációs kérvény kitöltése. A kitöltésre legalább 4 napot kell adnia az Akkreditációs Bizottságnak. Minden pályázni kívánó szervezetnek kizárólag ezen kérvény kitöltésével nyílik lehetősége akkreditált diákszervezetté válni. (4) Az elektronikus akkreditációs kérvény kitöltése során a pályázó szervezetre a következő rendelkezések vonatkoznak: a) kötelező megadnia a kérvényt beküldő személy nevét, e-mail címét és telefonszámát; b) kötelező megadnia a szervezet teljes nevét, a szervezet rövidített nevét (ha van), a szervezet honlapjának vagy Facebook-oldalának címét (ha van), a szervezet központi e-mail címét (ha van), a szervezet vezetőinek nevét, e-mail címét és telefonszámát; c) 5 kötelező megadni, hogy a „Szakkollégium” kategóriára, vagy az „A”, „B1”, vagy „B2” vagy „C” kategóriák valamelyikére pályázik; d) 6 ; e) fel kell töltenie csatolmányként a szervezet minden aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező tagjának adatait tartalmazó táblázatot, amely táblázatban minden tagra vonatkozóan oszloponként fel kell tüntetnie az adott tag vezetéknevét, keresztnevét, annak az egyetemnek a nevét, ahol a tagnak aktív hallgatói jogviszonya van, a tag egyetemi karját, szakját, Neptun-kódját (BCE hallgatók esetén) és e-mail címét, a tagság kezdetének dátumát, illetve vezető tag esetén a vezetőnek az akkreditációs eljárás terminológiája szerinti, lentebb körülírt státuszát, az státusz betöltése kezdetének dátumát, illetve az adott vezetőségi tag telefonszámát; f) az akkreditációs eljárás során a szervezet vezetőjének minősül az elnök, az alelnökök és a középvezetők – az elektronikus akkreditációs kérvény kitöltése során minden vezetőt kizárólag ezen terminológiának megfelelően lehet feltüntetni, függetlenül a kérvényező diákszervezet saját szervezeti és működési szabályzatának megfelelő fogalomhasználattól, ettől eltérő vezetői minőséget a CORVINUS HÖK nem ismer el, ezért az Akkreditációs Bizottság az akkreditációs eljárás részeként a különféle vezető tisztségekre vonatkozóan megfeleltetési eljárást folytat le az alábbiak szerint: az akkreditációs eljárás terminológiájában elnöknek minősül a diákszervezet legfelső vezetője, legfőbb felelőse és képviselője, alelnöknek minősül az # 14. § / Az akkreditációs eljárásra vonatkozó általános szabályok / Az akkreditációs eljárás folyamata elnök munkáját közvetlenül segítő személy, aki számára az elnök közvetlenül feladatokat delegál, középvezetőnek pedig azon személyek minősülnek, akiknek munkáját közvetlenül valamely alelnök koordinálja; g) 1 h) fel kell töltenie csatolmányként minden bizonyító dokumentumot, amelyet a CORVINUS HÖK Elnökségnek az adott kategória megszerzésének az Akkreditációs Bizottság által vizsgálandó kritériumairól szóló külön határozata megkövetel. (5) Az elküldött elektronikus akkreditációs kérvények alapján az Akkreditációs Bizottság elbírálja a pályázatokat, és minden pályázó szervezetet besorol valamely lehetséges kategóriába. A bírálati időszak legfeljebb 7 napot ölelhet fel. a) 2 Amennyiben egy pályázó szervezet a „Szakkollégium” kategóriára pályázik, ám a szervezet nem felel meg a HÖK Elnökség külön határozatban megszabott, „Szakkollégium” kategóriára vonatkozó feltételeinek, abban az esetben az Akkreditációs Bizottság a szervezet által benyújtott pályázatot az „A”, „B1’ vagy „B2” vagy „C” kategóriák feltételei szerint bírálja. (6) Egy pályázat kizárólag a következő feltételek együttes teljesülése esetén lehet sikeres, ellenkező esetben a pályázat elutasításra kerül: b) a pályázó az elektronikus akkreditációs kérvényben megjelölt, általa megpályázott valamely szervezeti kategóriára vonatkozó minden feltételnek megfelelt; c) 3 a pályázó az elektronikus akkreditációs kérvényt határidőre, hiánytalanul és az előírásoknak megfelelően töltötte ki és küldte el, és minden szükséges dokumentumot megfelelően csatolt. A dokumentumok ellenőrzésére a Diákszervezeti Terület előzetes konzultációs lehetőséget tart fenn minden szervezet számára. (7) 4 Az eljárás következő lépéseként az Akkreditációs Bizottság értesíti a pályázókat a kérvényt beküldő személy e-mail címén keresztül a sikeres vagy sikertelen akkreditációról legkésőbb a bírálati időszakot követő 24 órán belül. (8) A pályázat elutasítása esetén a pályázatot benyújtó személy a pályázó szervezet nevében a CORVINUS HÖK Elnökségnél fellebbezéssel élhet. A fellebbezést a pályázatot benyújtó személy küldi el a CORVINUS HÖK Elnökség minden tagja és – tájékoztatásul – a diákszervezeti Területvezető számára együttesen. A fellebbezésnek tartalmaznia kell a fellebbezés részletes indoklását és jelen Alapszabálynak a fellebbezést benyújtó által megsértettnek vélt pontjára vagy pontjaira történő hivatkozást. A fellebbezések elküldésére legfeljebb az Akkreditációs Bizottságnak a pályázat végeredményére vonatkozó értesítésétől számított 24 óra áll rendelkezésre. (9) 1 A fellebbezés elfogadásáról a CORVINUS HÖK Elnökség dönt. Elfogadás esetén az eredetileg megpályázott kategóriák közül a fellebbezést benyújtó szervezet a CORVINUS HÖK Elnökség által megnevezett kategóriát, elutasítás esetén az Akkreditációs Bizottság által eredetileg meghatározott kategóriát nyeri el. A # 14. § / Helyiséghasználat / Az irodapályázat beérkezett fellebbezésekről a CORVINUS HÖK Elnökség legfeljebb a beérkezéstől számított 24 órán belül hozza meg döntését, amelyről a CORVINUS HÖK Elnökség valamely tagja értesíti a fellebbezést benyújtó személyt. (10) Az akkreditációs eljárás akkor ér véget, ha fellebbezés a megadott fellebbezési határidőig nem érkezett, vagy akkor, ha a CORVINUS HÖK Elnökség minden beérkezett fellebbezésről döntést hozott. (11) 2 Az Akkreditációs Bizottság az akkreditációs eljárást követő 7 napon belül frissíti a CORVINUS HÖK diákszervezetekre vonatkozó nyilvántartásait, illetve értesíti az érintett egyetemi szerveket. # 15. § / Az irodapályázat / Kizárás a helyiséghasználatból 15. § (1) A CORVINUS HÖK Elnökség a helyiségek használati jogát pályázat (a továbbiakban: irodapályázat) keretében adhatja át akkreditált diákszervezeteknek. (2) Az irodapályázat célja azon diákszervezetek egyetemi irodai infrastruktúrával való támogatása, amelyek méretükből, illetve tevékenységük minőségéből fakadóan a társadalom, az Egyetem, illetve az egyetemi közösség számára egyedi, különleges vagy kimagasló értéket teremtenek, és tevékenységükhöz szükséges az Egyetemen biztosított – a szervezeti munkavégzést hatékonyan szolgáló – helyiség. (3) 3 A pályázatot a CORVINUS HÖK Elnöksége írja ki oly módon, hogy e-mailben értesíti a pályázat benyújtására jogosult szervezeteket. (4) A pályázati felhívásnak része az elbírálási követelményrendszer, az érintett helyiségek köre, az egyes helyiségek használati jogának megpályázható időtartama, a pályázat benyújtásának határideje, illetve minden további részlet. # 16. § / V. FEJEZET 16. § (1) Az irodapályázaton elnyert helyiségek használati joga indokolt esetben a CORVINUS HÖK Elnökség vagy az általa meghatalmazott CORVINUS HÖK bizottság által bármikor visszavonható, és a diákszervezet a helyiség elhagyására felszólítható. (2) A döntésről a CORVINUS HÖK Elnökség vagy az általa meghatalmazott CORVINUS HÖK bizottság – indoklással együtt – köteles értesíteni az érintett diákszervezet elnökét. (3) 1 A döntés ellen a diákszervezet elnöke fellebbezést nyújthat be a CORVINUS HÖK Elnökség és – tájékoztatásul – a diákszervezeti Területvezető számára együttesen az értesítést követő 24 órán belül. A CORVINUS HÖK Elnöksége legfeljebb a fellebbezés beérkezését követő 24 órán belül dönt a fellebbezésről, amelynek értelmében megsemmisítheti, módosíthatja vagy fenntarthatja. # 18. § / VI. FEJEZET / Vegyes, átmeneti és zárórendelkezések 18. § (1) Az Alapszabály I. számú mellékletét a Küldöttgyűlés elfogadta, az abban foglaltakat a CORVINUS HÖK magára nézve kötelezőnek tekinti. (2) Az Alapszabály I. számú melléklete a Szenátus által történő jóváhagyást követő napon lép hatályba. Ezzel egyidejűleg a Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzat Alapszabályának korábbi 71/2020/2021. (2021. V. 18.) számú szenátusi határozatával jóváhagyott I. számú melléklete hatályát veszti. (3) 3 Jelen Alapszabály hatályba lépését megelőzően megválasztottak mandátuma a megválasztásukkor hatályos szabályozás szerinti időpontig tart, azaz a jelenleg megválasztott Küldöttgyűlés, tisztségviselők és képviselők megbízatását nem érinti. (4) 4 A jelen Alapszabály választásokra, valamint mandátumokra, megbízási időkre vonatkozó szabályait a hatályba lépést követően indult választásokra, megbízásokra kell alkalmazni. (5) 5 Az Alapszabály I. számú mellékletét a Küldöttgyűlés 2022. december 6-án módosította. A módosítások a Szenátus által történő jóváhagyást követő napon, 2023. február 8-án lépnek hatályba. (6) 6 Az Alapszabály I. számú mellékletét a Küldöttgyűlés 2024. április 20-án – írásbeli döntéshozatal útján – módosította. A módosítások a Szenátus által történő jóváhagyást követő napon, 2024. május 8-án lépnek hatályba. (7) 7 Az Alapszabály I. számú mellékletét a Küldöttgyűlés 2025. április 30-án – írásbeli döntéshozatal útján – módosította. A módosítások a Szenátus által történő jóváhagyást követő napon, 2025. május 21-én lépnek hatályba. # 18. § / VI. FEJEZET 42 / Vegyes, átmeneti és zárórendelkezések 42 Budapesti Corvinus Egyetem 1 Hallgatói Önkormányzatának alapszabálya 1 Preambulum 1 I. FEJEZET 1 Általános rendelkezések 1 II. FEJEZET 3 A HÖK szervezeti felépítése és feladatai 3 III. FEJEZET 5 HÖK Küldöttgyűlés választási szabályok 5 IV. FEJEZET 14 Az Elnökség és a Felügyelő Bizottság tagjainak megválasztása, kinevezése 14 V. FEJEZET 17 A testületek működése, feladatköre és hatásköre 17 VI. FEJEZET 30 A HÖK gazdálkodása 31 VII. FEJEZET 32 Helyiséghasználat és iratkezelés 32 VIII. FEJEZET 33 Vegyes, átmeneti és zárórendelkezések 33 I. számú melléklet 33 e) „C” kategória 36